Óvakodj a Nyúlánk embertől – Hamarosan érkezik a Slenderman dokumentumfilm az HBO-ra

A Beware the Slenderman január 23-án fog debütálni az HBO amerikai csatornáján és én speciel több dolog miatt is várom.

Ezek közül is a legfontosabb, hogy magam is nagy rajongója vagyok a 2009-ben a a Something Awful nevű weboldal photoshop versenyén bemutatkozó karakternek, de olyannyira, hogy még magamra is tetováltattam a figurát.

A Slenderman-t (vagy Slender Man-t) egy Eric Knudsen nevű fickó alkotott meg, de a figura aztán “saját életre kelt”, olyannyira, hogy a legendája még tragikus eseményekhez is vezetett (Két kislány megkéselt egy harmadikat, hogy így áldozzanak a legenda szerint a gyerekeket elvivő figurának.)

A dokumentumfilm ezt a szálat is követi, bemutatva a „creepypasta” jelenséget, vagyis az interneten terjedő horrortörténeteket, mítoszokat. A waukeshai késelés után komoly vita bontakozott ki az internet gyermekekre gyakorolt hatásáról. A szakértők közül akadt, aki azt állította, sok gyereknek nehézséget jelent megkülönböztetni a fikciót a valóságtól, ami összezavarhatja a gondolkodásukat. Mások azon a véleményen voltak, hogy a netes horrorsztorik semmiben sem különböznek a rémisztő népmeséktől, és nem vesznek rá senkit, hogy rémes dolgokat kövessenek el.

Az öltönyös fazon létezését megtörtént eseményekkel magyarázó Beware the Slenderman (Óvakodj a nyúlánk embertől) című alkotás első előzetese alapján pedig eléggé para lesz az Irene Taylor Brodsky által készített HBO dokumentumfilm, amely vélt és valós események alapján igyekszik bizonyítani a démon létezését.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Komment