Szigszalag nélkül is összeáll – A galaxis őrzői vol. 2. filmkritika

Guardians of the Galaxy Vol. 2 (2017)

0 513

Évről évre a Marvel szuperhőseiért rajongó lelkes fiúk és lányok legvadabb álmai válnak valóra, mióta Kevin Feige mindenre elszánt csapata megkezdte egészen egyedülálló, az újévezredi blockbuster mozizást alapjaiban definiáló univerzumépítő tevékenykedését. Tény, hogy akadnak a szériában gyengébben muzsikáló darabok is, ám James Gunn 2014-es alkotása, A galaxis őrzői nem tartozik ezek közé. Sőt mi több, én személy szerint ezt a művet tartom a legtöbbre a Marvel eddigi tárházából.

Nem is férhet tehát szemernyi kétség sem ahhoz, hogy már nagyon vártam a folytatást, ami az előzetesek alapján az első részhez hasonlatos, eszelősen ütős menetnek ígérkezett. Na de vajon tényleg?

guardians4

Peter Quill, azaz Űrlord (Chris Pratt) és csapata, A galaxis őrzői, Gamora (Zoe Saldana), Drax (Dave Bautista), a genetikailag módosított mosómedve, Mordály és a korábban saját hamvaiból kicsírázó Kicsi Groot a közelmúltban megvívott epikus csatájuk által megteremtett presztízst kihasználva igyekeznek nagy összegeket szakítani azzal, hogy elvégzik a rájuk bízott, nem kicsit kockázatos melókat. Miután megmentik a Szuverén közösség tagjait egy interdimenzionális szörnyetegtől, örömünnep helyett végül súlyos konfliktusba bonyolódnak megbízóikkal, amelyből végül csak egy rejtélyes, nagy hatalmú idegen, Ego (Kurt Russell) segítségével tudnak épp bőrrel megmenekülni. Ego ezt követően nem semmi kijelentéssel áll elő. Azt állítja, hogy ő Peter édesapja, és ha ez igaz, akkor egyben azt is jelenti, hogy az Űrlord ereiben keringő vér sokkalta többet rejt annál, mint ami eleddig megmutatkozott.

Úgy fest, James Gunn nagyon megtalálta saját stílusbéli formavilágát a Marvel eme bolygóközi szegmensében. A zsánerén belül abszolút formabontó űropera továbbgondolása is egészen nagyszerűre sikeredett. Talán egy kicsit kevésbé változatos és lehet, hogy nem olyan makulátlanul feszes, ám kétségtelenül kimeríti azt a remekül eltalált szórakoztatási faktort, amiért a látványfilmek korában a legtöbben elzarándokolnak a filmszínházakba.

guardians2

Már az első részben felfigyelhettünk Gunn újszerű látásmód érvényesítésére törekvő, kreatív akciókoreográfiáira. A második felvonás megtekintését követően örömmel vonhatjuk le a tanulságot, mely szerint ezt a minden kétséget kizáróan dicséretes hagyományt stílusában ügyesen sikerült tovább örökíteni úgy, hogy a direktori munka eközben nem vált önismétlővé. Alapvetően fantáziadús elképzelésein túl ezt Gunn úgy oldotta meg, hogy több zúzós epizódot szavazott meg azon figurák javára, akik az első epizódban kissé talán háttérbe szorultak, kisebb szeletet kaptak a tortából. Leginkább Yondu (Michael Rooker) karakterét, Űrlord tulajdonképpeni nevelőapját kell ezen a ponton kiemelni, hiszen a kék fosztogatóvezér a kiegészítő mellékszereplő státuszából a történet legfontosabb figurái közé lépet elő, sőt, ha megnézzük a cselekmény alakulását, elmondhatjuk, hogy a figura alapvető alkotóeleme a mostani receptnek, nélküle simán összedőlne a kártyavár.

Ezen túlmenően is szembetűnő, hogy Gunn mennyire jól bánik a karakterekkel és a köztük formálódó kapcsolatokkal. Apa és fia, nővéri kötelék, barátság, bajtársiasság, plátói szerelem és antiszociális mintázat. Ezek a jellegzetes jellemrajzbéli kompozíciós elemek egytől egyig megjelennek a filmben, ráadásul kiváló tálalásban parádézva úgy, hogy a lebonyolítás keretei között Gunn rendkívül merész húzással élve helyenként megpróbál – enyhén parodisztikus módon – kissé szappanoperásan komponálni.

guardians5

És persze mindenkinek megvan a maga funkciója a gépezetben. A tudatosság abszolút tetten érhető, hiszen az Űrlord származása körül gyűlő rejtélyt is felvezető első rész után a főhős aspektusából most elsősorban a felismerés, az elfogadás és a döntési képesség szentháromsága kerül előtérbe. Bizony ahogy korábban utaltam is rá, az őrzők vezére ezúttal nem annyira akcióhős. Kioszt néhány pofont és elsüti párszor fegyverét, viszont sokkalta inkább egy kozmikus köntösbe öltöztetett, mégis megkapóan hétköznapi és ilyetén módon nagyon erőteljes érzelmekkel átszőtt családi konfliktus alanyaként működik, akinek meg kell találnia a helyes utat, miközben körülötte dúl az eszelősen látványos harc.

Eközben Drax, aki az első epizódban kihangsúlyozottan tragikus figura volt, most leginkább az ügyesen irányzott poénok szószólója, jóformán ő az egész eszelős királyi udvar bolondja, de a karakter nem válik fölöslegessé, jól áll neki ez a funkció. A galaxis őrzőit ugyanis ezúttal is lehetőségünk nyílik szeretni azért a humorvilágért, ami az ilyen jellegű kontextusban, ha nem is száz százalékban, de azért jó részében igencsak eredetinek és teljes mértékében találónak mondható. Ezúttal is a jellemkomikumra helyeződik a hangsúly, és így két film után arra kezdek rájönni, hogy talán itt van a kutya elásva, ez lehet ennek a megkapó stílusvilágnak a titka. Mintha a poénok már az alkotói fázis legelső szakaszaiban létrejöttek volna, a karakterrajzok legalapvetőbb jegyeinek tűnnek, és jó eséllyel azért ütnek nagyot, mert hordozóikkal együtt, közösen és vállvetve születtek meg. És igen, ebben a hangnemben válik Drax szimpatikus és szókimondó szociopata bohóccá, miközben a tragikus vonalon az első részben csak óvatosan megpendített Mordály minden cukisága és vicceskedése mellett is a leginkább szívbemaró módon tragikus figurává, egyben a történet legemlékezetesebb szereplőjévé avanzsál.

guardians

Az apróságokról, kisebb részletekről sem feledkezhetünk meg, már csak azért sem, mert James Gunn sem hagyta lógva őket. A produkció nem csupán a főelemekre helyez hangsúlyt, a háttértáncosok is szépen ki vannak munkálva. Rendkívül szórakoztatóak a Szuverén nép tagjainak viselkedésmintázatai úgy, hogy közben a gondolkodásra is lehetőséget adnak. És persze a korábban már méltatott akcióról sem feledkezhetünk meg, ami grandiózus, ahol arra van szükség, és verítékesebb-emberközelibb, ahol inkább ezt a vonalat kívánja meg a dramaturgia. Nem, tényleg nem annyira sokszínű, mint korábban, na de ne legyünk telhetetlenek. A galaxis őrzői vol. 2. nem tökéletes film, mert elvétve akadnak esetlen megmozdulásai és erőltetett szövegei, továbbá az ellenségképet sem sikerül annyira mélyre szabnia, mint az első felvonásban. De ennyi baj legyen, hiszen a számos pozitívum így is elsöprő fölénybe kerül.

90%
Megint betalált!

Egyszer bárki képes megmenteni a galaxist, és egyszer akárki képes a hőstettet végrehajtó nagy csapatról minőségi módon mesélni, na de az, aki ezt és azt kétszer is produkálni tudja, már joggal keres helyet magának a maradandó nevek listáján. És bizony A galaxis őrzői másodszorra is harcba szállnak, James Gunn pedig másodszorra is megrázza csípőjét Űrlord haverjával közösen az Awesome Mix Vol. 2.-re, hogy Kicsi Groot vezérütemét követve betáncoltassák A galaxis őrzői Vol. 2.-t 2017 legütősebb moziélményei közé.

  • Szerintem

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet

Komment
Close