Filmsor - Mozifilmek, tévésorozatok, média

Rémesen jó lett az American Horror Story 4. évada

Nagyon úgy tűnik, hogy a kissé könnyelműre szabott Coven után a Freak Shownak sikerül visszaadni az első két évad hangulatát.

0

Nagyon úgy tűnik, hogy a kissé könnyelműre szabott Coven után a Freak Shownak sikerül visszaadni az első két évad hangulatát.

A rémcirkuszos évad persze már a promóanyagok alapján jónak tűnt (persze promóanyagok tekintetében a korábbi évadok is nagyszerűek voltak), de a kissé “szürke” boszorkányok után, most megint sikerült olyan változatos karaktereket összerakniuk Ryan Murphyéknek, hogy csak ide-oda kapkodjuk a fejünket.

Ahogy szinte mindig, ezúttal is – az állítólag az évad után visszavonulót fújó – Jessica Lange karaktere került középpontba, a színésznő alakítja a társulat német származású vezetőjét Elsa Marsot, aki bármire képes lenne, csak hogy rivaldafénybe kerüljön. Ezzel együtt, vagy talán éppen ezért karolja fel amerikai torzszülötteit és hogy enni is adni tudjon nekik az emberek szórakoztatására használják ki deformáltságukat, persze még így sem igazán sikerült beilleszkedniük.

Az évad alapkonfliktusát eddig 3 elem adja: az egyik Bette és Dot (Sarah Paulson), az egy testen osztozó sziámi ikerpár, a másik egy Twisty nevű bohóc (John Carroll Lynch), akin ha nem nevetsz csúnyán megjárod, a harmadik pedig egy gazdag ficsúr Dandy Mott (Finn Wittrock), aki valami különös vonzalmat érez a rémségek iránt és nagyon akarna otthonra egyet.

Ezek csak a főkonfliktusok. A sok szálon futó történet kisebb szálait olyan kulcsszavak írják le, mint: a gyilkosság, a normális élet iránti vágy, a perverzió, a megélhetés, na meg az irigység – nem is beszélve a “normális emberek” vs “a normális emberek által nem normálisnak tartott társulat” alapból kirajzolódó konfliktusainak.

Szóval nagyon úgy néz ki egy remek évad elé nézünk, remek karakterekkel, remek színészekkel, vészjósló hangulattal és dalolászós snittekkel (igaz a zenéből mintha kicsit sok lett volna a pilotban).

Ez nekem jobban adta mint az egész coven-évad – Pepper karakterének visszahozataláért meg amúgy is jár a pluszpont.

10/9

Share This