Hullaszagot hoz a téli szél – Trónok harca 7. évad 5. rész

A Trónok harca legutóbbi részében láthattuk Daenerys első westerosi sárkánybevetését, amelynek köszönhetően a sorozat repertoárja újabb emlékezetes és kegyetlen csatajelenettel lett gazdagabb. A Targaryen Sárkánykirálynő erőfölénye egyértelművé vált. De innen hogyan tovább?

 

Vigyázat, spoilerek!

Tyrion a porladozó holttestek és a szénné égetett szekerek roncsai között baktat az új epizód egyik legelső jelenetében. Szemében akarva-akaratlanul fájdalom fényét vélhetjük felfedezni, és ez nem is csoda. Jó eséllyel ez az első alkalom, amikor tudatosul az Ördögfiókában, hogy egykori sajátjai ellen harcol.

Tyrionnak ráadásul nem csak a múlt kísértetei miatt van nehéz dolga. Daenerys segítőjének lenni komoly feladat, főleg úgy, hogy a Sárkányok Anyja tovább erősíti a határozottságáról kialakult képet. A foglyul ejtett katonáknak igazságos választási lehetőséget ajánl, de kegyetlenül elbánik azokkal, akik nem hajtanak térdet színe előtt. Erős uralkodókép van tehát kialakulóban, a gond csak az, hogy Tyrion és Varys még emlékeznek Dany apjára, az Őrült Királyra, aki szintén előszeretettel égette el élve ellenségeit.

thrones4

Persze, Danerys jó eséllyel nem fog szörnyeteggé válni. Gyengédebb oldalát is láthatjuk végre, hiszen visszatér hozzá a szürkehámtól frissen megszabadított Jorah Mormont. A nagy egyesülés után a férfi újfent a királynő szolgálatába áll, hogy ezzel megkezdődjön az évad fináléjának felvezetése.

Mert a Királyvárba visszatérő Jaime egyértelművé teszi Cersei Lannister előtt, hogy az ellenfél túlerője elsöprő, a királynő azonban nem hajlandó megadni magát. Jogosan gondolja, hogy ebben az esetben feje nem maradna sokáig a nyakán. Ennek tetejébe Havas Jon végre célt ér, és megérteti Daenerysszel a holtak serege által közelgő veszély valódiságát. A Sárkánykirálynő tudja, hogy nem hagyhatja el Sárkánykőt, amíg nem lép életbe a tűzszünet. Könnyen lehet tehát, hogy ha tovább nem is, de legalább az évad végéig csitul valamennyit a westerosi feszültség, a felek pedig összefognak az Éjkirály ellen. A sorozat eddigi történéseinek fényében ez kicsit meseszerű, túl egyszerű lenne, de ki tudja, elképzelhető, hogy valami jó sül ki a dologból.

Mert a Mások tényleg komoly fenyegetést képeznek. Bran Stark hollószemeken keresztül meg is bizonyosodik erről, amikor a magasban szállva látja vonulni a halottak óriási hadát. Deres mesterének segítségével hollót is küld a Fellegvárba. Az üzenet felett tanácskozó mesterek jelenete egyértelművé teszi, hogy még mindig párban jár a legnagyobb bölcsesség és a legostobább felelőtlenség. Egyedül a tanonc Sam Tarly veszi komolyan a problémát, majd ezt követően sorsfordító lépésre szánja el magát. Egyre biztosabbnak tűnik, hogy Havas Jon jó barátjára még további fontos szerep vár az Éjkirály elleni háborúban.

thrones3

Mindeközben Deresben is zajlik az élet. Sansa és Arya összekülönböznek. Ez nem is meglepő, hiszen jóformán már egyikük sem ugyanaz az ember, aki a legutóbbi találkozásukkor volt. A megkeményedett ideiglenes északi uralkodó és a profi gyilkossá kiképzett fiatal lány egyszerre tűnnek egymás szövetségeseinek és lehetséges ellenfeleinek is. Reméljük a legjobbakat! Az mindenesetre biztos, hogy Kisujj, ahogy azt eddig is sejthettük, valami rosszban, vagy legalábbis nem egyértelműben sántikál. Csapdát állít Aryának, de egyelőre nem tudjuk meg, hogy mi a valódi célja. Jó eséllyel azon ügyködik, hogy valahogy megszerezze magának Sansát.

Ser Davos is kap néhány jelenetet, amelyeknek egy korábbi mellékszereplő, Gendry kedvelői örülhetnek igazán. A fiatal kovács, Robert Baratheon fattya visszatér, hogy csatlakozzon az eljövendő nagy ütközetek sakktáblájához. Meglátjuk, hogy vajon kiért áldozza majd fel magát. Emellett a zárójelenetben sokak nagy örömére végre a Véreb is újfent tiszteletét teszi. Jonnal és egy maroknyi szövetségessel a holtak nyomába ered, hogy egy élőhalott katona foglyul ejtése által bizonyítást nyerjen a szemben álló westerosi királynők előtt a Falon túli veszély ténye és jelentősége.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

70%
Korrekt

Már csak két rész van hátra az évadból, és nagyon úgy tűnik, hogy ebben a felvonásban végbement a szezonfinálé felvezetése. Jó eséllyel egyelőre nem a sárkány és az oroszlán harcára esik majd a fókusz. Az élők és a holtak összecsapása lesz terítéken.

  • Szerintem

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment
Close