Filmsor - Mozifilmek, tévésorozatok, média

Hullámsíron túli szerelem – Sodródás filmkritika

Az izlandi Baltasar Kormákur újra egy megtörtént esetet dolgozott fel, és bár nem ez lett a legjobb filmje, nem vallott szégyent.

0

A Sodródás nem fog hatalmas hullámokat vetni Baltasar Kormákur életművében, de egy korrekt túlélőfilm mászott elő a habokból.

Tahitiben járunk, a ’80-as évek derekán. Két világjáró, a huszonéves Tami Oldham (Shailene Woodley) és a kicsit idősebb Richard Sharp (Sam Claflin) találkozik a festői szigeten, majd rövid úton egymásba is szeretnek. Richardnak az Egyesült Államokba kell vinnie egy vitorlást, Tami pedig vele tart az úton, ám a Csendes-óceánon hatalmas viharba kerülnek, aminek következtében a hajójuk és Richard súlyosan megsérül. Tami, miközben a mozdulatlanságra ítélt Richardot ápolja, megpróbálja a messzi szárazföld felé kormányozni igen rossz állapotban lévő járművüket. Alig haladnak, az élelmük és az ivóvizük pedig fogytán.

Baltasar Kormákur a Dermesztő mélység és az Everest után ismét megtörtént esetet dolgozott fel (1983-ban Tamiék hajója 41 napot sodródott az óceánon). Azonban nemcsak a páros megpróbáltatásaival foglalkozik: van egy másik, múltbéli szál is a filmben, ami szerelmüket hivatott bemutatni. A Sodródás tehát romantikus mozi és túlélőfilm egyszerre. Kormákur egyikben sem merül el a zsenialitásban, de azt sem lehetne mondani, hogy rosszul végzi a munkáját.

A rendező ismételten típusfigurákat mozgat. Kalandhajhászokat, akik szeretik gyűjteni az élményeket, még ha azok néha veszélyesek is. A film szépen mutatja be a páros szabadszelleműségét, amihez Tami meztelen meditációi is sokat adnak hozzá. Szerelmükben pedig ugyan vannak szirupos mozzanatok, de ezeket sikeresen ellenpontozzák a nyílt vizen való hánykolódás szekvenciái.

Kormákur a veterán Robert Richardson (Kill Bill, Becstelen Brgantyk) segítségével remek képekkel érzékelteti, hogy azért a víz az úr. A víz, ami hol nyugodt és csábító, hol vad és halálos. Mondjuk az Everestben erősebben szorított a természet, de azért az itteni állapotok is kemények. És ha már kemény állapotok: az izlandi direktor szokásához híven valódi helyszínekre vitte stábját és alaposan megsanyargatta színészeit, akik ezért nemcsak eljátszották, hogy rosszul vannak, hanem tényleg nem voltak jó bőrben a forgatáson.

Sam Claflin jelesre vizsgázik a szenvedélyes vitorlázó szerepében és ügyesen szenved fekve, de a prímet Shailene Woodley viszi, aki sok remek alakítást letett már az asztalra, de talán most játszott a legjobban. Szerelembe eső vagány fiatalként és az éhhalál szélén álló, a legapróbb reménybe is belekapaszkodó nőként is remekel. Az ő karakteréhez köthető a film csavarja, ami ugyan előre megfejthető és sajnos kissé botladozva előhozott, de végtelenül emberi, megérintő gondolatot fogalmaznak meg vele a túlélésről és a kapcsolatokról.

Persze léteznek jobban lejátszott túlélősdik a Sodródásnál, de voltak rosszabb próbálkozások is. Összességében nem kiemelkedő film, de jó néhány felemelő, szívszorító és félelmetes pillanattal szolgál.

70%
Tetszetős

Elsodorhat majd párszor.

  • Szerintem
Share This