Filmsor - Mozifilmek, tévésorozatok, média

Jól irányzott nosztalgia – Dumbó filmkritika

Dumbo (2019)

Nem ez lesz a Disney idei legnagyobb dobása, de nem is annak szánták.

0

Tim Burton Dumbója nem tör nagy babérokra, viszont amit vállalt, azt maximálisan teljesíti a film. Az imádni való repülő kiselefánt története romantikus visszatekintés egy olyan korba, amikor még minden sokkal egyszerűbbnek tűnt, és amikor a gyermeki ártatlanság gonosz feletti győzedelmeskedése még nem számított giccses koncepciónak.

  • Facebook
  • Twitter
  • Google+
  • Gmail
  • reddit
  • LinkedIn
  • Tumblr

Dumbó, a lapátfülű kiselefánt, a lejtmenetben lévő Medici-fivérek cirkuszában látja meg a napvilágot, melynek igazgatója, Max Medici (Danny DeVito) a jegyeladások fellendítését várja tőle. A különc kis jószág azonban minden elképzelést felülmúl, amikor a háborúból hazatérő veterán katona, és egykori lovas akrobata, Holt Farrier (Colin Farrell) és gyermekei, Milly (Nico Parker) és Joe (Finley Hobbins) felfedezik, hogy az elefánt repülni is tud. A szenzáció persze nem marad észrevétlen: a nézők mellett a keményszívű vállalkozó, V. A. Vandevere (Michael Keaton) és gyönyörű protezsáltja, a légtornász Colette (Eva Green) figyelmét is felkelti a kis Dumbó.

Állatbarátként fenntartásokkal ültem be a filmre, mert már a cirkuszi plakátoktól is felfordul a gyomrom, ha pedig belegondolok, mi mindent művelnek szerencsétlen jószágokkal azért, hogy nézőket csalogassanak be, teljesen elönt a méreg. Ennélfogva egy olyan film, ami ezt a világot akarja pozitív színben feltüntetni, belőlem csak undort válthat ki. Szerencsére azonban Tim Burton alkotását a mai kor szellemisége járja át ebben a kérdésben. Az állatokkal szembeni tisztelet, és az ő kizsákmányolásukra felépített rendszer pusztulásra ítéltsége nagyon is benne van a sztoriban, és a karakterek felfogásában, ez pedig lényegesen megkönnyítette a helyzetemet.

  • Facebook
  • Twitter
  • Google+
  • Gmail
  • reddit
  • LinkedIn
  • Tumblr

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem a filmet, akkor azt mondanám rá, hogy “profi”. A sajátos ötleteivel és különc karaktereivel nevet szerző Tim Burton ma már inkább biztonságosabb projektekhez adja a nevét, melyekben kevésbé kerül előtérbe saját szerzői hangja, mindazonáltal az a rutin, amit az elmúlt negyven évben szerzett, határozottan meglátszik a keze munkáján. A rendező álmából felkeltve is tudja, hogyan kell érzelmi kapcsolatot teremteni a nézőkkel, és azzal is tisztában van, hogyan kell nagyvászonra érdemes látványvilágot rendelni egy amúgy eléggé TV-filmes sztorihoz.

Burton egyedi kézjegyei ugyan csak nyomokban jönnek elő (a nagyfülű Dumbó, és a karját vesztett családapa képében visszaköszön valami a rendezőre oly jellemző kirekesztett és különc figurákból), de azt nagy öröm volt látni, hogy a casting szempontjából igazi Burton-reunion volt a film. Colin Farrell, Eva Green és Danny DeVito szerencsére nem csak zsebre vágták a gázsit, hanem rendesen beletették magukat a szerepeikbe, így ezzel rendesen fel is húzták az egyébként eléggé vékonyka figurákat. Michael Keaton kifejezetten szuper Walt Disney gonosz paródiájaként, Dumbó maga pedig leírhatatlanul cukira sikeredett.

  • Facebook
  • Twitter
  • Google+
  • Gmail
  • reddit
  • LinkedIn
  • Tumblr

A Disney élőszereplős meséinek többségével szemben a Dumbó nem ígér életre szóló kalandokat és epikus akciójeleneteket. Pusztán egy tisztességesen összerakott feldolgozással van dolgunk, amely a maga egyszerűségével regéli el a történetet, egy nagy adag nosztalgiával és egészséges szentimentalizmussal megfűszerezve. Most, hogy belegondolok, kifejezetten üdítő látni egy ilyen visszafogottabb alkotást a sok grandiózus Disney-remake között.

70%
Tetszetős

A Dumbó élőszereplős feldolgozásának hírére azt hiszem, kevesekben támadt csak égető vágy arra, hogy már a premier napján sorban álljon mozijegyekért. Tim Burton legújabb filmje szerintem igazán csak a televízió képernyőjén találja majd meg a közönségét. Egy esősebb délutánon nincs is ennél jobb családi program.

  • Szerintem
Share This