Húsvét van, támadj fel! – Három óriásplakát Ebbing határában filmkritika

Three Billboards Outside Ebbing, Missouri (2017)

Ha minden igaz, ez volna Martin McDonagh életének mesterműve.

0 258

Martin McDonagh karrierje kezdete a lehetőségek szárnyán száll sikerről sikerre. A Six Shooter című produkcióért elnyert rövidfilmes Oscar-díj után az Erőszakik képében a 2000-es évek egyik legjelentősebb kultfilmjét alkotta meg, majd négy évvel később bemutatta A hét pszichopata és a si-cu elnevezésre hallgató, hasonlóan színvonalas fekete komédiát. Egyértelmű volt, hogy pályája lehengerlő csúcspont felé halad, és úgy fest, a karrierkatarzis most esedékes. Mert a Három óriásplakát Ebbing határában egészen új szintre emeli McDonagh filmnyelvét.

 

Ebbing, Missouri. Kisváros. Willoughby kapitány (Woody Harrelson), a helyi rendőrőrs köztiszteletben álló vezetője nem tudja békében elkölteni családjával a húsvéti vacsorát, mert munkatársai hívják. Valaki kibérelte a település elhagyatott határvidékén álló három óriási hirdetőtáblát és provokatív plakátokat helyeztetett ki rá. Az illető Mildred Hayes (Frances McDormand). Lányát egy évvel korábban megerőszakolták és meggyilkolták a plakátoknak otthont adó útszakasz mellett. A kihelyezett hirdetések a rendőri intézkedés, egészen konkrétan Willoughby inkompteneciaját és felelősségét hangsúlyozzák. A probléma csak az, hogy Ebbing polgárai és rendőrei nem igazán örülnek a polgárpukkasztó magatartásnak.

ebbing5

Ha minden filmművész Martin McDonagh példáját követné, sokkal kevesebb gyenge, fárasztó fércművet kellene elviselnünk, amikor moziba megyünk. Na nem arról van szó, hogy egy csapásra váljon mindenki óriási tehetséggé, elég lenne csupán az, ha korunk alkotói tényleg kizárólag valódi mondanivalóval állnának a kamerák mögé. McDonagh rendezéseinek bemutatói között ugyanis rendszerint évek telnek, ez a tendencia pedig azt sugallja, hogy az író-rendező inkább megvárja, amíg az ihlet megfelelő mértékben hatalmába keríti, és csak eztán csap le az egészen gyanútlan nézőre.

Igen, gyanútlan, mert valljuk be, a Három óriásplakát Ebbing határában nagyon sokáig csak távolról derengő lehetőségnek tűnt, a produkció ugyanis enyhén szólva nem volt túl hypeolva. Ám így az Oscar-szezon közepébe gyalogolva tonnás úthengerként gyalul bele minket a moziszékbe (vagy a fotelba, ugye csúnya torrentezők?!). A Golden Globe-gálán aratott siker után (legjobb dráma, forgatókönyv, női főszereplő, férfi mellékszereplő) viszont már nagyjából egyértelművé vált, hogy McDonagh ezúttal sem hibázott.

ebbing 3

Mi az, hogy nem hibázott, nemes egyszerűséggel fellángolt körülötte a filmművészet forrása, mert ebbe most nagyon, még a korábbiaknál is sokkal jobban belenyúlt! Fontos leszögezni, hogy ez a mű egyetlen pillanatig sem krimi. Igaz, hogy egy szörnyű, brutális bűntett indítja el a cselekmény megrázó lavináját, de nem nyomozáson, bizonyítékkeresésen vagy hajtóvadászaton van a hangsúly. Nem. A fókuszt az erőszakos világ árnyékában egymásnak feszülő kisemberi érdekek kapják. Mert a forgatókönyv fontos kérdéseket feszeget, nagyívű vitát indít útjára. Vallhatja-e közösségnek magát a “papíron megfogalmazott” közösség, ha a bajban a csoportot alkotók nagy része a másik irányba fordul? Mildred nem hajlandó megengedni, hogy lánya tragédiája feledésbe merüljön. Jó eséllyel nem véletlen, hogy a cselekmény húsvétkor indul útjára. A brutális haláleset emlékét a feltámadás ünnepének idején juttatják újra a lakosok eszébe. A feltámadás jelenthet új erőt, megújuló energiát, amellyel végre kézre keríthető a gyilkos. Persze könnyen lehet, hogy csupán arról van szó, hogy Mildred nem képes tétlenül nézni a körülötte ünneplő világot úgy, hogy ő lánya nélkül kénytelen elkölteni a húsvéti vacsorát.

Etikai, morális, igazságszolgáltatási és hirdetéskezelései konfliktusok együttese bontakozik ki, ahogy Mildred a brutalitás és a gyász áldozatából szinte már közellenséggé válik, amiért a közkedvelt rendőrfőnököt hibáztatja a nyomozás csődjéért. McDonagh minimalizmusában ez nem dühösen vonuló, őrjöngő tömegek képében jelenik meg. Elegendő néhány egyént kiragadni a masszából és a nekik szánt rövidebb jelenetek keretei között megnyilvánulásaikra vetíteni a népharagot. Ilyen szempontból a kövér fogorvos parádés képsora viszi talán a prímet. A produkció amúgy is jeleskedik a fő történetszálba beékelt, epizodikusabb karakterdrámák terén. Mildred ex-férjének tizenkilenc éves barátnője vagy Peter Dinklage a főhősnőt megkörnyékező karaktere ugyanis nem játszanak igazán fontos szerepet a sztori egészének szempontjából, de az ebbingi atmoszféra megértéséhez mégis elengedhetetlen a szerepeltetésük.

ebbing

Miről is szól egészen pontosan ez az alkotás? Tény és való, a Három óriásplakát Ebbing határában merészen veszi végig, és kritizálja bele a sárga földbe a nyugati társadalom védjegyeit, téve ezt ráadásul piszkosul hatásosan megírt dialógusok és monológok által, de mindez mégis csak díszes körítés inkább, mintsem a valódi mondanivaló. Sőt, maga a felelősség témaköre sem tüntethető ki a tartalmi töltet koronájával. Mert nem a rendőrök gyenge munkateljesítményéről van szó, nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a film bemutatja, hogy miként képes az egy adott ügy köré csoportosuló, minden oldalon jelen lévő tehetetlenség és az ebből fakadó düh és szomorúság anarchiaszerű állapotba taszítani az adott társadalmi minta, jelen esetben a kisváros működését.

Valósággal feltámad a vadnyugat. A direktor régimódi kellékkezelésével és környezetrajzával amúgy is korábbi, nyíltabban erőszakos korokra tesz utalást, ám amikor ez westernhangulatot idéző zenei taktusokkal vagy rendkívül hangulatos country nótákkal egészül ki, szinte már el is képzeljük, ahogy a több, mint húsz évvel ezelőtti Fargo után újra Oscar-díjra esélyes Frances McDormand kezeslábas helyett kalapban, szivarral, hosszú kabátban, alatta pisztolytáskával menetel keresztül az utcán határozott léptekkel, ezzel tudatosítva a nézőben, hogy közeleg a leszámolás pillanata.

A legfontosabb kérdés azonban még mindig hátravan. Hogy a francba lehet egy film ennyire nyomasztó és ilyen vicces egyszerre? McDonagh korábbi műveiben is kiválóan ötvözte a kemény drámát a morbid humorral, de az eddig sajátos vígjátéki stílusvilág ezúttal szinte már új és önálló műfaj-definícióvá válik. Akarva-akaratlanul egy másik nagy 2017-es mozgóképsláger, a Tűnj el! juthat eszünkbe, hiszen ez a produkció is úgy volt vérfagyasztó thriller, hogy közben meglehetősen sokszor lehetett nevetni rajta. De mégis miben áll ez? Hát abban, hogy McDonagh olyan oldaláról vizsgálja a társadalmat, ami felől a legtöbben fintorogva elfordulunk, ahogy Ebbinng lakói is teszik ezt a Hayes-gyilkosság kapcsán. A rendező meglátja azokat a helyzeteket, amikor az emberek szegénységi bizonyítványt állítanak ki magukról, ám ahelyett, hogy fejcsóválva odébb állna, kiforgatja magukból ezeket a szituációkat, hogy a fekete humor egy egészen újszerű típusával ismertesse meg a nézőt.

ebbing2

McDonagh végül minden mocskosságával együtt is gyönyörű, melankolikus konklúzióra jut. Pusztítás és halál veszi körül világunkat. Az aljas, kegyetlen emberek inváziója zajlik. Nekünk, a maradék tisztáknak viszont megvan a lehetőségünk arra, hogy ne üssünk vissza, hogy jók maradjunk, hogy a szörnyeteg arcába mosolyogjunk és megveregessük a vállát. Persze valószínűleg és érthető módon nem nagyon leszünk képesek megtenni egy ilyen nehéz lépést, amikor szeretteink élete és boldogsága a tét. De, mégis, amíg nem cselekszünk, amíg nem ütünk, lövünk és gyűlölünk, addig ott az esély arra, hogy megkíméljük a meghurcolt világot az újabb erőszaktól.

100%
Mestermű

Ez Martin McDonagh életének nagy műve, ebben szinte biztosak lehetünk! A rendező korábbi alkotásai is nagyszerűek voltak, és jó eséllyel a jövőben is elkápráztat majd bennünket nem is egyszer. De a Három óriásplakát Ebbing határában olyan magas szintre emeli a szerzői filmkészítést, amelynél magasabban egyelőre feltérképezetlen vidék fekszik. McDonagh is letűzi zászlóját a csúcson Quentin Tarantino a Ponyvaregény óta ott csücsülő névjegye mellé.

  • Szerintem