Megerőszakolták – letiltotta a Twitter a Bűbájos boszorkák sztárját

Rose McGowan, aki Harvey Weinstein szexuális ámokfutásának egyik áldozata, a Weinstein-botrány kirobbanását követően számtalan üzenetben hívta fel a figyelmet az álomgyár szexuális visszaéléseire és nem csak Harvey Weinsteinnek, de Matt Damonnak, Russell Crowe-nak és Ben Afflecknek is nekiesett, mondván ők sem sokkal különbek a produceróriásnál. Az itthon a Bűbájos boszorkák sorozattal népszerűvé lett színésznőt aztán egyik pillanatról a másikra letiltotta a Twitter.

rose-mcgowan-twitter-weinstein-cheat_yguy2u

A szolgáltató hivatalos álláspontja szerint McGowan megsértette a Twitter szabályzatát, konkrétan nyilvánosságra hozta valaki privát telefonszámát.

Hogy az érintett telefonszám kié, azt senki nem tudja, ugyanis nincs erre utaló nyom az egész interneten. Vagyis a Twitter olyan villámgyorsan törölte a posztot, hogy azt semmilyen módon nem lehet visszakeresni az interneten – ami több IT-val foglalkozó szakportál szerint is tulajdonképpen lehetetlen…

Ezt követően Kelly Ellis szoftverfejlesztő bojkottra hívta a Twitter női felhasználóit, amely bojkotthoz több millióan csatlakoztak, így nem csak átlagemberek, de Hollywood híres színésznői, sőt színészei is – többek közt a mostanság Hulkot alakító Mark Ruffalo is, aki mindig is érzékeny volt az ilyen témákra.

A bojkott lényege pedig az volt, hogy október 13-án nem használták a szolgáltatást, ami szintén IT-s szakemberek szerint több millió dolláros reklámbevétel kiesést okozott a szolgáltatónak, amely elhallgattatta a színésznőt.

Alább a Hollywoodi sztárok Twittert bojkottáló üzeneteiből szemezgettünk.

A nővéreim mellett állok. Nem fogok csipogni holnap sem, a Jane The Virgin premierje alatt sem – írta Gina Rodriguez a The CW sorozatának főszereplője.

A nők mellett állok. Nincs több bejegyzés többé – írta Terry Crews, A feláldozhatók sztárja, aki a napokban vallott az őt ért szexuális zaklatásról.

Hölgyeim. Csináljuk. Nem azért, mert gyűlölöm ezt a platformot, hanem azért mert szeretem és hiszem, hogy jobb lehet – írja Chrissy Teigen műsorvezető, a világ egyik legszebbnek tartott nője.

Holnap a nőket követem – írja Mark Ruffalo, a Marvel univerzum Hulkja.

Indulhat – motiválja követőit a Botrány sorozat Emmy-díjra is jelölt sztárja, Kerry Washington.

Ok-oké. Jézusom, ideje megtisztulni. Nem tud elhallgattatni minket a Twitter. Mi viszont elérjük, hogy kevesebb dollárjuk legyen a kevesebb kattintással. Én benne vagyok – írta Kathy Griffin humorista

Az ilyen és ehhez hasonló bejegyzések száma a Twitteren végtelen, amelyet a #Womenboycotttwitter alatt tudtok megtekinteni.

Nyílt titok volt, hogy Harvey Weinstein Hollywood szexuális ragadozója

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment
Close