Két idei horrorfilm, amivel nem voltunk elégedettek

Dupla adag tini sikoly.

0 77

Mostanság reneszánszát éli a horror műfaja, de ez persze nem jelenti azt, hogy az utóbbi időkben nem mutatnak be gyenge alkotásokat. Íme két idei horrorfilm, amelyeket nem fogunk megemlíteni “az év legjobbjai” listákon.

Ghostland: A rettegés háza

A francia Pascal Laguier a Mártírokkal vált ismertté, amit nemcsak szélsőséges erőszakábrázolása miatt jegyzett meg a közönség, hanem a meglepő befejezése és a mondanivalója miatt is. A rendező később leforgatta A magas embert, ami nem érte el a Mártírok színvonalát, de olyan csavart tartogatott, ami az egész filmet felforgatta. Mindezek miatt nem meglepő, hogy nagy várakozás előzte meg az alkotó legújabb munkáját, a Ghostlandet, ami azonban méretes csalódást okozott.

Laugier ezúttal is fiatal lányokat kínoz, megint az emberi tűrőképességről, annak határairól, valamint a túlélésről kíván mesélni, és itt is van egy fordulat a film közepén, ami átrendezi az előtte történteket. Sajnálatos módon azonban a film messze nem olyan tartalmas, mint a rendező előző munkái. A gyerekkorában egy szörnyű éjszakai támadást túlélő, később horroríróvá váló, a múlt démonai által üldözött Beth lélekrajza nagyon el van hadarva, aminek köszönhetően a Ghostland hatástalan marad, ráadásul sikerült telepakolni az alkotást olyan ijesztegetésekkel, amelyeken csak az ugrik fel a székből, aki kettőnél kevesebb horrorfilmet látott életében. Azért a babákkal teli ház nem nézett ki rosszul.

4/10

Hívatlanok 2.: Éjjeli préda

A névtelen maszkos őrültekkel támadó Hívatlanok egyáltalán nem forgatta fel a horror műfaját, de korrekt paráztatásnak bizonyult. A folytatásra 10 évet kellett várni (elsősorban jogi hercehurcák miatt). A kérdés csak az, hogy vajon megérte-e várakozni rá? Egyet találhattok.

A gyilkosok ezúttal egy négytagú családot (anya, apa, problémás leányzó, kocka srác) igyekeznek lemészárolni, méghozzá egy lakókocsiparkban, ahol a szereplők minden sarkon neon pálmafákba és 80-as évekbeli slágerekbe (felcsendül például Bonnie Tyler Total Eclipse of the Heart című dalja) botlanak. Sajnos a környezettel és a zenékkel előhozott retró hangulat a Hívatlanok 2.: Éjjeli préda egyetlen pozitívuma. A betolakodók támadásaiban kevés a feszültség, pedig a filmet dirigáló Johannes Roberts nem egy nyeretlen kétéves: előző munkája, a cápás horror 47 méter mélyen egész korrekt volt. További rossz pont, hogy a família tagjai az összes horrorfilmes hülyeséget meglépik (szétválnak, nincs nálunk telefon, stb.), ezért aztán igen nehéz szurkolni nekik. Kár, hogy a készítők nem paródiának szánták a produkciót, mert annak nem is lenne rossz.

4/10