Filmsor - Mozifilmek, tévésorozatok, média

Rekordot döntött AZ APÁCA

Valószínűleg utat nyitott ezzel a többi folytatásnak és spin-offnak a Démonok között univerzumán belül.

0

Az Apáca, mint film, a nagy várakozásokkal ellentétben nem igazán tudott hozzátenni a Démonok között univerzumhoz (kritikánk hamarosan érezik), azonban olyan jól sikerült a reklámkampánya, hogy az első hétvégén ömlöttek rá a nézők.

A 22 millió dolláros büdzséből készült film (itt jegyzem meg nem igazán értem mi került ezen ennyibe,) 131 milliót szedett össze az első hétvégén, ebből csak az USA-ban 53,5 millió dollárt… Ezzel természetesen Az Apáca lett a Démonok között univerzumának legerősebben nyitó darabja, megelőzve az eredeti filmeket és az eddig készült spin-offokat is (A Démonok között volt eddig a legerősebb 41,8 millióval). Az Apáca ráadásul a második legjobban nyitó film lett a szeptemberi premiereket nézve, csak a Hotel Transylvania 2. része előzi meg. A nem túl acélos kritikákat elnézve ezzel együtt azt is meg kell jegyezni, hogy a második hétvégére jelentősen apadhat a film utáni érdeklődés.

A 2. helyet a Crazy Rich Asians szerezte meg, amely 13,6 millió dollárt tett hozzá az eddigi sikertörténetéhez, ezzel pedig már 164 milliónál tart, amiből csak az USA-ban 136-ot gyűjtött.

A dobogó legalsó fokára a Jennifer Garner nevével fémjelzett Peppermint ért fel, a mely Az apácához hasonlóan ezen a héten debütált a mozikban. A 25 millió dollárból készített thriller 13,2 milliós bevétellel nyitott a mozikban.

A negyedik helyre a Meg – Az őscápa futott be, amelyet – annak ellenére, hogy csak 4 hét alatt szedte össze az USA-ban a 130 millió dolláros büdzséjét, – így már csak 9 millió dollár választ el attól, hogy elérje világszinten az 500 millió dolláros álomhatárt.

Az ötödik helyen a Keresés (Searching) futott be, a csak digitális felületen játszódó film eddig kiváló kritikákat kap, igaz nem lehet tudni, hogy a 32 millió dolláros bevétellel mennyire elégedett a Sony, hiszen ismeretlen a film gyártási költsége.

Hatodik a Mission: Impossible – Utóhatás, amely most már 726 milliónál tart világszinten, ezzel pedig minden idők legerősebb bevételű Tom Cruise főszereplésével készült filmje lett.

A Top 10-be a Barátom, Róbert Gida, A végső hadművelet, az Alpha és a BlacKkKlansman fért még be.

A múlt héthez képest kicsúszott a tízes listából a Melissa McCarthy féle The Happytime Murders illetve a Mark Wahlberg nevével fémjelzett 22 mérföld – amellyel kapcsolatban már biztos, hogy a stúdió nagy tervei ellenére nem lesz franchise.

Share This