Filmsor - Mozifilmek, tévésorozatok, média

“…ha a halál árnyékának völgyében járok is…” – A millió dolláros bébi filmkritika

Million Dollar Baby (2004)

Clint Eastwood alkotása a már akkor is idős mester egyik legjobb filmje.

0

Eastwood már az ’92-es Nincs bocsánattal csúcsra ért, mind rendezői, mind színészi értelemben, amit az Amerikai Filmakadémia is méltóképpen elismert. Eastwoodtól ezek után, az új évezredben már sem a szakma, sem a nézők nem vártak túl sokat, jobb esetben olyan közepes rendezéseket-alakításokat, mint amilyen az egyébként kellemes Véres munka. Még mindig jobb, mintha elhülyülne idős korára, mint oly sok pályatársa.

Az öreg azonban a 2000-es években olyan remekműveket kezdett el szállítani, amelyek a valaha élt legnagyobb filmesek szűk körébe repítették, elég ha a Titokzatos folyóra, az Elcserélt életekre, vagy a Gran Torinora gondolunk. Ezek mind kortalan, hatalmas drámák, amelyeket Eastwood a klasszikus hollywoodi eszköztárral, magabiztosan, érzelmesen, de szikáran, mindenfajta giccses hatásvadászat nélkül tárt elénk. A Millió dolláros bébi is ebbe a sorba illik.

  • Facebook
  • Twitter
  • Google+
  • Gmail
  • reddit
  • LinkedIn
  • Tumblr

Mégis, hogy ez a film kapta meg az Oscar díjat, az nem kizárólag a magas színvonalának köszönhető (ha rosszmájú akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy inkább épp annak ellenére), hanem annak, hogy a bevallottan republikánus Eastwood ezzel a mozival egy akkor és napjainkban egyaránt fontos társadalmi vitában foglalt egyértelműen állást, ami a demokrata beállítottságú Hollywoodnak igencsak hízelgő volt. Oly sok minden más mellett épp ezért ő az egyik legnagyobb példaképem, mert hihetetlen ízlésesen bizonyítja, hogy létezik átjárás republikánus és demokrata, jobb és baloldal között; lehet valaki egyszerre fegyvertartás és mondjuk eutanáziapárti, ami egyben azt is jelenti, hogy nem feltétlenül csak konzerv vélemények léteznek, nem csak effajta meggyőződések mentén lehet az ember hű önmagához, hanem azzal, hogy hű marad saját emberségéhez.

A Millió dolláros bébi az első másfél órájában egy kiváló mozi. Csodálatos színészek, jó szövegek, Morgan Freeman kellemes baritonján narrálja nekünk az életbölcsességeket, Hilary Swank elbűvölően hitelesen és mégis bájos a maga redneck akcentusával, az öreg Clint meg szórakoztatóan morog le mindenkit, aki csak az útjába kerül. Ha még nem láttad a filmet, akkor azt javaslom, hogy ezt mindenképpen eredeti nyelven érdemes megnézni, és nem csak az akcentusok miatt, hanem mert az Eastwoodot nagyon sokadszorra megszólaltató Reviczky Gábor itt már látványosan unta a banánt, így a morgás nála gyakran inkább csak modoros nyávogás, ami nem igazán illik sem a színészhez, sem a karakterhez.

  • Facebook
  • Twitter
  • Google+
  • Gmail
  • reddit
  • LinkedIn
  • Tumblr

Illetve, ha tényleg nem láttad még a filmet, akkor kérlek, itt azonnal hagyd abba az olvasást, és húzzál el szépen megnézni, mert ezt tényleg látni kell, egy valódi remekmű. Nem mellesleg pedig úgy kell látni, hogy nem tudod a végkifejletét, mert ugyan ez még harmadjára is úgy üt, mint az ipari áram, de mégiscsak jobb, ha felkészületlenül ér az a műfajváltás, ami a történet utolsó harmadában végbemegy, és amit most kitárgyalok, hiszen enélkül lehet ugyan írni a Millió dolláros bébiről, csak éppen nem érdemes.

Szóval a már sokszor látott, de ezúttal is rendkívül jól elmesélt bokszolós sztori egy váratlan tragédia következtében szívet tépő, mélyen elgondolkodtató, elképesztően megrázó eutanáziadrámává alakul. A lány, akit megszerettünk, akivel együtt éreztünk, akivel együtt örültünk, együtt sírtunk, a játékidő utolsó harmadára teljesen lebénul. Végig követhetjük hogyan kezelik a kialakult helyzetet hol jobban, hol rosszabbul az egyes szereplők. Eastwood, mint rendező elképesztően visszafogott, tárgyilagos és hiteles. Filmekben ritkán mernek ekkorát váltani a készítők, de Eastwood és a forgatókönyvet író Paul Haggis olyan magabiztossággal teszi mindezt, amitől csak még inkább élethűvé válik az egész történet. Nem hiszem, hogy lenne olyan érző ember, akit ne érintene meg mélyen a Millió dolláros bébi, ne gondolkodna el azon, hogy igazán nem kell boxolónak lenni senkinek sem ahhoz, hogy bárkivel bármikor, bármilyen tragédia megörténjen. Az eutanázia kérdéskörébe szintén bele lehetne menni, a fantasztikusan megírt forgatókönyvnek és az elképesztő színészi játéknak hála nem lehet elfelejteni, ahogy Hilary Swank karaktere a halálért könyörög, vagy ahogy Eastwood önmagából kikelve zokog egy papnak. A másik nagy kérdés, hogy ez ebben az esetben kegyelem-e, vagy gyilkosság, a lány bátor volt-e, hogy ezt kérte, vagy gyáva, és egyáltalán van-e jogunk ítélkezni felette, bárhogy is érzünk. Az Eastwood által megformált edző vajon helyesen döntött, és ha igen, milyen emberfeletti bátorság kellhetett ahhoz, hogy kioltsa az életét az egyetlen embernek, akit igazán szeretett. Magára vállalta az elképzelhető legnagyobb bűnt, hogy ne kelljen szenvedésben letölteni a hátra lévő napjait.

  • Facebook
  • Twitter
  • Google+
  • Gmail
  • reddit
  • LinkedIn
  • Tumblr

Eastwood egyértelműen letette a voksát ebben az összetett kérdésben, de ezt a rá jellemző szikársággal tette, ami egyben azt is jelenti, hogy véleményét egy percig sem erőszakolta rá a közönségre. De az teljes mértékben garantált, hogy szívet facsaró, majd azt kegyetlenül kitépő alkotás ez. Nem kellemes élmény, rátelepszik a lelkedre, és napokig nem tudsz másra gondolni, arra pedig esélyed sincs, hogy valaha elfelejtheted a Millió dolláros bébit. Mégis, bármennyire megvisel, pontosan tudom, ezt bizony időről időre újra meg kell nézni.

90%
Fantasztikus

Bölcs, felejthetetlen, szikár és bátor.

  • Szerintem
Share This