Nagyon para előzetest kapott az ANNABELLE: CREATION

Idén augusztusban érkezik a Démonok közöttből kivált Annabelle folytatása, amelynek első része valljuk be nem kicsit lógott ki a James Wan által megálmodott univerzum összképéből, na de a mozipénztáraknál így is több mint szépen termelt, így természetesen pörög tovább a futószalag.

Annabelle Creation

Az Annabelle: Creation címre hallgató sztori immár a negyedik ugyanazon univerzumban játszódó James Wan horrorfilm, amely ennek ellenére az Annabelle és a Démonok között 1-2 előtt játszódik valamikor az ötvenes években és Annabelle eredetét kívánja nekünk bemutatni. (Itt jegyeznénk meg, hogy hamarosan érkezik a The Nun címet viselő, szintén ebbe a holdudvarba tartozó horror is, ebben pedig a Démonok között 2-ben látott apácát ismerhetjük majd meg “testközelből”.)

A sztori nagyjából annyi, hogy néhány évvel azután, hogy egy játékbaba készítő (Anthony LaPaglia) és felesége (Miranda Otto) egy tragikus balesetben elveszítették kislányukat, befogadnak vidéki házukba egy egy árvát (Talitha Bateman) és egy apácát (Stephanie Sigman), akik hamarosan a játékkészítő megszállt babája, Annabelle célpontjává válnak.

A rendezői székben a Shazam! mozifilmmel is szóba hozott David F. Sandberg (Amikor kialszik a fény) foglalt helyet ezúttal, aki Gary Dauberman, az Annabelle első részének, a fentebb is említett The Nun-nak, az AZ remake-jének és a Wolves at the Door című horror scriptjéért is felelő írónak a forgatókönyve alapján dolgozott

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment
Close