Kitörni a magány teléből – Testről és lélekről filmkritika

On Body and Soul (2017)

Szárnyal a magyar filmgyártás, a nagyjából tíz évvel ezelőtti állapothoz képest legalábbis mindenképpen. Nem egyszerűen csak arról van szó, hogy a Filmalap által támogatott tehetséges alkotók végre képesek mély, komplex, erőteljes és akár újszerű ötleteiket is megvalósítani, hanem arról is, hogy mindez a nagyszerű teljesítmény nemzetközi elismertséget is hoz országunk mozgóképes világának. A Saul fia tavalyi Oscar-díja után idén Deák Kristóf Mindenkije diadalmaskodott a rövidfilmek között, Enyedi Ildikó pedig elhozta az Arany Medvét Berlinből.

A medveszelídítő alkotás címe Testről és lélekről. Őszintén bevallom, a produkció előzetese engem kifejezetten a magyar filmreneszánsz előtti, szürkébb időkre emlékeztetett, a legkisebb mértékben sem vártam igazán kiemelkedő művet. A film megtekintése után talán még mindig egy kicsit túlértékeltnek tartom az összképet, de azt, hogy valóban kiemelkedő, már eszem ágában sincs vitatni.

test4

Endre (Morcsányi Géza) álmában szarvasként járja az erdő hótakaróval fedett talaját, élelem után kutatva. Mellette van a társa, egy szarvasünő. Miközben isznak a kis tó vizéből, még az orruk is összeér. Endre, amikor ébren van, egy húsfeldolgozó üzem gazdasági igazgatójaként dolgozik. Egyhangúan, a kifejezetten silány minőségű munkahelyi konyha étkeit gyomrába leerőszakolva tengeti mindennapjait, ám ekkor besétál az életébe Mária (Borbély Alexandra). Az új minőségellenőr rendkívül vonzó nő, ugyanakkor ő talán a legzárkózottabb ember, akivel Endrének valaha dolga volt. Mária számára hatalmas kihívást jelentenek a legapróbb emberi interakciók is. Az empátia, az érintés, de még az egyszerű beszélgetés is. Éjszakánként viszont ő is álmodik. Szarvasünőként járja az erdő hótakaróval fedett talaját, élelem után kutatva. Mellette van a társa, egy hím szarvas. Miközben isznak a kis tó vizéből, még az orruk is összeér…

“Sokszor az álmaimban élek, és nappal csak alva járok.” Miközben néztem a filmet, és akkor is, amikor utólag gondolkodtam a látottakon, újra és újra ez a sor jutott eszembe. Az idézett részlet a nagyszerű magyar punk-rock banda, az Alvin és a mókusok Nem ismersz című, zseniális nótájában hangzik el. Nem véletlen ám az asszociáció, hiszen a Testről és lélekről egy a vártnál kétségtelenül kevésbé kihangsúlyozott, azonban még így is erőteljes és fontos elemként létező álomszál útján igyekszik metaforikus mélységet, hátteret szolgáltatni a cselekményhez. Valóban, kivételesen érdekes, ahogy Enyedi Ildikó a játékidő sodrásában lépcsőzetes, folyamatosan változó jelentések egymásutánjában prezentálja a főhősök által megosztott álomvilág fejlődését.

test

Mert nézői kíváncsiságunk kielégítésének érdekében fel kell tennünk a kérdést: Miről is van szó? Mivel a két főszereplő az álomban már jóformán megismerkedésük előtt együtt keresi az élelmet, az expozícióban tekinthetjük úgy a szarvastörténetet, mint egy esetleges, a megvalósuláshoz közeledő szerelmi kapcsolat jövendölését. Amikor azonban azt látjuk, hogy Endre és Mária akárhogy próbálkoznak, rendkívül nehezen képesek behatolni egymás burka mögé (különösen a nő húz fel óriási és masszív falat személyisége köré), már inkább azt érezhetjük, hogy valódi, az ébrenlét alatt kimondani nem mert érzelmek avatarjaiként működnek az amúgy említésre méltóan gyönyörűen filmezett állatok.

A mindennapi kommunikáció procedúrái rendkívül nehézkesek. Megterhelik az embert, és rendszerint csalódást okoznak, mert valamiért soha nem sikerül azt és úgy kimondanunk, amit akarunk, és ahogy akarjuk. Félreértések, sértődések, érzelmi krízisek válnak osztályrészünkké pedig mi csak boldogok szeretnénk lenni azzal, akit megérdemlünk, és aki bennünket is megérdemel. Mennyivel egyszerűbb lenne csupán az állatias ösztönökre hagyatkozva létezni, nem foglalkozni a civilizáció terhével. A játékidő derekán, a főhősök újabb és újabb kommunikatív zsákutcáit szemlélve eme jelentésárnyalatot ölti a szarvasok nyugodt életvitele. Könnyű, egyszerű, egyértelmű. Nem úgy, mint az emberek világa.

Ugyanakkor nem sokáig ringatózhatunk az előbb vázolt békés hipotézis lágy ölén, hiszen Enyedi, a játékidő második felébe fordulva a szürke ébrenlét keserű világából támadja meg nyugalmat adó álomképeit, majd megcsáklyázva őket egymáshoz kínos közelségbe vonja a cselekmény tényszerű, valamint metaforikus vonulatát. A szarvasok hirtelen már inkább az éber állapot eseményeinek leképeződését szállítják. Amikor úgy fest, hőseink kísérlete a kapcsolatteremtésre végképp elbukik, a gyönyörű állatok is eltávolodnak egymástól, egy idő után meg sem lelik társukat a világban, amelynek hótakarója korábban a higgadt, elszenderítő fehérséget mutatta magából, ám ebben a szakaszban sokkalta inkább a tél fagyos, életedre törő mínuszait sugározza.

test2

És a legszebb az az egészben, hogy az író-rendezőnő nem áll meg ezen a ponton, hanem felvázolt összképéből levon egy meglehetősen meglepőnek tetsző konklúziót. A metafora átértékelődik a fináléra, a téli világ sokkalta inkább a magány megtestesüléseként érvényesül. És itt kell elgondolkoznunk. Vajon mindvégig ez volt az álombéli szál jelentése? Vagy valóban úgy formálódtak a dolgok, ahogy mi, nézők érzékeltük? Lehet, hogy tényleg az ébrenlét eseményei, a változó tapasztalatok módosították jelenetről jelenetre a metafora lényegi tartalmát. Enyedi Ildikó több ízben hangoztatta már, hogy egyszerű filmet szeretett volna készíteni. Ebből az aspektusból nézve azért némiképp vitatkozhatunk a direktorral azt illetően, hogy mennyire komplikált is az összkép.

Viszont amikor a vizuális ábrázolásban lecsapódó rendezői húzásokat elemezzük, éppen ellenkező irányból láthatjuk érvényesülni a dolgokat. A helyzetkoreográfiák és helyszínrajzok keresztmetszetében valóban igaznak bizonyul Enyedi az egyszerűség szándékára tett kijelentése. A Testről és lélekről némi élvezeti paradoxont is szállít. A cselekményvezetés ugyanis nagyon lassú, úgy is fogalmazhatunk, hogy kissé már nyögvenyelős. És ez talán zavaró egy kissé, de mégis azt mondhatjuk, hogy jól áll az összképnek ez az egyértelműen tudatosnak tetsző narratív módszer. Hiszen mindennapi életünk is általában ilyen, nem? Lassú, fokozatosan kibontakozó, sokszor unalmas, és néhány pillanatában mérhetetlenül gyönyörű.

De tényleg csak néhányban, ám ezekért bizony bőven megéri élni, létezni. A Testről és lélekről kétoldalúan bánik a pillanatokkal. Túlzás lenne azt állítani, hogy Enyedi minden mozzanatot tökéletesen eltalál. Vannak azért félresikerült jelenetek. Igaz, minden kínosabb, erőltetettebb momentumra jut kettő másik, hihetetlenül intim és érzéki pillanat, a finálébeli, katartikus képsor pedig kifejezetten felébreszti bennünk az újszerűség érzését. Könnyűszerrel gondolhatsz arra, hogy hú baszki, ilyet még nem nagyon láttam máshol. Nem arról van szó, hogy annyira filmidegen, esetleg elvont dolgok történnének, egyszerűen csak annyira zsigeri és életszerű a tálalás, sőt még egy kis fekete komédia is belecsúszik az összhatásba, hogy az valósággal letaglózza a befogadót.

test5

A vágóhíd. Ez lenne a már eme főhelyszín nélkül is meglehetősen rendhagyó emberi kapcsolat színtere. Enyedi ennek kezdeti bemutatásakor, a történeteleji felvezetésben már be is hozza filmjébe a naturalizmust. Mintha a húsfeldolgozási procedúra kegyetlenül szakszerű és precíz, nem kicsit véres és émelyítő folyamata a cselekmény érzelmi természetszerűségét akarná szimbolizálni. Hogy ezen túlmenően mit akartak a készítők mondani a vágóhídi helyszínválasztással, az számomra homályban maradt, az az igazság, hogy sok ponton kissé indokolatlannak is éreztem a szóban forgó kontextusdíszletet.

A színészi játékokról hasonlóan tudok nyilatkozni, mint ahogy a rendezőnő vegyes eredménnyel működő pillanatkoreográfiái esetében tettem. Borbély Alexandra kiváló arcjátékával nonverbálisan elképesztő mélységekig menően lényegül át karakterévé, viszont Mária figurájának a beszédi prezentáció keretei között érkező kiegészítése azért sokszor félremegy. Morcsányi Gézáról is hasonlókat lehet elmondani. Szereplőink érezhetően értik és átérzik figuráikat, de mégis, a párbeszédek gyakorta zavaróan papírszagúak.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

80%
Érzéki, intim és nagyon mély... bár nem tökéletes

Ám ezzel együtt is elmondható, hogy a Testről és lélekről megkapó, emlékezetes alkotás, ami egyértelműen túlszárnyalja az előzetes elvárásokat. Egy érzelmileg roncs világ kettő sérült lelke talál egymásra, vagy veszik el örökre az önkifejezésre képtelen emberi viselkedésminták fagyos téli erdejében, ahol a magány az örök csúcsragadozó.

  • Szerintem

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment
Close