Peter Jackson esete az óriásszörnnyel – King Kong filmkritika

King Kong (2005)

Jelen írásomat első ízben a Movie Tank blog felületén publikáltam. Az alább olvasható újraközlésben eszközöltem néhány kisebb változtatást az eredeti szöveghez képest.

 

A Gyűrűk Ura trilógia után Peter Jackson nem tudott elszakadni a monumentális produkciók világától, ennek megfelelően valami igazán nagyra vállalkozott. Elhatározta, hogy megcsinálja saját King Kong-filmjét, hogy a félelmetes óriásmajom az eddigi legkorszerűbb technológia által kelhessen életre, és minden korábbinál erőteljesebben zúzza be magát a nézők szívébe.

jackson2

Carl Denham (Jack Black) sikerre éhes filmrendező, azonban aktuális műve körül nem alakulnak jól a dolgok. Amikor a fejesek úgy döntenek, hogy végleg elkaszálják a produkciót, Carl az engedélyük nélkül száll hajóra, oldalán a film újdonsült főszereplőnőjével, Ann Darrowval (Naomi Watts), hogy elutazzon a hivatalosan még felfedezetlen Koponya-szigetre, ahol reményei szerint fantasztikus felvételeket készíthet majd. A hajón tartózkodik még a forgatókönyvíró Jack Driscoll (Adrien Brody) és a híres filmsztár, Bruce Baxter (Kyle Chandler) is, és persze a legénységről se feledkezzünk meg, élen a szigorú kapitánnyal (Thomas Kretschmann). Miután a csapat célt ér, kiderül, hogy a sziget közel sem az a békés, lakatlan paradicsom, amire Carl számított.

A cselekmény tulajdonképpen eléggé egyszerű, és unalmasnak is mondhatnánk, hogyha a forgatókönyv nem tartalmazna számos színesítő elemet, amelyekkel karöltve a sztori már úgy-ahogy végig képes érdekfeszítően kitölteni a háromórás játékidőt. Akad néhány logikai baki, amik eléggé szemet szúrnak, például a bennszülöttek egyik pillanatról a másikra való eltűnése, vagy a kérdés, hogy mégis hogyan szállították a világ végéről az USA-ig Kongot azzal a szolid méretű hajóval. De ezeket a hülyeségeket azért még megtudjuk emészteni. A szövegkönyv kifejezetten gyakran operál érdekes gondolatokkal, kár, hogy a tálalás szinte minden esetben szájbarágósra sikeredett. Az előbb említett színesítő elemek közé tartoznak a karakterek, amelyek meglepően jól lettek megírva. Ann nagyon szimpatikus, mint tehetséges, ám mégis éhező, kissé naiv, de a kellő pillanatokban mégis talpraesetten helytálló színésznő. Carl igazi sikerhajhász, aki mindent és mindenkit háttérbe szorít, illetve felhasznál,  hogyha lehetőséget szimatol. Jack a nemes lovag, az őszinte mintaférfi, és ezen funkciójában jól működik, még akkor is, hogyha a figura összességében nézve kissé egysíkú. A Koponya-sziget változatos konstrukciója is érdekesebbé teszi a történet egészét, hiszen van itt minden a rémisztő bennszülöttektől kezdve, át a dinoszauruszokon, egészen a horrorisztikus óriásrovarokig.

A film alapját Ann és Kong kapcsolata adja, ami különös keveredést képvisel, hiszen egyszerre van jelen benne valamifajta, különösen morbid tálalásban érkező szerelemféleség és a barátság vonulata, de ami a legerősebben dominál kettejük közöttük, az nem más, mint a szimbolikus anya-fia viszony. Kong tulajdonképpen egy óriási és ijesztő testbe zárt, buta, erőszakos, de ártatlan kisfiú, aki furcsa módon pont ebben a nála sokkal kisebb embernőben találja meg a szeretetet, a tiszteletet, a gyönyörűséget. Szép kis motívum, ha jobban belegondolunk.

jackson3

A Gyűrűk Ura valamivel magasabb színvonalat képvisel rendezés terén, ez tény és való, de azért ezúttal sem kell félteni Peter Jacksont. Ez az ember ért a nagyívű jelenetek megkomponálásához, ügyesen látja át a képet, és remek beállításokat varázsol filmjébe. Fantasztikus fantáziájában ott él a produkció teljes világa, és nem okoz neki gondot, hogy elképzeléseit maradandó módon valósítsa meg. A pont megfelelő hosszúságú bevezetésben a direktor szépen bemutatja a karaktereket, és a színészgárdát, majd jön a Koponya-sziget, ahol kezdetben horrorisztikus hangulattal operál, majd átvált nagyszabású látványorgiába. Aztán megérkezünk New Yorkba, és egyben Peter Jackson a King Kong-ban nyújtott rendezői munkájának csúcsára is, hiszen a direktor lenyűgözően koreografálja meg a nagyvárosban játszódó képeket, az Empire State Buildinges jelenetet pedig remekül itatja át a szükséges, tragikus töltettel, annak ellenére, hogy kissé túl is nyújtja a képsort.

A látvány természetesen grandiózus, és kifogásolhatatlan. A fényképezés gyönyörű, a naplementék könnyfakasztóan szépek, a Koponya-sziget pedig pazar környezetet biztosít a cselekmény nagy részének. A mindenféle lények jól néznek ki, különösen a rovarok, amelyek valóban eléggé horrorisztikus beütésűre sikeredtek. A dinók megtervezése kissé esetlen, de azért nem vészes, a bennszülöttek sminkje és jelmeze viszont elképesztően ütős. És persze ott van a címszereplő, akit a motion captureben ugráló Andy Serkis kelt életre. King Kong nagyon jól néz ki, bár érzésem szerint lehetne valamivel nagyobb. Serkis arcjátéka csodálatosan érvényesül, és nem kevés plusz érzelemmel tölti fel az óriásmajom figuráját. Amit hiányolok, az az emlékezetes filmzene, ami sokat tudna dobni a mű össz-színvonalán.

Szerény véleményem szerint Naomi Watts, ha beledöglene se tudna rossz színészi játékot produkálni. A színésznő, természetesen, magasan kiemelkedik a gárdából, játéka rendkívül hiteles és érzelmekben gazdag. Adrien Brody kifejezetten jól alakít, Jack Black azonban rossz választás volt Denham szerepére, ugyanis a színész nagyon túljátssza a figurát.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

75%
Nem makulátlan, de hozza az elvárt élményfaktort

A King Kong korrekt popcornfilm, lenyűgöző látványvilággal és az ezúttal is fantasztikus Naomi Wattsszal a főszerepben. Többször nézős, monumentális szórakozás.

  • 1. érték
  • 2. érték

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment
Close