LOT: küldetés a felhők felett a Discovery Channel műsorán


A lengyel LOT amellett, hogy egyike a legrégebbi légitársaságoknak, a technikai újításokkal is maximálisan lépést tart: a világ jelenlegi legmodernebb csúcsgépe, a Boeing 787 Dreamliner ugyanis része flottájának. A hatalmas gépezet – és itt nem a repülőre, hanem a légitársaságra gondolunk – évente nem kevesebb, mint ötmillió utast szállít 60 különböző desztinációra. A Discovery Channel október 18-án, kedden 21:00-tól látható legújabb sorozata erről az óriási szervezetről, egy légitársaságnál olykor előforduló kritikus helyzetekről, sőt, még az idomított sólymokkal való munkájukról is szól. De azt is megtudhatjuk, hogy a II. világháború óta összesen hány gépet térítettek el, melyik volt 100 éve az első nemzetközi járat a légitársaság életében, vagy mi történt az új tokiói járat első útján.

lot-kuldetes-a-felhok-felett-discovery

Az október 18-án 21:00-kor kezdődő évadnyitó epizódban a legénység a LOT első tokiói járatának indítására készül. Mivel ez óriási esemény a cég életében, senki nem számít rá, hogy pont ezen az úton kell a gép személyzetének a fedélzeten egy válsághelyzettel szembenéznie. Gondolkodott már azon, vajon mit tesznek a stewardessek vészhelyzet esetén? Főleg egy olyan munkatárs, aki nemrég csatlakozott a légiutas-kísérő csapathoz? Jó eséllyel a helyzet mellett a saját félelmét is kezelnie kell… A feszült helyzeteknek mi is részesei lehetünk – és fellélegezhetünk, hogy nem ülünk a gépen…

A világ egyik legbiztonságosabb légitársasága

LOT székhelyeként szolgáló varsói Chopin Repülőtér évente ötmillió utast fogad. Flottája 45 légijárművel 60 úticélt szolgál ki Európában, a Közel-Keleten, Észak-Amerikában és Ázsiában. A LOT egyike azoknak a légitársaságoknak, amelyek a világ jelenlegi legmodernebb repülőgépét, egy Boeing 787 Dreamlinert is üzemeltet. A céget 2008 és 2010 között a Global Traveller magazin a világ egyik legbiztonságosabb légitársaságának választotta. A LOT első nemzetközi járatát közel 100 éve, 1929. augusztus 2-án indította, Bécsbe. A vállalat logóját Tadeusz Gronowski képzőművész tervezte.

Főszerepben a csapat

A LOT: küldetés a felhők felett című dokumentumfilm-sorozat a lehető legtöbb oldalról járja körbe egy légitársaság mindennapi életét. Bár a stewardessek, pilóták és másodpilóták munkájának részleteivel kapcsolatban talán még egy be nem avatott „civilnek” is vannak elképzelései, arra a kérdésre már nehezebben adnánk választ, mit is csinál tulajdonképpen egy szerelő. Hol kezdi a gép ellenőrzését? Milyen alkatrészeket és funkciókat milyen gyakorisággal néz át? És hogyan lehet egyáltalán eredményes egy repülőgép átvizsgálása a földön? Vagy mit tesz a biztonsági szolgálat tagja, ha egy gyanús személyt szúr ki, aki feltehetőleg épp csempészni készül valamit?

A sorozatban azokkal is megismerkedhetünk, akik a temérdek járat utasainak biztonságáért és kényelméért a háttérben dolgoznak nap mint nap. Gondolta volna, hogy évente 800-ból mindössze 15 stewardess végzi el sikeresen a felkészítő tréninget? Méghozzá azért, mert ennyire embert próbáló a képzés. Akad olyan pilóta, aki többszörös lengyel és európabajnok vitorlázó műrepülő, és már 37 éve szolgál a LOT-nál.  Mérnökök, elsősegély-nyújtók, határőrök is fontos szerepet töltenek be egy légitársaság életében – és most mindannyian beavatnak minket munkájuk részleteibe.

Földi irányítás: hogy jön ide a sakk?

A légitársaság munkájában fontos szerep hárul azokra, akik a földön – le- és felszállás előtt és után – irányítják a repülőket. Ők azok, akiknek egyetlen intésére a legnagyobb utasszállítónak is meg kell állnia. Főként gyenge látásviszonyok mellett pedig egyenesen ők a távvezérlés élő szemei. Ez nem kis igénybevételt jelent. Egyikük úgy fogalmazott, hogy munkája egy 12 órás sakkjátszmához szükséges folyamatos koncentrációt követel meg.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Komment