Paul Verhoeven lesz a 67. Berlinale zsűrielnöke

21

Paul Verhoeven holland rendező és forgatókönyvíró lesz a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének elnöke – jelentették be pénteken a fesztivál szervezői.

“Paul Verhoevennel olyan zsűrielnökünk lesz, aki Európában és Hollywoodban is sokféle zsánerű filmeken dolgozott. Kreatív, sokoldalú tehetsége, merész kísérletező kedve tükröződik munkáiban” – méltatta Verhoevent Dieter Kosslick, a Berlinale igazgatója.

A berlini filmmustra 2013-ban már vendégül látta a világhírű filmest. Verhoeven akkor munkamódszereibe, valamint európai és amerikai produkciós tapasztalataiba avatta be a fesztivál mesterkurzusának közönségét.
Verhoeven matematika- és fizikatanulmányait követően, a hatvanas évek közepén fordult a filmezés felé.

Rendezői karrierje 1969-ben kezdődött a holland televízió számára készített Floris című sorozattal.

Filmrendezőként 1971-ben debütált a Bussiness is Bussiness című munkájával, majd 1973-ban forgatta a Turkish Delight című filmjét, amely nagy sikert aratott Hollandiában és a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára is jelölték. A Soldier of Orange című 1977-ben készült filmjét Golden Globe-díjra jelölték.

A nyolcvanas években költözött Hollywoodba, ahol a Robotzsaru (1987) és a Total Recall – Az emlékmás (1990) című kasszasikereivel forradalmasította a sci-fi műfaját.

Elemi ösztön című 1992-ben készült filmjét két Oscar-díjra jelölték, ezzel a filmmel lépett be a hollywoodi sztárok közé Sharon Stone. A Csillagközi invázió (1997) és az Árnyék nélkül (2000) című munkáival újra visszatért a sci-fihez.

Hollywoodban eltöltött két évtized után 2006-ban tért haza Hollandiába, és ott forgatta a Fekete Könyv című háborús drámát, amely egy holland ellenálló történetét dolgozta fel. Ezt követően figyelme elsősorban az írás felé fordult. A mozihoz való visszatérését 2016-ban ünnepelte az Elle című francia-német koprodukcióval, amelyben merőben új szemszögből foglalkozik egy családi témával. A filmben az Isabelle Huppert által alakított főhős gyermekkori traumáját próbálja feldolgozni. Az Elle három jelölést kapott az Európai Filmdíjra, amelyet szombaton adnak át Wroclawban.

A Berlinale versenyprogramjában szereplő filmek az Arany Medve-díjért és az Ezüst Medve-díjakért küzdenek, amelyekről a nemzetközi zsűri dönt. A zsűri tagjait a Berlinale igazgatója választja ki.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment