Izgalmas kérdések, unalmas válaszok – Némaság filmkritika

Silence (2016)

0 366

Martin Scorsese nem először nyúl a keresztény vallás témaköréhez. Az 1988-as Krisztus utolsó megkísértését némi túlreagálásból eredően egyenesen a botrányfilmek közé szokás sorolni, hiszen a megváltóképet egy meglehetősen egyedi, a felelősség témakörét mélyen boncolgató aspektusból vizsgálta, és ezt sokaknak talán nehezebben veheti be a gyomra.

Scorsese végül a díjszezonra csak meghozta a várva-várt Némaságot, ami szintén a keresztény megváltó köré szerveződő hitrendszerről regél, ám a várt elismeréseső kis meglepetésre elmaradt. A produkció megtekintése után azt kell mondanom, hogy a dolgok ilyetén alakulása igazság szerint nem is csoda. Legalábbis egy bizonyos szempontból nézve…

silence3

Az 1600-as években járunk. A jezsuita rend kettő portugál papja, Rodrigues (Andrew Garfield) és Garupe (Adam Driver) Japánba utaznak. Feltett szándékuk, hogy katolikus istenük igéjét hirdessék a keleti országban, amely nem tűri meg határain belül az idegen vallást. Ez utóbbinak megfelelően a japán inkvizíció kegyetlenül leszámol azokkal, akik kereszténynek bizonyulnak, és nem hajlandók megtagadni hitüket a megváltó képmására való rátaposás által. Rodrigues és Garupe kegyetlen világba nyernek betekintést, és hamarosan rá kell jönniük, hogy nem csupán a szemlélődő, hanem a potenciális áldozat szerepét is betöltik. A hittérítés mellett ráadásul egy talán még kockázatosabb céllal is rendelkeznek. Fel akarják kutatni papi testvérüket, Ferreirát (Liam Neeson), aki a szóbeszéd szerint megtört, és megtagadta istenét.

Scorsese egy történelmi helyzetről, illetőleg ennek kontextusában egy bizonyos vallási tényállásról beszél. Nagyon fontos megjegyezni, hogy amíg a Krisztus utolsó megkísértése, habár Jézus-filmként inkább tárgyilagosságot várhattunk volna tőle, sokkalta inkább kritikus és saját hangú mű lett, addig a Némaság súlyos, népek és hitvilágok közötti konfliktusok hiteles és tényközpontú bemutatását tűzi ki céljául. A rendező nem foglal állást, nem mond véleményt arról, hogy a katolikus egyház helyesen tette-e, hogy életek tömegeit hagyta elveszni a brutális kínzások labirintusában azért, hogy bevigye vallását egy országba, ami a 17. században még nem volt felkészülve a multikulturalizmusra, ahogy a japán inkvizíció leírhatatlan kegyetlenségét sem bírálja. Egyszerűen csak részletez, bemutat, közszemlére tesz.

silence2

Habár én személy szerint, ahogy nagy eséllyel az emberek többsége is, jobb szeretem a kritikai felhangba mélyebben belemerülő alkotásokat, a Némaság által favorizált narratív módszer is lehet jövedelmező. Gondoljunk csak bele, milyen erőteljes beszéd-, valamint vitatémát képes szolgáltatni egy film, ami történetét illetően minden értékítéletet meghagy a nézőnek.

És Scorsese filmje működne is ezen a módon, ha a direktor nem nyújtaná százhatvan percesre a játékidőt. Mindaz, amiről ez a történet szól, nem képes megfelelően kitölteni a monumentális futamidőt, hiszen az alkotás nem rendelkezik érdemi mikroszerkezettel. Hogyan képes a vallási világ emberi életek, népek, országok és tulajdonképpen az egész világ működését alapjaiban alakítani, befolyásolni, irányba állítani, a jövőképet nagyban meghatározni? Ezt a súlyos kérdéskört veti fel a produkció, leginkább – ahogy korábban már megfogalmaztam – a néző válaszaira várva, hiszen saját tálalásában mintha csupán ugyanazt a kört futná le újra és újra. Kétségtelenül szép, kerek, intelligens párbeszédek formájában, de botrányosan sok önismétléssel, kevés érdemi cselekménnyel. Miközben nézzük a művet, az lehet az érzésünk, hogy a készítők egy történelemkönyv néhány soros lábjegyzetét igyekeztek közel három órában elmesélni. Nem, a forgatókönyv nem felületes, korántsem ez a jó szó, inkább az unalom. A Némaság hihetetlenül unalmas film.

silence4

Ez persze nem jelenti azt, hogy vizuális szempontból nem ér minden képkockája aranyat. Mégis csak Martin Scorsese ül a rendezői székben, és róla tudjuk jól, hogy minden képkockával célja van, jelenetkoreográfiáit átjárja a tudatosság. Ezúttal sem alakul másképp a helyzet. A Némaság képsorai minden tekintetben gyönyörűek. Persze ezt a gyönyörűséget más-más hangulati töltetek járják át, hiszen a japán keresztények a papok érkezésére való örömteli reagálása során a valódi boldogság atmoszférája érvényesül, míg a játékidő későbbi, jóval nagyobb részében a vallási ellentétek és az emberek egymás között tanúsított kölcsönös meg nem értése által kiváltott, minden állatiassága ellenére valahol mégis intelligens kegyetlenség manifesztálódik hatásos, megrázó képek formájában.

Andrew Garfield a 2016-os évben nyújtott teljesítményei közül továbbra is A fegyvertelen katona marad az etalon, hiszen hiába alakít a fiatal színész jezsuita papként is remekül, produktuma összhatása arra enged következtetni, hogy a forgatókönyv ezúttal nem engedte igazán magasra szárnyalni tehetségét. Adam Driver inkább csak mellékszereplő, de persze szégyenkeznie neki sem kell, a prímet pedig Liam Neeson viszi, aki súlyos lelki harcoktól terhelt karaktere bőrében megrendítően szilárd, határozott játékot nyújt.

70%
Az unalom még sohasem volt ennyire gyönyörű

Martin Scorsese derekasan összerakta legújabb, szintén monumentális művét is, bár megszokott színvonalától most mégis elmarad, persze csak a történetvezetés frontján, jeleneteinek koreográfiái ugyanis megbabonázóan hatásosak.

  • Szerintem

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet

Komment
Close