Ó, ANYÁM! filmkritika

Snatched (2017)

Azt mondják, akinek humora van, annak mindene megvan. És ilyen szempontból lényegtelen az, hogy az illető férfi –e, vagy nő. Persze a kőkorszakban élők szerint, akik még elfelejtettek kibújni a barlang árnyékából, csak az erősebbik nem kiváltsága lehet az, hogy poénokkal, vagy vicces beszólásokkal szórakoztassa a nagyérdeműt, miközben a világ már fordult akkorát, hogy elhiggyük, ennek semmi köze sincs a nemi hovatartozáshoz. Egyszerűen adottság és tehetség kérdése. Amíg idehaza alig találunk női komikákat, vagy ne adj isten stand-uposokat, addig Amerikában már ez a probléma is megoldódni látszik. Az más lapra tartozik, hogy azokról, akik ott népszerűséget és elismertséget szereznek, Európában, vagy más kontinenseken azt sem tudják kicsodák. Mert ha megszólaltatnánk az utca igen tájékozott emberét arról, hogy vajon mit tud például Amy Schumerről, az amcsik egyik feltörekvő csillagáról, nagy hümmögések közepette legfeljebb annyit mondana, hogy biztos valami migráncs. Pedig Schumernek a tengerentúlon önálló show-műsora van, rengeteg rajongója és követője és persze van olyan is, aki kiütést kap tőle, amikor meglátja. Ha pedig még meg is szólal hozzá, kimegy a vécére hányni. Manapság azonban az ismertség és a sztárság alapvető feltétele és fokmérője, hogy valaki megosztó legyen. Meg különben is, nem lehet mindenkinek megfelelni.

Ó anyám filmkritika

Azt már régen feladtuk, hogy a magyar forgalmazók azon koncepcióján, hogy milyen filmet küldenek moziba és milyet nem, kiigazodjunk. Néha azt gondoljuk, hogy nincs is ilyen a tarsolyban. Ami vígjáték és esetleg még a női nézőket és rajtuk keresztül a szerelmetes és békeszerető kandúrjaikat megszólítja, az jöhet. És ilyenkor nem számít az sem, hogy Schumert itthon csak a vérmesebb filmkedvelők ismerik, vagy azok, akik naprakészek az amerikai televíziók műsoraiból, annak is a szórakoztató szegmenséből. Merthogy próbálkoztak már a komikával egyszer, mégpedig a Kész katasztrófa című nem is olyan borzalmas romantikus löttyével, de barátian fogalmazva is felsültek vele. Hiszen Amerikán kívül mindenhol szerénynek mondható bevételeket termelt. Talán úgy gondolták, hogy adnak Schumernek még egy esélyt. És ott van mellette az a Goldie Hawn is, aki sok év kényszerszünet, vagy önkéntes száműzetés után talált vissza Hollywoodba. De ne legyünk naivak. Nem a nevek voltak a fontosak. Nem is a történet. Pláne nem a minőség. Vígjáték. Ez a kulcsszó. Mert hát úgy szocializálódott a magyar, hogy mindennél többet ér egy könnyed nevetés. Akkor is, ha az, amit látnak, kínos és ami rosszabb, egyáltalán nem humoros. Az Ó, anyám! pedig nyomorúságosan humortalan. Legalább a nyolcvan százalékában. A többi meg legfeljebb hónaljszagú mosoly. Ez elfért volna egy kihalófélben lévő DVD-polcon is. Senki nem rimánkodott volna nagyvászonért.

Ó anyám kritika

Az Ó, anyám! műfaji besorolása utólag nézve, hatalmas blöff. Mert ez nem komédia, hanem tragédia. Vagy legjobb esetben a kettőnek egy rosszul keresztezett elegye. Vegyük például Schumert. Nem egy kimondott szépség, na. Nincsenek feltöltve a mellei, a szája, az arca sem kiugróan csábos, láthatóan nem áll naponta mérlegre, hogy ellenőrizze a kilóit, hiszen nem az a kifutón tekergő deszkalap, akinek kilógnak a bordái. És nem is akarja annak mutatni magát. Azonban van kisugárzása, aurája, nem szégyelli a testét, egész jó a beszélőkéje és attól sem riad vissza, hogy kifigurázza a saját hibáit és azt, ami másnak kényelmetlen lenne. A nőiességét. Ezt kellene viszontlátnunk a filmben is. Ehelyett kapunk egy nagyra nőtt, elkényeztetett, hiszékeny, buta libát, akinek még mindig cumi járna és akinek annyi esze sincs takarékban, mint egy hangyabolynak. Kidobja a pasija, erre mit csinál a szentem? Elviszi az anyját Ecuadorba, hogy aztán az első szemrevaló, jóképű, de már első ránézésre hányinger fickó segítségével elraboltassa magát és a muterját, a helyi gengszterekkel. Hol van ebben a történetben bármiféle ráció? De ha az nem, akkor legalább némi természetesség, vagy életszerűség? Megmondjuk. Sehol. Ez annyira fantáziátlan, vérszegény és kimódolt, mint Karcsi bácsi házi kürtőskalácsa.

Ó anyám kritika 2017

Azt tudnunk kell, hogy az anya és lánya nincsenek túl jó viszonyban. Hogy ez miből derül ki? Legfeljebb a film ismertetőjéből. Hiszen erre nem utal semmi. Oké, nem értenek egyet a világ dolgaiban. Nagy kunszt. Így szokott ez lenni szülő és olyan gyerek között, akinek már egy kicsikét benőtt a feje lágya. Nos, itt lerendeznek egy-két értelmetlen, tök fölösleges és szánalmas civódást, amit még cicaharcnak sem lehet nevezni, aztán a lány odafingik az anyja orra alá és ezzel pontot tesz a vita végére. Az, hogy ennek ürügyén különböző közhelyes szentenciákat sóznak ránk a mozi közepén és végén, annyira illik abba az amerikaiak által elképzelt idillikus és tanító jellegű vígjátéki világba, hogy már nem is rázkódunk meg rajta. Még egy kicsit kifordul a gyomrunk tőle, de hamar túl leszünk ezen. Azon már kevésbé, hogy a sztorinak nincs íve, a karaktereknek nincs sem egyénisége, sem motivációja, a mellékszereplők szokás szerint súlytalanok, plusz retardáltak és körülbelül úgy járkálnak ki-be a filmben, mint egy szemellenzős, megkergült tehén a réten. Azt gyanítjuk, hogy Katie Dippold forgatókönyvíró csak néhány szkeccsnek képzelt jelenetet vetett papírra, amik között nincs, vagy mindössze vékony koherencia van. Jonathan Levine rendező pedig nem is törekedett az összekötő erő létrehozására, sőt többször obstruálja a mozit. Merthogy jeleneteket hagy félbe, anélkül, hogy rendesen és módszeresen lezárná azokat.

Ó anyám film kritika

Na és persze a humor, a legfontosabbnak tűnő láncszem. Az elején, mondjuk úgy harminc percig még vannak működőképesebb poénok, grimaszok. Itt is sokszor, már-már kötelezően emlegetik a puncit, Schumer Sacha Baron Cohentől, vagyis Borattól tanulva testrészt villant. Értelemszerűen nem kolbászt, hanem cicit. Aztán vészesen kifogy a szufla. Marad az ágról szakadt, kényszeredett akasztófa, búbánatos szóviccek tömkelege, a szexista majomkodás és a seggrepacsihoz hasonlatos blődli. És persze egy csomó hisztéria, amit az anyuka és a lánya fejvesztve prezentál nekünk. Csakhogy kitűnően vergődjünk. Ennek ellenére azt gondoljuk, hogy Schumerben van potenciál. Vagy legalábbis ennél jóval többre képes. A Kész katasztrófában például nem volt rossz, igaz, ott épkézláb filmet pakoltak alá. Itt csak rosszízű és félrement szkeccseket, amivel nem tudott mit kezdeni. Ahogy Goldie Hawn sem. Ráadásul vele piszkosul elbánt a plasztikai sebésze. Hogy mennyire azt azokból a régi képekből mérhetjük le, amelyek felbukkannak a film egy pontján. Be kellett volna perelni a kontárját. Hawn-nak néha a mosoly is megerőltető lehet. Persze az esetének van egy tanulsága: néha a kort érdemesebb elfogadni, mint azzal szakadatlanul harcolva kés alá feküdni. Mert abból csak botox-szörnyek születnek.

Ó anyám Amy Schumer és Goldie Hawn

Az Ó, anyám! csak arra alkalmas, hogy erősítse azokat az ostoba, hímsoviniszta sztereotípiákat, amelyek szerint egy nőnek nem lehet humora. Hiszen ezt is egy nő írta és javarészt a szereplők is csajok. Ha kérhetjük, ne ez legyen a kiindulópont. Mert ez alaposan cigányútra ment.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

30%
Tragédia

Ó, anyám! (2017)

De ilyeneket minden nagyobb erőfeszítés nélkül tud az első számú antitalentum, Will Ferrell, vagy a valaha vicces, már emlegetett Sacha Baron Cohen is. És őket továbbra is zabálják a népek. Schumer meg majdcsak kiküszöböli ezt a csorbát. Azonban az már lehet, hogy el sem jut hozzánk. Majd meglátjuk. Vagy nem. A forgalmazók kiszámíthatatlanok.

  • Szerintem
Forrás 30per40

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment
Close