Létezzünk, mintha lenne értelme! – Floridai álom filmkritika

The Florida Project (2017)

Sean Baker története azokról, akik a földi mennyország ajtajának kulcslyukán át kémlelik az álmokat.

0 170

Két kislány áll a nagy bérház udvarán. A kék eget átszelő, gyönyörű szivárványt kémlelik. Egy idő után elhatározzák, hogy futásnak erednek, és megkeresik a szivárvány végét. És magukévá teszik az ott található aranyat, az azt őrző koboldot pedig jól elverik. Ám a néző végig tudja, hogy szaladhatnak akármilyen gyorsan, bármennyi időn keresztül, soha nem fognak célba érni. Talán kijelenthető, hogy ez vitán felül a 2017-es filmév egyik leggyönyörűbb és legfájdalmasabb motívuma.

 

Sean Baker (Tangerine) filmje, a Floridai álom egy nagy, ízléstelenül rikító rózsaszínre mázolt bérház néhány lakójáról szól. A hat esztendős Moonee (Brooklynn Prince) igyekszik kiélvezni a végre beköszöntő nyári szünetet. Barátaival egész nap játszanak, rohangálnak és persze bajt kevernek. A kislány fiatal édesanyja, Halley (Bria Vinaite) próbál minden lehetőséget (a kevésbé legálisakat és biztonságosakat is) megragadni annak érdekében, hogy megadhassa gyermekének azt, amire annak szüksége van. Kérdés persze, hogy meddig tartható fenn a szakadék felett kifeszített, vékony és harmatgyenge kötélen egyensúlyozó életvitel, mert az biztos, hogy a jóhiszemű háziúr, Bobby (Willem Dafoe) nem lesz képes mindig tartani a hátát nehéz sorsú lakóiért.

florida3

A Floridai álom arról a kontrasztos helyzetről szól, amelynek radikálisabb, nagyobb változatát rendszeresen ki szokták emelni azok, akik az amerikai nagyvárosok helyzetéről értekeznek. Nevezetesen az egekbe törő építészeti és anyagi színvonal, a fényűzés és a körülötte kialakuló nyomornegyedek képéről van szó. Ezúttal nem megapoliszok kerülnek reflektorfénybe, hanem a floridai üdülőövezet, Disney World, a turistamennyország… pontosabban a zöld hasúakból megteremtett földi paradicsom határában fekvő vidéken, jóval kevésbé kielégítő körülmények között élő emberek mindennapjai. Sean Baker minden képkockájából az életet bűzlő alkotása az álom agglomerációjában játszódik.

Ez a világ, álljon földrajzilag akármennyire közel a gazdagok fellegvárához, zárt rendszer, kitörni belőle gyakorlatilag lehetetlen. A rendező épp ezért nem kitörni vágyó, sokkalta inkább a nehéz helyzetben is kitartó, igenis élni akaró embereket mutat be. A hatéves Moonee még túl fiatal ahhoz, hogy a teljes képet igazán megértse, épp ezért manifesztálódik benne a szabadság lélekemelően pozitív hangulata, és mintha édesanyját is ez táplálná, mert a fiatalon szülővé vált Halley idősebb kora ellenére ugyanúgy elutasítja a bukásnak még csak az esélyét is. De mégis, az arcán valahogy végig ott van a szomorú belenyugvás érzelme.

florida2

Mindez annak lehet köszönhető, hogy hőseink hiába boldogulnak nehezen, végig maguk körül látják az esély illúzióját. A rikítóra festett házfal és lelkes turisták látványa valami többel, valami jobbal kecsegtet. Baker néhol enyhén szürreális képkockákat is csempész alkotásába, amelyek létjogosultsága elvitathatatlan tekintetbe véve az egymás mellett létező, dolláranyagi szempontból radikálisan eltérő világok kontrasztját. A játékidő első felében ez az amúgy elmés húzás sokszor negatív velejárót is hoz magával. A rendező mintha hajlamos lenne beleragadni az ábrázolt helyzetképbe. Cselekménye sokszor megelégszik az életkép bemutatásával, ilyenkor viszont a sztori nemigen halad előre, hajlamos unalmassá válni. Az utolsó fél órára szerencsére bepörögnek az események.

florida4

Kevés üdítőbb élmény akad filmnézés közben, mint megfigyelni egy szárnyait bontogató, de már pályája nulladik lépcsőfokán is fantasztikus tehetséggel dolgozó gyerekszínész parádézását. Brooklynn Prince fiatal kora ellenére is kiválóan adja át a sztori szomorú és szórakoztató tölteteit egyaránt. Minden okunk meglenne arra, hogy legalább kis mértékben idegesítőnek találjuk Moonee karakterét, de a kis színésznő gondoskodik róla, hogy az első képkockától együtt érezzünk vele. Természetesen a jó öreg Willem Dafoe is megérdemelte a Golden Globe-jelölést. A színészóriás létére mindig szimpatikus szerénységgel, precízen alakító Dafoe ezúttal is minden képernyőn töltött másodpercét aranyba borítja.

75%
Igazi hangulatfilm

Moonee és Halley világa azonban maximum a bolondok aranyába borulhat. A díszesen csomagolt kilátástalanság mindennapjait élik meg, és az az igazán szörnyű, hogy akármennyi szép pillanatot teremtenek, ezek csupán múlandó gyönyörűségek. Sean Baker a sorscsapdáról regél, és a néző futna előle, de elmenekülni ugyanúgy nincs esélye, ahogy a kislányok sem érik el soha a szivárvány végét és a mesés kincset.

  • 1. érték
  • 2. érték