Megbundázott lóverseny – Kincsem filmkritika

Kincsem (2017)

0 691

Az már egyszer biztos, hogy szép idők járnak manapság a magyar filmiparra. Rangos filmdíjátadók elismerései és kisebb, de nem kevésbé emlékezetes közönségsikerek jelzik a mozgóképkedvelő befogadó számára egészen megható reneszánsz útját. Felmerül azonban a kérdés? Vajon milyen egyéb kiaknázatlan területei akadnak hazánk filmgyártásának? Filmjeink többsége nem nagyszabású alkotás, inkább fókuszálnak kisebb emberi történetek és hétköznapibb érzelmek hatásos bemutatására. Teszik ezt nagyszerűen, nem ritkán tényleg világszínvonalon. De tudunk-e mi is igazi szuperprodukciót csinálni? Valamit, ami nagy, látványos, epikus és akár még a külföldi blockbustereknek is méltó versenytársa lehet.

A kérdésre kereshetjük tovább a választ, mert a Kincsem által közölt nemleges reakciót nyilván nem leszünk hajlandók elfogadni.

kincsem3

Blaskovich Ernő (Nagy Ervin) élete akkor látszik összeomlani, amikor az 1848-49-es szabadságharc leverése után gróf édesapját is felségárulással vádolják. A család egykori barátja, Otto von Oettingen (Gáspár Tibor) érkezik a férfi letartóztatására, amiből végül, az ellenállás következtében kivégzés lesz. Ernő elveszíti apja örökségét, így a neki járónál szerényebb körülmények között kell nevelkednie. A lóversenyeken indulva igyekszik nagy összegeket kaszálni saját paripáival, ám a dolog nemigen akar összejönni, ennek pedig tetemes adósság lesz az eredménye. Kisebb közjátékot követően azonban sikerül megvásárolnia az ízületi problémája miatt eleve leírt, Kincsem névre keresztelt kancát. A ló megszelídítése és kiképzése után rangos derbiken indulva igyekszik revansot venni a versenyeken szintén rendszeresen induló Otton, akinek lánya, a rendkívül vonzó és öntudatos Klara (Petrik Andrea) is izgatja a fantáziáját.

A nagyszabású, kalandcentrikus és egyértelműen blockbuster jellegű film minőségi magaslatokba tornázása a fődíj a Herendi Gábor által szervezett derbin, ahol rajthoz állnak a legfontosabb versenyzők, hiszen a siker nagyobb esélyének érdekében mindenkit meghívtak a versenyre. A rajtvonalnál már futásra készen fújtat a romantikus filmdráma paripája, hiszen bizonyítani akarja szenvedélyes rátermettségét, mellette azonban dicsőségre törő ambíciókból táplálkozva magának követeli a győzelmet a sportfilm névre keresztelt táltos, és persze egyikük sem feledkezhet meg a történelmi mozgókép eredendően visszafogott, de azért mégis küzdeni kívánó pacijáról sem. Amikor eldördül a startpisztoly, a versenyzők rendkívül lelkesen indulnak a pálya meghódítására, ám a cselekményvezetésnek hívott ügető különböző pontjain szépen sorban mindannyian kudarcot vallanak.

De miért történik ez így? Miért kell végül a nézőnek keserű szájízzel kijönnie a Kincsem vetítéséről. A válaszadást lerendezhetnénk annyival, hogy a produkció kétségtelenül nem rossz, de persze közel sem jó, inkább csak olyan semmilyen, egyszeri, vagy még annak is sok semmiség, amelyet a készítők műfajilag érezhetően rosszul pozicionáltak.

kincsem2

A mű elvileg a címszereplő magyar versenyló, a legendás Kincsem történetét hivatott bemutatni. Mégsem beszélhetünk a szó szoros értelmében igaz történetről, inkább csak valós alapokból táplálkozó fikcióról, és ezt amúgy maguk az alkotók sem tagadták. Ha egy kicsit utánaolvasunk a dolgoknak, észlelhetjük is, hogy van ám itt hozzáadott fantázia bőven. És ezzel alapvetően nem is lenne baj, az viszont már probléma, hogy a forgatókönyv azokat a nagyszerű értékeket és hangulati impulzusokat, amiket a veretlen csodaló története potenciálként magában rejt, elnyomja annak érdekében, hogy prezentáljon egy meglehetősen sablonos, nem különösebben izgalmas, Disney-utánérzésű love storyt. Kincsem versenylóként aratott sikerszériája szinte csak mellékszál, sőt, eléggé furcsa módon inkább csak amolyan eszköz a szereplők néhol kifejezetten kicsinyes árnyalatot öltő játszmáinak kivitelezéséhez, és ezt bizony nem egyszer érezhetjük igazságtalannak a magyar múlt egyik kimagasló eredményével szemben.

A film premierjét március 15-e után fogják megejteni, és kétségtelenül dicséretes az, hogy a készítők igyekeztek a megemlékezés fontosságát, és az elnyomás ellen lázadó magyar szellemiséget méltatni, ugyanakkor kár a felületes és megint csak klisés tálalásért. Blaskovich és von Oettingen lóversenypályára pozicionált párharca az Osztrák-Magyar Monarchia osztrák és magyar oldalának szembenállásaként jelenik meg egyfajta szimbólum gyanánt. Maga a császár is kimondja, hogy ez háború az ország számára, harc, amit meg kell nyerni. Valahogy ez az egész eléggé szájbarágós, erőltetett, ráadásul meglehetősen fantáziátlanul kezelt párhuzam, amelyből nagyon kitűnik az izzadtságszag. Szép volt a szándék, kevésbé jött be a kivitelezés.

És hol van ebben a kavalkádban a sportfilm? Valahol ott a nagyszabású káosz közepén próbál érvényesülni. Látunk dinamikus lóversenyeket, szép lassításokat és ujjongó közönséget, de mégsem maradandó az összkép. Kincsem szellemiségét és atmoszféráját elnyomják a korábban emlegetett unalmas emberi intrikák. Valahol a fináléban akad egy néhány perces szakasz, amikor úgy tűnik, a készítők csak palira vettek bennünket, és épp ebből a savanyú érzésből lesznek képesek erőteljes mondanivalót kovácsolni. Megkapjuk két-három percben azt a nagyszerű hangulati világot, ami a minőségi sportfilmek nézése közben rendszerint megindít bennünket, de aztán volt nincs, elillan a dicső momentum. Mintha mindaz a tartalom, aminek dominálnia kellett volna az alkotásban, egy rövid időre előtört volna, hogy megmutassa magát, de aztán a sok-sok nehéz és fárasztó sablon újra visszanyomta a mélybe. Nagyon kár érte.

kincsem4

Ugyanakkor tény és való, hogy Herendi Gábor tudott bánni a magasabb költségvetéssel a jelenetkoreográfiák összetákolásakor, ugyanis a Kincsem képi világa kifejezetten ízléses, és még a monumentálisabb, látványcentrikus képsorok is meglepően működőképesek. A korrajz vizuális felfestése elsőosztályú, nem csak a nagytotálok és a helyszíni kialakítások, hanem a jelmezvilág ruhakölteményei is nagyszerűen megtalálják helyüket az összképben. A filmzenét is pozitívan értékelhetjük, hiszen az alaptörténethez a cselekményvezetésnél sokkalta jobban illeszkedő, hangulatos dallamok festik alá a látványt.

Habár néhány nagy költségvetésű amerikai történelmi eposz megtekintésénél több energiát jó eséllyel nem fektettek az alkotók a karakterek kiötlésébe, a színészi játékok meglehetősen minőségiek. Kezdetben úgy tűnhet, hogy pont Nagy Ervin tesz magasról erre az egészre, ám aztán mégis szépen kibontja figuráját, és még néhány kellemesen vicces momentumot is teremt. Petrik Andrea a kifinomult úrihölgyi attitűdöt hangyányi erotikus felhanggal vegyíti, maradandóvá válva a történet sodrásában. Gáspár Tibor a forgatókönyv esetlensége okán nem válik számottevő negatív figurává, ám amije van, azzal egészen jól dolgozik a színész. Kincsem zsokéját az általam amúgy kedvelt Kovács Lehel alakítja, kár, hogy ebben a szerepben a színész produktuma inkább kínos, mintsem szórakoztató.

50%
Sokat akart a szarka...

A Kincsem dicsőségéért, azaz a nagyszabású magyar mozieposz sikeréért több műfaji vonalon küzdöttek a versenyzők, ám végül mindegyik rajthoz álló táltos kudarcot vallott, hogy így végül a klisék és a fárasztó naivitás kétségtelenül szép küllemű, ám rossz ízületein csupán sántikálni képes lovacskája vánszorogjon át valahogy a célvonalon, amelynek átszakítása így már nem is tűnik annyira nagyszerűnek.

  • Szerintem

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet

Komment
Close