Nem táncra építették – Páncélba zárt szellem filmkritika

Ghost in the Shell (2017)

0 348

Mamoru Oshii 1995-ös animéje korát megelőzve értekezett olyan fajsúlyos témákról, amelyek több, mint húsz évvel későbbi jelenünkben aktuális, meghökkentően közelinek tetsző jelenségekről alkotott kérdéskörök vonzáskörzetében szerveződnek. A Páncélba zárt szellemet az amerikai remake-kultusz is megtalálta. A produkció az előzetesek és egyéb kedvcsinálók alapján kivételesen ígéretesnek tűnt, de persze tudjuk, hogy ilyen esetekben lehet jó keményen pofára esni.

Nem, Rupert Sanders filmje nem lett rossz, azonban azt a kirobbanó energiát sem szállítja, amit a lelkes rajongók naivitásuknak engedve várhattak tőle.

shell

A jövőben a kiborgtechnológia jelentős eredményeinek köszönhetően egyre inkább elmosódni látszik az ember és a gép között húzódó határvonal. Az Őrnagy (Scarlett Johansson) prototípus jellegű pozíciót tölt be a kegyetlenül fejlődő technológia útvesztőjének legújabb távlatai között. Egykori teste egy évvel ezelőtt összeroncsolódott, már csak az agyát lehetett megmenteni. A forradalmi eljárás keretei között elméjét, vagy úgymond a szellemét mesterséges, gépi testbe ültették, ezzel téve őt embernél és mesterséges intelligenciánál is többé. Az Őrnagy most a 9-es részleg ügynökeként cyberterroristákra vadászik. Amikor egy titokzatos és kiemelkedően veszélyes hackerzseni a vezető robotikai vállalat embereinek életére tör, a hajsza sodrásában a nőnek a jelen állapotegyüttes előtti, elfeledettnek hit múltja feltárására is lehetősége nyílik. Azonban könnyen lehet, hogy megnyugvás helyett csak fájdalmat talál az emlékek között…

Az animekultúra kultuszának hatalmas térhódítása jelentős mértékben valószínűleg annak köszönhető, hogy a stílusvilág alkotói valamiképpen kialakítottak egy olyan sajátos japán tematikát, amelynek keretei között azon nehéz kérdésekre keresik a választ, amelyeket nyugatabbra nem ritkán egyáltalán nem is mernek feltenni. Ezt az egyedi filmkészítési tendenciát ráadásul lenyűgöző merészséggel tálalják, nem ritkán igazi mindfuck élményt generálva. A Páncélba zárt szellem cyberpunk zsenialitása is méltán vált emlékezetessé, Oshii filmje a műfaj egyik legtöbbre tartott egész estés darabja.

Valahol várható volt, hogy a hollywoodi feldolgozásban pont ez az előbb említett merészség fog alacsonyabb lángon égni, és ez a megelőlegezhető vonás valóban meg is jelenik a produkcióban. A szóban forgó filmelem leginkább a nézőhöz való viszonyulásban mutatkozik meg. Az eredeti anime, ahogy a legtöbb műfajbeli alkotás, diskurzusra szólítja fel a befogadót, ’95-ben Oshii is azt akarta, hogy mi magunk képezzük a történet egyik fontos elemzési sarokpontját. Nem éppen agykikapcsoló, laza szórakozás volt, keményen megdolgoztatta az agytekervényeket. Ehhez képest az élőszereplős újragondolás a rajongók számára – és igazából mindenkinek, aki látta az animációs filmet – túlságosan szájbarágósra sikeredett. A készítők nem igazán engedik, hogy eljátssz a kirakóssal, hogy elmélyedj a történet szolgáltatta morális dilemmák és személyközi konfliktushelyzetek sűrűjében, hiszen mire megtennéd, már rég elmondták a lényeget.

shell6

Arról van szó tehát, hogy a Páncélba zárt szellem elődjénél egyszerűbb tartalmi világgal operál. Természetesen az egyszerűbb tartalom nem azt jelenti, hogy nincsen tartalom. Szerencsére a produkció mer gondolkodni, igyekszik kihasználni a sztoriban rejlő lehetőségeket. A film által prezentált disztópia az izolálódás új szintjét hozza el. Az Őrnagy, aki a jövő technológiájának első képviselője, mérhetetlenül magányosnak érzi magát abban a testi-mentális konstrukcióban, ami valamikor a későbbiekben minden ember osztályrésze lehet. És nem táncol, nem arra építették, de persze tudnia kell azt is, hogy ez mégis milyen mértékben igaz. A múltat fel kell tárni. Habár a főhősnő karakterdrámáját sújtja rendesen a jellegzetes hollywoodi klisék átka, az emlékek nehéz terhe, ugyanakkor elengedhetetlen szükséglete szépen jelenik meg a figura sorsútjában.

A Páncélba zárt szellem emellett kivesézi az informatikai forradalom vélt és egyre reálisabbnak tetsző futurisztikus fantáziájának különböző aspektusait. Gép és ember, ahogy egyre jobban összeforrnak, talán az evolúció új szintjére léphetnek, együtt, közösen, ugyanakkor az is lehet, hogy a folyamat hosszú távon a romlás egy minden korábbinál mérgezőbb bugyrát hozza fajunk nyakára. Mert felmerül a kérdés. Mi lesz az identitással a programkódalapúvá váló világ egyre kevesebb valódi emberi reakciót összetevői között számon tartó színfalai között? Az alkotás azért ennél mélyebbre már nem ereszkedik, az eredeti anime igazán nagy kérdéseit könnyedebben emészthető alternatívákra cseréli, így a húson túli élet teremtésének lehetősége és a cyberhalhatatlanság helyett inkább az emberkísérletek problematikájával foglalkozik.

shell5

Meg kell hagyni, Rupert Sanders azért szépen behackelte magát az amerikai film napjainkban produkált, kissé már-már ijesztő tucatgyártásának hálózatába. A rendezői munka kifejezetten figyelemre méltó, helyenként akár nagyszerűnek is nevezhetjük. Az alapvető keretek jellegéből adódóan nem a grandiózusság jellemzi az alkotást, sokkalta inkább a részletesség, az aprólékosságban, a kicsi összetevőkben való elmerülés. Ebben az egy vonulatban talán még felül is múlja az eredetit. A jövőkép kidolgozása tényleg megéri a misét, bizonyos momentumok szabályosan lélegzetelállítóak. A Páncélba zárt szellem futurisztikus-disztópikus világképe tokkal-vonóval, gyönyörű szépen összeáll, minden klappol, és ezek a remek részletek kiváló egészt alkotva simulnak bele Sanders mutatós, kimért, de a megfelelő pontokon dinamikus jelenetkoreográfiáiba, amelyek közül az akciódús képsorokra sem panaszkodhatunk. Keserű kivételt képez pont a finálé, amire mintha már nem jutott volna minőségi CGI, egy visszafogottabb minőségű videojáték átvezető kisfilmjének hatását kelti.

Scarlett Johansson tényleg szép, de az a fajta túlerőltetett “személyi kultusz”, ami csupán ebből az okból kialakult személye körül, meglehetősen parodisztikus felhangot kölcsönöz a hölgy imázsának. Ritka jó látni, amikor egy vonzó színésznő még alakítása minőségét tekintve is erőteljes színvonalat képes produkálni, és igen, Johansson is megajándékozott már bennünket ilyen jellegű produktummal (például a Match Point-ban), de nem a Páncélba zárt szellemben. Nem, még véletlenül sem akarom leszólni a főszereplőnőt, de az a komplikált karaktermegjelenítési forma, amit Sanders láthatóan kifundált, nagy falat volt neki. Habár vannak szép pillanatai, Johansson bicskája sokszor beletörik az Őrnagy figurájába, elsősorban a mozgáskultúra szempontjából, ami gyakorta kifejezetten komikusra sikerül.

75%
Csillog a hardver, és a szoftver is egész jó

Az ellentmondásos összképet alkotó első vélemények és kritikák alapján tarthattunk attól, hogy a Páncélba zárt szellem eredeti zsenijét az amcsik tucatszerű akciófilmmé redukálták, ám ez a félelmünk szerencsére nem igazolódott be. A produkció szórakoztató, látványos és mondanivalója is van, de persze gyenge pontok is akadnak.

  • 1. érték
  • 2. érték

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet

Komment
Close