Mr. Robot sorozatkritika


Sajnos elég időnk volt már arra, hogy megszokjuk a nagy vásznas filmfelhozatal erősen hullámvölgyes minőségét. 2016 például eddig nem tudott igazán kirobbanót produkálni, már majdnem az egész nyár eltelt, a mozikban azonban semmi maradandó nem történt. Persze gyöngyszemek mindig akadnak, zsenik még ma is munkálkodnak és persze a díjszezonra úgyis megérkezik néhány komolyabb dráma. De ennél azért talán valamivel többet várnánk. Na de mindegy, amíg a filmszínházakban vadászunk a lehetőségekre és átvészeljük az ínséges időket, addig a tévében újabb csoda történik.

mr-robot

A Mr. Robot tavaly robbant be a köztudatba. A pilot epizód bemutatását követően máris szárnyra kelt a hackertörténet híre, mindenfelé ódákat zengtek a produkcióról. Másfél évad lefutását követően én is felzárkóztattam magam a sorozatban, és bizony leesett az állam, mert ez a széria valóban mesteri.

A történet főszereplője Elliot (Rami Malek), aki többszörös fogságban sínylődik. Rabja a lakásának, ahol élete érdeminek szánt része történik, rabja a képernyőnek, amin keresztül kisujjból hackkel meg akárkit és akármit, pillanatok alatt hozzáférve a legbensőségesebb információkhoz is, és nem utolsósorban rabja saját elméjének. Képzeletbeli barátjával, tehát a nézővel egyoldalú diskurzust folytatva próbál értelmet találni a legbonyolultabb számítógépes rendszerekben, azaz a világban, a társadalomban és az önmaga végzetét hordozó egyén működésében. Miután a fiatal, drogfüggő komputerzseni megismerkedik a titokzatos, középkorú fickóval (Christian Slater), akit a kabátján látható felvarró után egyszerűen csak Mr. Robotnak nevez el, élete gyökeres fordulatot vesz és egyik pillanatról a másikra egy rendszerellenes hackercsapat élén találja magát, egy új, technológiai forradalom lángjaitól ölelve.

A Mr. Robot a rendszer félelmetes nagyságában önmagát kereső, de lépten-nyomon zsákutcákba ütköző, elveszett egyén kálváriáját követi nyomon. Elliot karakterében a kisember tehetetlensége és a kivételes képességek eredményezte hatalom párhuzamosan van jelen, ezzel erősítve meg azt a paradox, skizofrén jellemrajzot, ami a 21. századi tévés világ egyik legkiemelkedőbb forgatókönyvírói bravúrja. A főhős nem csupán helyét keresi a világban, hanem közben igyekszik meglelni a választ az égető kérdésekre. Miben áll a rendszer? Mi alkotja a vezérelvet? Kik hajtják uralmuk alá a világot? Lehet-e ellenük tenni? Kell-e ellenük tenni? A sorozat talán legfőbb kérdése az, hogy a pozitív szereplők által felállított ellenségkép jogos-e, vagy csupán az ő fejükben alakult ki ez a felfogás egy több évtizede történt ballépés okán. Egyáltalán nem egyértelmű, hogy a nagy, gonosz, sötét ellenség, az E Corp vajon tényleg Evil Corp-e teljes néven, vagy ezt csupán Elliot elméje költi hozzá, hogy ezáltal tetteit igazolja.

mr-robot-season-2-promos-pic

Az új évezred technológiai forradalmának rohanása közepette, a fogyasztói társadalom beteges túlzásaiban fuldokolva a kishal a vízben igyekszik nem partra vetődni. Elliot zseniális belső monológok labirintusán keresztül araszol egyik végletből a másikba. Az egyik pillanatban még elszántan mond véleményt a világ vélt vagy valós bajairól az óriásvállalatok kiszipolyozó magatartásától kezdve egészen a tucatra gyártott szuperhősfilmekig, máskor viszont ő is csak arra vágyik, hogy egy legyen a tömeget alkotó porhüvelyek közül. Csak azt szeretné, hogy végre őt is megértsék, és hogy most már végre ő is megtanuljon kommunikálni a fajtársaival. Persze az antiszociális személyiségzavar, a skizofrénia és a felfoghatatlan nagy egészet alkotó, baljós körülmények szorításában újra és újra visszajut a kiindulási pontba, ezzel keltve az ismétlődő, de mégis mindig változó pokol illúzióját.

Milyen érzés elmebetegségnek lenni? Képzelt barátként, nem létező, agyalapi hangocskaként kattogni, küzdeni a figyelemért? A Mr. Robot ritka szemét módon bánik nézőjével. Ez a sorozat a korábban látottaktól eltérő módon bontja le a negyedik falat, újszerűen vonja be a nézőt a cselekménybe. Elliot képzeletbeli barátaiként vagyunk csupán jelen, azért beszél hozzánk, mert a világ nem érti meg a gondolatmenetét, csak a saját elméjére támaszkodhat. Ám saját elméjében nem igazán bízik. Vagyis a főszereplőtől a néző gyakorlatilag állandóan inzultálást kénytelen elviselni. Hiszen Elliot menekül a beismerés és a felelősség elől, így képzelt partnerére tolja a kemény részeket. A néző ebben a történetben értetlenkedő bűnbakként funkcionál. És megérdemli. Mert Elliot a segítségét kérte, ám ő cserben hagyta.

mr-robot-elliot-and-tyler

Természetesen nem csak a főszereplő, illetve a rajta keresztül megelevenedő, végig kétes és felemás érzelmeket kavaró rendszerelemezés állnak a középpontban. Nagyon fontos szerephez jutnak a mellékalakok is. Elliot gyerekkori barátja, Angela (Portia Doubleday) régi sérelmekért próbál elégtételt venni, miközben egyik pillanatról a másikra kísérleti egérként találja magát egy végeláthatatlanul hosszú, és megfejthetetlenül bonyolult labirintusban. A hackercsapat egyik fontos, de sokáig eléggé titokzatos tagja, Darlene (Carly Chaikin) hol potenciális veszélyforrásként, hol pedig a leghűségesebb szövetségesként van jelen. Ez csak attól függ, hogy Elliot agya épp milyennek látja a dolgokat. Az E Corp törtető vezetőségi tagja, az Amerikai pszichó Patrick Batemanjére emlékeztető Tyrell Wellick (Martin Wallström) elsőre ellenszenves figura, később azonban árnyalódik, és egyre több hasonlóságot kezd mutatni Elliottal. A cselekmény legfontosabb figurája azonban kétségtelenül a címszereplő, azaz Mr. Robot, akinek a fejéből kipattan a főkonfliktust beindító forradalom ötlete. Mindig jelen van, minden szálat mozgat, ám rendszeresen néma megfigyelőnek álcázza magát. Kezdettől fogva gyanús, mégis újra meg újra megbízunk benne, mert van benne valami. Valami különösen emberi és szívünkhöz közeli. Valami, ami önmagunkra emlékeztet.

Rami Malek feltűnt már itt-ott az utóbbi években. Általában különböző sorozatok kisebb szerepeiben láthattuk, de ezidáig nem igazán találta meg a testhez álló karaktert. Amikor már talán kezdtünk lemondani róla, megérkezett ez a remekmű. A főszereplő olyan betegesen bizarr módon kiváló választás erre a szerepre, hogy az szinte egyedülállónak mondható a tévés műfajon belül. Malek  úgy ugrál zavarodott kisegérként, máskor meg őrült forradalmárként a történetben, hogy azt egyszerűen öröm nézni. Persze Christian Slater higgadt és hiteles jutalomjátéka sem utolsó, és Martin Wallström is remekül hozza az ideggyenge hivatali rabszolgát, aki királynak képzeli magát. A legérdekesebb alakítást azonban a viszonylag ritkán szereplő, ám minden egyes megjelenésével mély nyomot hagyó Stephanie Corneliussen nyújtja. Olyan módon hátborzongató ez a nő, hogy félelmetes és hihetetlenül rideg karakteréről azt is gondolhatnánk, hogy kifejezetten a színésznő kisugárzása köré írták.

mrrobot-stephanie-corneliussen

A Mr. Robot nem csak az utóbbi évek, hanem minden idők egyik legjobb tévésorozata is egyben. Átgondolt, paranoiával és elmebajjal telített, zseniális thriller, ami sokkolóan aktuális társadalmi problémákat dolgoz fel megrendítően gátlástalan módon. Olyan ez a cucc, mintha a készítők összekeverték volna a Harcosok klubja, az Amerikai pszichó, a Trainspotting és a V mint vérbosszú minden zsenialitását, hogy aztán az egészet elhelyezzék egy precíz és átgondolt, 2016-os hackertörténetben. Zseniális.

10/10.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Komment