Kiefer Sutherland ezúttal máshogy védi meg Amerikát a terroristáktól


Designated Survivor – Kijelölt túlélő sorozat kritika

Kiefer Sutherland az idei televíziós évadban is a Fehér-ház körül ólálkodik, ezúttal azonban nem megvédi annak vezetőjét, hanem ő maga annak vezetője. A Designated Survivor ugyanis egy általa játszott kabinettag történetét mutatja be, aki egyik pillanatról a másikra az USA elnöke lesz, miután eddig nem tisztázott okból, eddig nem tisztázott egyének az egész Kapitóliumot lebombázzák az USA teljes vezérkarával együtt. A támadást csak a „kijelölt túlélő” éli túl, de hogy ez pontosan mit jelent, az majd a sorozatból kiderül.

designated-survivor

A lényeg, hogy Jack Bauer ezúttal nem ad ultimátumot ellentmondást nem tűrő hangon a rosszfiúknak (ja, de), de minimum nem fogja átharapni senki torkát, mert ez a szerep most sokkal inkább az FBI-ügynököt alakító Maggie Q-ra hárul.

A Designated Survivor egyébként éppen olyan politikai dráma, mint a 24 vagy a Homeland, de előbbinél sokkal kisebb hangsúlyt fektetve az akcióra, utóbbinál meg a drámára. Persze már most látszik, hogy ebben is lesznek nagy összeesküvések és itt sem lesz kormány árnyékkormány meg puccskísérlet nélkül, azonban maga a sorozat egy nagyon érdekes alapötleten nyugszik. Vajon lehet-e a világ vezető nemzetének vezetője egy olyan férfi, aki nulla politikusi vénával van megáldva?

kiefer-sutherland-designated-survivor

A Designated Survivor drámai vonalának ez az alapkérdése, még az akcióvonalért természetesen az felel, hogy Maggie Q jól kinyomozza, hogy ki merényelte meg az amerikai nemzetet – ez utóbbi engem sokkal kevésbé érdekel, már most világos, hogy „belső”támadás történt.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Komment