Filmsor - Mozifilmek, tévésorozatok, média

Kovács Bálint: Puszild meg – Szexuális zaklatás, a #meeto jelenség és ami mögötte van

Nem azért bukott bele, mert rájöttek, hogy szexuális ragadozó. Azért bukott bele, mert mi is rájöttünk.

0

Tavaly ősszel, a filmproducer Harvey Weinstein botrányának köszönhetően söpört végig a #meeto botrány Hollywoodon, majd szép lassan a közéleten és a mindennapokban is, amikor sorra álltak elő azok a nők – és férfiak – akiket életük során bármilyen szexuális zaklatás ért. Kovács Bálint az elsősorban a Twitteren “meeto” (vagyis Engem is) hashtaggel terjedő jelenséget dolgozza fel és vizsgálja meg könyvében.

Harvey Weinstein ügye komoly vihart kavart, a filmproducer zaklatásainak nyilvánosságra kerülését követően olyan színészek is belebuktak a botrányba, mint mondjuk Kevin Spacey, de a napokban például Allison Mackről, a Smallville egykori színésznőjéről is kiderült, hogy tulajdonképpen szervezett szinten szállította a szexrabszolgákat az egyik amerikai szektának.

Magyarországon is megmozdult a közélet az eddig szinte tabunak számító témát illetően, bár az elmúlt években ezt megelőzően már akadt néhány botrány, elég csak Kiss László ügyét említeni, vagy az ELTE gólyatáborában történet esetet megemlíteni, amelyek kapcsán később az is kiderült, hogy mind az úszószövetségben, mind az oktatásban – akár – szervezeti szinten történt a nők zaklatása és a nők elleni erőszak.

Kovács Bálint könyvében ezt a jelenséget dolgozza fel, többek közt áldozatot, pszichológust és egyetemi rektort is megszólaltatva, és próbál magyarázatot találni arra, hogy hogyan lehetséges, hogy egészen 2017-ig kellett várni arra, hogy ez a tabutémának számító jelenség széleskörű nyilvánosságot szerezzen, és persze mi történhet ezt követően…

Bálint könyve viszonylag rövid terjedelmű, kicsit azt éreztem, hogy az volt az elsődleges törekvés, hogy mindenképpen ez legyen az első könyv, amely feldolgozza itthon a #meeto jelenséget, de ez nem csak a könyv vastagságán és rövidségén érződik, hanem azon is, hogy egyoldalúan vizsgálja a jelenséget és még ha tesz is bőven utalást arra, hogy mi állhat a zaklató, ragadozó fejében, nem szólaltja meg azt. Persze interjúalanyt találni egy – akár nevét felvállaló – szexuális ragadozó személyében nem lehet egyszerű, de nem is tűnik megoldhatatlannak feladatnak. (Gondoljunk csak a Ed Kemperre, milyen szívesen mesélt a rémtetteiről…)

Mint maga a téma, úgy Bálint könyve is megosztó, nem lehet a szerző és a könyvben megszólalók minden következtetésével vagy véleményével egyetérteni. A könyv felépítése tulajdonképpen olyan, mintha egy hosszabb vagy többrészes blogbejegyzést olvasna az ember, csak éppen megfelelő hosszúságú szövegdobozok, vagy hivatkozások nélkül. Az esetek ismertetése nem elég részletes ahhoz, hogy háttér információk nélkül is megértsük, ha pedig ismerjük az eseteket, akkor ehhez nem sokat ad hozzá a könyv.

  • Facebook
  • Twitter
  • Google+
  • Gmail
  • reddit
  • LinkedIn
  • Tumblr
Kovács Bálint: Puszild meg

Kiadó: Bookline Könyvek (2018)
Oldalszám: 152
Keménytáblás
Kevés olyan téma volt 2017-ben, amely annyira foglalkoztatta és felkavarta volna a közvéleményt, mint az évtizedek óta eltitkolt zaklatási ügyek napfényre kerülése. Az eddig néma áldozatok szerte a világon, így Magyarországon is a nyilvánosság elé álltak személyes történetükkel, és megszólalásra kényszerítették az elkövetőket és a cinkosokat is. A szexuális abúzus mindennapos beszédtémává vált. Nehéz feldolgozni és megérteni a szexuális visszaélés és erőszak működésmódját. Mit jelent egyáltalán a szexuális zaklatás, miért robbant ki épp most ennyi botrány, és miért nem álltak elő eddig az áldozatok? Mi a különbség egy ízléstelen bók és a szexuális zaklatás között, és a történtek után ki lehet-e még egyáltalán fejezni, ha a másik tetszik nekünk? Kovács Bálint, az Index újságírója áldozattal, elkövetővel, terapeutával, bíróval és jogvédővel egyaránt beszélt, hogy megírhassa a zaklatás természetrajzát. Könyve számtalan szempontot megvilágít, provokatív és elgondolkodtató.
Share This