Mindent láttál már a trailerben – Az Igazság Ligája kritika

Justice League (2017)

0 529

Az Igazság Ligáját már évek óta várják az igazán és már kevésbé hű DC rajongók is, azt remélve, hogy kevésbé lesz olyan (hát mondjuk ki) selejtes mint a Batman Superman ellen, és inkább a Wonder Womanhez hasonló alkotás lesz. Nos, sikerült?

Nem. Ugyanis amit kaptunk az sajnos egy darabos katyvasz lett, viszont egy szórakoztató, de egyben hamar feledésbe merülő katyvasz.
justice-league

A világ Supermant gyászolja, mindeközben megint valami végzetes dolog van készülöben a Föld ellen, így Batman összeszedi az általa ismert szuperhősöket, hogy egyesüljenek és közös erővel szálljanak szembe a gonosszal.

Már köztudott, hogy a rendező Zack Snyder és felesége elhagyta a produkciót a családi tragédiájuk miatt, így Joss Whedon fejezte be a munkálatokat. A film egyik legérzékelhetőbb hibája ebből fakad, a stíluskavarodásból. Whedon elég egyértelműen vitt némi könnyedséget a filmbe, viszont ez eredményezett egy kis ráhangolódási nehézséget. A komolyabb pillanatokat lehúzta egy rossz poén, a kicsit vidámabbakat pedig valami Snyder-féleség torzította el.
justice-league-trailer-2-stills-12-240809

A végeredmény úgy két órásra sikeredett és az első pár percben – amíg ment egy tipikus Snyder intro- akkor kicsit felcsillant a remény és azt gondoltam, itt talán most valami jó fog történni. A történettel nem volt baj, egyszerűbb volt, követhető, nem volt tele agyoncsavartságokkal. Csak egy gond volt itt is, a játékidő lendülete folyton megtört. Több kezdete és vége is volt számomra a filmnek tetőpont nélkül. Mondjuk ebből a szempontból nehéz dolguk volt a készítőknek, hiszen be kellett vezetniük a történetbe az olyan hősöket is, akik még nem rendelkeznek önálló filmmel. Fogalmazzunk úgy, hogy majdnem sikerült jól megoldani.
Justice_League_Aquaman_Batmobile

És ha már itt tartunk, akkor beszéljünk a színészekről. A szuperhősös tömegfilm skáláján vannak a jobbak, a rosszabbak meg Ben Affleck és Henry Cavill. Fájdalmasak voltak. ( Ja, mert igen, Superman feltámadt, azta..) A többiek összességében helyt álltak és szórakoztatóak voltak, de a csapat sajnos akkor sem működött. Biztosan nem volt idejük még kibontakozni, hiszen sok mindent kellett belesűríteni ebbe a részbe, de  csapat valahogy nem állt össze. Így azt a szuperhősös varázst sem éreztem egyszer sem, hogy Ők, az emberfelettiek együtt legyőzik a gonoszt, aki szintén nem sikerült valami jó ellenségre.

De mindezt engedjük el, mert nézhető. Aki szereti a műfajt és nem idegesíti fel magát ezeken a hibákon, azt ki fogja kapcsolni ez a film.

66%
Szórakoztató, de gyenge

A sok hiba ellenére, nem lett rossz, de jó se. Szórakoztató, egyben unalmas is. Másnap már alig felidézhető. Összességében a kidolgozatlanság érzetét kelti, de szuperhősös történetként elfogadható.

  • Szerintem