Salamon király az új magyar rajzfilmhős

Szeptember 28-tól látható a hazai mozikban a közel 700 millió forintból megvalósított új magyar családi rajzfilm, a Salamon király kalandjai, amely a József Attila-díjas Böszörményi Gyula forgatókönyvíró, valamint a több népszerű animációs filmet, köztük a Babar: Az elefántok királya és a Pettson és Findusz-t is jegyző belga származású Albert Hanan Kaminski rendező közreműködésével, Temple Réka producer vezetésével, és a Lengemeséket gyártó Cinemon Stúdió részvételével készült el ebben az évben.

A történet főhőse a 17 éves, meglehetősen szertelen és az uralkodásra éretlen Salamon király, aki éppen esküvőre készül Balkis-szal, Sába királynőjével. Ám mielőtt a nagy esemény megvalósulna Hadad, Edóm utolsó királyának a fia bosszút áll Salamonon apja bűnéért, Edóm lerombolásáért. Bosszújához megidéz egy démont, Salamon pedig máris a sivatag közepén találja magát, távol az országától. A királyfi és hű társa, Tobi a sivatagi róka útnak indulnak, hogy visszaszerezzék a trónt, ám útjuk során számtalan kaland vár rájuk.

A szórakoztató családi rajzfilm ötlete már több mint tíz éve megfogalmazódott az alkotókban. A magyar Cinemon Stúdió az első tervekkel még a Magyar Mozgókép Közalapítványnál pályázott, majd annak megszűnése után a Magyar Nemzeti Filmalaphoz jelentkeztek, ahonnan 2011-ben 200 millió forintot kaptak a gyártás előkészítésére, majd egy évvel később ugyanannyit nyertek gyártási támogatásként. A film teljes költségvetése végül közel 700 millió forint lett, és fele-fele arányban magyar, illetve izraeli koprodukció, mind a finanszírozás, mind a gyártás tekintetében. Utóbbi 2014-ben kezdődött el és az elmúlt három évben mintegy kétszáz fős, nemzetközi stáb részvételével zajlott. Az alkotócsapat élén a két éve Velencében, a Cartoons on the Bay nemzetközi fesztiválon életmű díjjal kitüntetett Albert Hanan Kaminski rendező állt, aki több népszerű animációs film, köztük a Babar: Az elefántok királya és a Pettson és Findusz alkotója, és ezek mellett 11 éven át dolgozott a világhírű Szezám utca sorozatban is. A forgatókönyvet pedig az a Böszörményi Gyula írta, aki napjaink közkedvelt szépírójaként olyan könyvsikereket tudhat maga mögött, mint a Gergő és az álomfogók ifjúsági sorozat, vagy az 1900-as évek elejei Magyarországon játszódó krimijei, amelyek főhőse a magándetektívként tevékenykedő Ambrózy báró.

A film szereplőinek a magyar színjátszás jeles képviselői kölcsönözték a hangjukat. Salamont a közelmúlt hazai sikerfilmjének, a Kincsemnek a főszereplője, Nagy Ervin szinkronizálta, hű társát, Tobit Csöre Gábor, illetve a többi szereplőt is olyan népszerű művészek szólaltatták meg, mint Schneider Zoltán, Csankó Zoltán, Szacsvay László, Harsányi Gábor, vagy Esztergályos Cecília.

A Salamon király kalandjai producere, Temple Réka már több mint húsz éve van a filmszakmában, ahol eredetileg tolmácsként kezdte tevékenységét. Bölcsész végzettséggel sok területen fordított, egyszer egy rajzfilmrendezőhöz, a belga származású Albert Hanan Kaminskihoz hívták, akivel akkor az Áron és a csodák könyvén (1994) dolgoztak együtt. A film gyártásának vége felé már éjjel-nappal folyt a munka, így a tolmácsnak folyamatosan jelen kellett lennie. Temple Réka ekkor látott bele a rajzfilmkészítés gyakorlatába. A kirándulásból örök szerelem lett, producerkedni kezdett, megalapította cégét a Cinemon Stúdiót, amely az alkalmazott animációs technikákat tekintve hagyományosan 2D-s stúdió, vagyis itt leginkább rajzfilmeket, vagy egyéb digitálisan gyártható kétdimenziós látványvilágú (például papírkivágásos technikájú) animációkat készítenek. Ugyanakkor az összes filmjükben vannak már 3D-s betétek, a gyártás pedig digitális eszközökön folyik.

A Salamon király kalandjai 2017. szeptember 28-tól a mozikban a Vertigo Média forgalmazásában.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment
Close