Filmsor - Mozifilmek, tévésorozatok, média

Liam Neeson szerint túl lett tolva a #metoo kampány

Ha csak az elmúlt egy hét nézzük, akkor is négy Hollywooddal kapcsolatos szexuális zaklatás zaklatási botrány került terítékre.

Megvádolták a Marvel atyját, a 95 esztendős Stan Leet, James Francot, a humorista Aziz Ansarit, még Eliza Dushku arról beszélt, hogy 12 éves korában a Schwarzenegger kezével fémjelzett Két tűz között forgatásán molesztálta őt Joel Kramer, a film kaszkadőrrendezője.

A 65 éves Liam Neeson is megszólalt az ügyben, amikor új filmje kapcsán adott interjút egy ír késői esti beszélgetős műsorban. Szerinte mostanra Hollywood átesett a ló túloldalára és olyanok is áldozatul esnek a vádaknak, akik erre nem feltétlenül szolgáltak rá.

“Hirtelen mindenféle ismert hajítanak ki a műsorukból azért, mert hozzáértek egy nő térdéhez, vagy valami ilyesmi.”

Példaként egy Garrison Keillor nevű rádióst hozott fel, aki éppen egy nővel beszélgetett, aki egy szomorú történetet mesélt el, és ettől kicsit megzuhant, mire Keillor a hátára tette a kezét, hogy megnyugtassa.

A nőn nyitott hátú blúz volt, így a bőréhez ért, amiért elnézést kért ott rögtön, majd később emailben is. A nő Neeson szerint azt válaszolta, hogy nem gond, nem történt semmi. Hónapokkal később egy ügyvéd felhívta, hogy zaklatás miatt beperelték, a rádió másnap kirúgta.

Persze magát a mozgalmat ezzel együtt szükségesnek tartja és nagyon reméli, hogy nem csak Hollywoodra terjed majd ki.

Share This