Megvan az élőszereplős Micimackó-film rendezője

0 477

A Disney nagy erőkkel dolgozik aktuális projektjein. Az egyre nagyobb oligopóliumként működő stúdióóriás a Star Wars és a Marvel Univerzum mellett a nevét naggyá tévő klasszikus mesékről sem feledkezik meg. Tisztelgés gyanánt, na meg gondolván a napi betevőre úgy döntöttek, szépen sorban megvalósítják a legendás rajzfilmek élőszereplős feldolgozásait.

Hamupipőke, Maugli és Belle kalandjai után egyéb címek is sorra kerülnek. Már bejelentették Az oroszlánkirály közeledtét, de Micimackóval is hamarosan találkozhatunk. Utóbbi projekt kapcsán a rendező nevéről is lehullott a fátyol: Marc Forster mesélheti el a Százholdas Pagony hőseinek történetét újra, úgy, hogy az kicsiknek és nagyoknak egyaránt szórakoztató legyen.

A rendező legutóbbi nagyobb dobása a Z világháború volt, de ő készítette például a Maradj! című mesterthrillert is. Filmográfiájában azonban megtalálhatjuk a könnyedebb, bár korántsem komolytalan Felforgatókönyvet is. Szóval ha valaki, akkor Forster talán képes valami egészen egyedit kihozni ebből az elsőre kissé értelmetlennek tűnő projektből

Innen Movietank