Filmsor - Mozifilmek, tévésorozatok, média

Fontosabb dolgok is történtek a két világháború között – A hentes, a kurva és a félszemű filmkritika

Sokkal, de sokkal fontosabbak

Úgyis túl sok jó magyar film volt mostanában…

 

Szász János rendezése már most a 2018-as filmév egyik legindokolatlanabb, legfölöslegesebb alkotása. Habár próbál fontos dolgokat üzenni, végül mindig beleszalad abba a zsákutcába, amelyet előzőleg önkezével húzott fel, cselekménye pedig jóformán nem szól semmi másról, csak arról, hogy még mindig mindenki Gryllus Dorkát akarja becsalogatni a málnásba.

1925-ben járunk. Mária (Gryllus Dorka) prostituált, akinek egy napon elege lesz a kiéhezett, visszataszító férfisöpredékből, és úgy határoz, hogy véget vet életének. Mielőtt a kiszemelt vonat maga alá temethetné, a törvény által körözött félszemű csendőr, a szintén öngyilkosságra készülő Léderer Gusztáv (Nagy Zsolt) félrelöki a sínekről. Mintha ezt mindketten jelként értelmeznék, végül mégsem végeznek magukkal, hanem közösen látogatják meg a kis falu egyik legbefolyásosabb lakóját, a virágzó helyi húsellátást irányító hentest, Kodelka Ferencet (Hegedűs D. Géza), aki a félszemű szerint tetemes összeggel tartozik neki.

Szász János filmje viszonylag hatásos alaphelyzetből indítja a cselekményt. Az öngyilkosságot kölcsönös egymásra hatásuk következtében elkerülő főszereplők mintha azért menekülnének meg az utolsó pillanatban a haláltól, mert még valamilyen fontos feladat vár rájuk. Az elmaradó csoda, a luftot rúgó megváltás akár rendkívül hatásos történetet is kanyaríthatott volna, ám végül a néző jó eséllyel még a hoppon maradó szereplőknél is csalódottabban hagyja el a mozitermet. A karakterek közötti indokolatlan kémia miatt olyan mintha néhány nap helyett legalább hosszú hónapok teltek volna el a bevezető és a bonyodalom kirobbanása között. Az ennek következtében összezavarodó befogadóra később sem vár jobb világ, hiszen Szász jó eséllyel a század első felének legunalmasabb bűntettébe nyúlt bele. Gyakorlatilag ugyanazt a fél oldalban összefoglalható eseménysort ismétli újra és újra száz percen át, és a különböző tálalások még egy ideig talán ki is váltanak minimális érdeklődést, ám a játékidő második felében már inkább illemtudóan kiosonnánk a moziteremből.

Nem feltétlenül az a helyzet, hogy ez a film nem akar szólni semmiről, mert végül is a szándék néha megjelenik benne, csak éppenséggel nem képes valami sokat fejlődni. Ehelyett inkább mindig visszazuhan a földszintre. Egy ideig gondolhatjuk, hogy a lényeg a maga nyers valójában annyi, hogy az emberek képtelenek igazán megváltozni, ám egy ponton a produkció mintha zavarba jönne, és ennek – teljesen érthetetlen káoszt kavarva – épp az ellenkezőjét próbálná üzenni. Nyilván az is benne van az összképben, hogy a Földet uraló alja népség pénzért és szexért bármire képes, de annyi eme témával foglalkozó történetet termelt már ki a kultúra, hogy nem tudunk egy okot sem mondani arra, hogy miért ne például inkább a Coen-testvérek 1996-os, Fargo című remekművét nézzük meg inkább huszadszorra is.

Mintha a szövegkönyv is ezt az elképesztően bosszantó határozatlanságot akarná példázni, a dialógusok olyanok, mintha a színészek helyben rögtönöznének, de mivel nem elég jók az improvizációban, általában csak elismétlik azt, amit partnerük mond, és jól láthatóan ők sem értik, hogy egészen pontosan minek is kellene történnie az elkövetkező percekben. Tény és való azért, hogy Nagy Zsolt még ebben a felállásban is óriásit alakít, és összességében Gryllus Dorka sem rossz, Hegedűs D. Géza pedig az egész stáb legkimértebb, legprecízebb produktumát prezentálja.

Na és ha valami jól sikerült ebben az alkotásban, akkor az a fényképezés. Előzetesen gondolhatjuk azt, hogy ez is egy olyan modern film, ami művészieskedő, mélység nélküli ripacskodásból fakadóan fekete-fehér, ám nagyon hamar rá kell jönnünk, hogy a jelenetvilág komplett kompozícióját erre a kontrasztra építette fel a rendező. A felvételek nagy része egészen nagyszerű, kiválóan nyomasztó hangulatot árasztanak a képek, ráadásul az utóbbi idő egyik leghitelesebb szexjelenetét is az arcunkba kapjuk.

Nagy kár, hogy a történet a legkisebb mértékben sem tudja megtámogatni, kiegészíteni a magas vizuális minőséget. Pedig helyenként feltűnik a lehetőség. Az elveszített I. világháború utáni sokkot jól érzékelteti az üres tekintetű, gépiesen a pálinkáért özönlő hentesüzemi munkások serege, valamint Kudelka monológja a húsipar német reformjáról. Úgy fogalmaz, hogy jönnek a németek, és elkezdenek szisztematikusan ölni. Igen, ha Szász János inkább a két világháború közti történelmi űrre, az egyszerre vihar utáni és vihar előtti csendre fókuszál, valami sokkal nagyszabásúbb is kikerekedhetett volna a dologból.

 

 

50%
Gyenge közepes

Sajnos nem így történt. A hentes, a kurva és a félszemű-t kihagyott ziccernek is nevezhetnénk, de az az igazság, hogy még ettől a szinttől is nagyon messze áll. Két-három jól sikerült jelenet és a szép fényképezés még nem ad elég lehetőséget a ziccerre. A történet az, ami vérzik, ráadásul ezer sebből.

  • Szerintem
Share This