Robert Downey Jr. lesz a következő Dr. Dolittle

0 248

Robert Downey Jr. kapta Doktor Dolittle szerepét az állatok nyelvén beszélő állatorvosról szóló következő játékfilmben, amelynek rendező-forgatókönyvírója Stephen Gaghan lesz.

A produkció, amely a The Voyage of Doctor Dolittle (Doktor Dolittle utazása) címet kapta, Hugh Lofting 1920-as években játszódó eredeti regényei nyomán készül. A forgatókönyvet Stephen Gaghan írta, aki korábban a Traffic szkriptjéért Oscar-díjat kapott, és mostanában Matthew McConaugheyt rendezte a Gold című filmben. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Gaghan vajon szintén a ’20-as évekbe helyezi-e a cselekményt.

Doktor Dolittle szerepében korábban Rex Harrisont, majd Eddie Murphyt is láthatta a közönség. Harrison Oscar-jelölést kapott játékáért, a Murphyvel forgatott produkció pedig 1998-ban hatalmas kasszasiker lett, világszerte csaknem 300 millió dollárért váltottak rá jegyet a nézők. A mozis folytatás már nem volt olyan sikeres, és további három epizód már kifejezetten videós forgalmazásra született.

Downeyt legközelebb a Pókember: Hazatérés című képregényfilmben láthatja nyáron a közönség a moziban, jövőre pedig az Avengers: Infinity War című produkcióban szerepel majd a filmvásznon, amelyet Anthony és Joe Russo forgat. A sztár a tervek szerint a Sherlock Holmesként is visszatér.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet

Komment
Close