Logan – Farkas filmkritika

Logan (2017)

Eddig valahogy nem akart összejönni, hogy az X-Men egyik legnépszerűbb figurája alá egy normális, szerethető filmet pakoljanak. Pedig sem az ötlettel, sem Hugh Jackman karizmájával nem volt probléma. Csak azzal a fránya minőséggel. Kétszer próbálkoztak becsülettel. Először Gavin Hood az X-Men kezdetek: Farkas című filmjében, amely minden volt, csak okos nem. Egy lebutított, logikai és dramaturgiai gikszerektől füstölgő parasztvakításban vehettünk részt, amiben mindössze a csajok lelhették örömüket, hiszen ha emlékezetünk nem csal, Jackman ebben az etapban gondolta úgy, hogy megszabadulva az alsógatyájától egy pillanatra megmutatja a hátsóját is. Ettől mondjuk a mozi egy fikarcnyival sem lett jobb és elfogadhatóbb, maximum esztétikusabb annak, aki gerjed az ilyesmire, viszont bevételi szempontból még a legramatyabb képregény feldolgozások sem tudnak megbukni (Batman és Superman farokméregetése, Suicide Squad), úgyhogy jöhetett a következő epizód. Nem siették el, hagyták, hogy érlelődjön a dolog egy kicsit a fejekben, aztán négy év pauza után újra nekivágtak. A Farkas már James Mangold irányításával készült, Hood-ot elsöpörte a felemás, leginkább fanyalgó fogadtatás. Nem jártunk jobban azonban Mangolddal sem. A második rész nem volt annyira ostoba. Pusztán unalmas. Annyira, hogy állva el lehetett aludni rajta.

logan_1

A Marvel azonban még a kudarcok után sem adta fel és nem állt el attól a tervétől, hogy megtiszteli a projekthez és az istállóhoz oly hűséges Jackmant azzal, hogy egy hozzá méltó filmmel mondjon köszönetet a sokéves munkáért és áldozatvállalásért. Búcsúzóul. Merthogy a színész utoljára állt Rozsomákként a kamerák előtt. James Mangold ugyan egyszer már leszerepelt, de kapott még egy esélyt, mégpedig úgy, hogy ezúttal a saját ötletéből dolgozott, amit aztán rajta kívül ketten öntöttek formába. A sztori szerint 2029-ben járunk, a világ nem változott nagyot, csak Logan lett öregebb és fásultabb egy cseppet, ezért is szereti annyira a szeszt. Egyébként taxisofőrként tengeti az életét, miközben ápolja a magáról gondoskodni nem tudó, hallucinációkkal küzdő Xavier professzort. Mutánsok még a környéken sincsenek, ezért Logan azt tervezi, hogy a spórolt pénzéből vesz egy jachtot, amin a professzorral együtt békésen elhajókázhatnak a naplementében. Csakhogy felbukkan valaki. Egy mutáns, aki tiszta olyan, mint Rozsomák, csak kicsiben és lányos kiadásban. A kis Farkast veszély fenyegeti. Az öregnek pedig illene őt megvédeni. Bármennyire nincs hozzá kedve, mégsem hagyja nyugton a lelkiismerete.

logan_2

Nem voltunk optimisták, még a többnyire biztató ízelítők ellenére sem. Nem akartunk nagyot esni. Arccal előre. És éppen ezért nem voltak elvárásaink sem. Nulláról indítottunk. Ahogy valószínűleg az alkotók is. Nem is ajánlatos azon filozofálgatni, hogy Rozsomák mostani történetét hova helyezzük el az X-Men univerzumában, mert hamar kietlenül és tévelyegve bolyonganánk a tér-idő kontiniuumban. Mangold filmjének egyik nagy előnye és kézzelfogható pozitív tulajdonsága, hogy önállóan is megállja a helyét. Nem különösebben kapcsolódik sehova, nem vadássza az összefüggéseket egy-két szolid utalást leszámítva és a professzoron kívül még a többi jól ismert figurát is békén hagyja. Inkább a magányos hős érzelem- és akciódús balladájára, illetve toposzára épít. Arra a Loganre, aki céltalan, életunt, fásult, fáradt és vészesen megöregedett. A testén több a seb, mint az ép felület, úgy húzza a lábát, mintha az nem is volna és az egyetlen fénycsóvája és bizakodásra okot adó jele az, amikor elképzeli a jachtot, mint álmai netovábbját. Nem akar már harcolni és csatázni, megelégszik azzal, ha elbújhat az emberek között, megihatja a napi egy üveg whisky-jét és elaltathatja a professzorát, ha az túl sokat hallucinál. Mangold nem forradalmasít semmiben, biztosra megy, mégis egy autentikus és már-már kegyetlenül realista képet fest a lecsúszó és teljes mértékben antiszociális Rozsomákról. És a nihilista környezet hiteles ábrázolásához ezúttal hozzátartozik az is, hogy fittyet hányva a korhatáros besorolásnak, porba hullik egy-két fej, olykor patakokban folyik a vér, valamint kicsusszan néhány nem túl cizellált káromkodás is.

logan_3

A rendező a későbbiekben sem állítja a feje tetejére a világot. Nem kockáztat, mert nincs miért. És az ízlésbeli iránytűje jól működik. Igaz, hogy olyan filmet vezényel, amelyben nincs váratlan fordulat, még inkább az alapokat megváltoztató csavar, de nincsenek nagyobb minőségi hanyatlások és döccenők sem. Merthogy Mangold főként a Logan első felében jól érzékeli, meddig mehet el az összetevők koncentrációjában, hogy az ne fáradjon el és ne legyen olyan érdektelen és üres, mint az elődei. A varázsige: önmegtartóztatás. Hiszen nem kell azokat az akciójeleneteket és verekedéseket addig elnyújtani, hogy az ember azért vakarózzon, hogy mikor hagyják már abba. Mangold pedig pontos ütemben zárja le ezeket, amikor még ritmusban marad a film és nem veszik el a tartalom sem. Az más kérdés, hogy bár a köztes részekben sem billen oldalra a fejünk, a párbeszédeken még lehetett volna csiszolni egy hangyányit. Mert azokban előfordulnak lózungok és kevésbé értékes periódusok. És a Logan hosszú idő után arra is egy jó példát szolgáltat, hogy miképpen használjunk gyereket, úgy, hogy az ne csupán a cukiságfaktor miatt legyen feltüntetve. A kis Rozsomák ugyanis egyáltalán nem édi-bédi, még első látásra sem, hanem pontosan az a mutáns, akit, mint a rókát meg kell szelídíteni. Mangold pedig finom ívet rajzol a két korosztály kapcsolatának, nem akarja túlságosan cukrozottra, sem vehemensen bölcselkedőre venni a figurát, éppen annyira nyílnak meg egymásnak, amennyire a felvázolt személyiségük erre lehetőséget ad.

logan_4

Amíg a Logan első részében jól funkcionál a stopper, a második felére már időnként megadja magát. Az akciójelenetekben marad a fegyelem, a cselekményvezetésben azonban már észlelhetünk némi fölösleges csűrés-csavarást. A bonyodalomhoz ugyan passzol, sőt még meg is magyarázható, mégis soknak és hanyagolhatónak tűnik. A gonoszok, az ellenségek egyénisége viszont most sem mutat egyetlen tulajdonságnál többet. Mondhatni egyarcúak. Ők a rosszak és kész. Hugh Jackman egészen megedződik abban, amikor egy kiégett, szeszkazán karaktert kell életre keltenie. Ilyet játszott nem is olyan régen az Eddie a sasban és valami ahhoz nagyon hasonlót alakít itt is, jóval több erővel és gyilkolással. De a színészre most sem lehet panaszunk. Próbálja minél inkább kitágítani Rozsomák határait és ebben nagy segítségére van az a szuggesztív karizmája, ami köré filmeket lehet építeni. Mangold megteremtette számára a méltó búcsút, Jackman pedig láthatóan kiélvezi ennek minden pillanatát. Patrick Stewart-ra ezúttal talán egy kicsit kevesebb fény vetül, de a professzor figuráját most is magabiztosan, nagyobb kilengések nélkül tulajdonképpen a kisujjából kirázza. Mindig tátva marad a szánk, ha egy tehetséges gyerekszereplőre bukkanunk. Ezúttal Dafne Keen ugorja meg a lécet, úgy, hogy alig szólal meg, legfőképpen az arcával és a tekintetével játszik. És így lesz kemény, durcás, hisztis és kellően érzékeny egyszerre. Richard E. Grant kvalitásai viszont elbírnának egy komolyan vehető negatív szerepet is.

logan_5

A Logan végre megadta azt a nívót, amit az X-Men egyik legtöbbet emlegetett és egyúttal legismertebb karaktere, Rozsomák már a kezdetektől megérdemelt volna. Mangold kijavítva az előző bakiját, egész pofás kis mutatványt rendezett, ami többnyire szórakoztató, akció –és eseménydús és még a mondanivaló dolgában sem ragadt meg a posványban.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

70%
Szép búcsú

Logan - Farkas

Nem hibátlan, nem is felhőtlen, de hangulatos és az érzelmeket sem csurgatja tökig. Szenvedélyes, de nem szenvelgős, érzelmes, de nem nyálas. Talán egy picit komor. Túlságosan is. Egy-két poént még elbírt volna. Hugh Jackman viszont nyugodt szívvel leteheti a lantot. Rozsomákként szépen búcsúzott.

  • Szerintem
Forrás 30per40

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment
Close