Nem a ‘Slender Man’-ről szól majd az American Horror Story 6. évada


A korábbi sajtóértesülésekkel ellentétben nem a Slender Man (Karcsú ember) /Slenderman/áll majd az American Horror Story 6. évadának középpontjában – ezt Ryan Murphy a sorozat alkotója erősítette meg.

Slender-Men

Bár az elmúlt napokban nagy volt a pezsgés a sorozat körül, ugyanis a US Today lehozta, hogy a sorozat a Slender Man legendája körül épül, a rajongók egy része most csalódott lehet, hiszen még mindig nem tudni, hogy miről szól majd a következő évad.

A magas, vékony, üres tekintetű, rugalmas végtagokkal rendelkező, Slender Man névre keresztelt mitikus alak egyébként egy 2009-es photoshop versenyen tűnt fel először, azóta többször is vakriadót fújtak a megfilmesítésével kapcsolatban.

A mostani információk alapján egyébként leghamarabb márciusban várhatunk hivatalos bejelentést arról, hogy miről szól majd a következő évad. Addig is mindenki nyugodjon le a pics.ba.

zavar gyerek

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Komment