Ne a FLEET verziót töltsd, hanem a RARBG-t

609

Persze csak akkor, ha az amerikai sorozatokat teljes terjedelemben akarod látni.

A FLEET nevű release csapat ugyanis úgy próbál meg előnyre szert tenni a torrent-versenyhelyzetben, hogy több jelenetet is kivágnak az epizódokból, az pedig mostanra már teljesen természetessé vált, hogy levágják az epizódok végét még az utolsó jelenet befejezése előtt, vagyis nem hogy a stáblista utáni jelenetre nincs esélyünk, de több esetben az adott epizód végét sem látjuk teljesen.

Hogy egy példát is említsünk, a The Walking Dead idei szezonjában például előfordult, hogy a Fleet verziókból hiányoztak jelenetek, az egyik epizód például addig tartott, hogy Michonne felmászott egy kocsi tetejére, még a normális releasek (pl. RARBG) megmutatták a jelenetet teljes hosszában és láthattuk, hogy Michonne látja, ahogy Negan emberei a távolba elégetik a tőlük elvett fekhelyeket.

Szóval a FLEET-csapat módszerei nem új-keletűek, azonban egyre inkább kiváltják a torrenzt-univerzum ellenszenvét, miközben sokan eközben mégis az ő verziójukat töltik le, hiszen ez az ami szinte elsőként elérhető a világhálón.

A mostani Fleet-utálat apropóját egyébként az adja, hogy ezúttal a Vikings sorozat 4×16-os epizódjának végéből vágtak le egy 5 perces darabot…

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Mutasd a kommenteket (1)