Színarany szar – BEYOND SKYLINE filmkritika

Csúnyán spoileres kritika, de még így sem sikerült szavakkal leírni az élményt...

2 48

A 2010-es Skyline az imdb-n mindössze 4,4-es, a Rottenen 16 százalékos átlagot tudhat magáénak, számomra mégis az év egyik legemlékezetesebb filmje volt, még úgy is, hogy azért jól láthatóan a két évvel azelőtti Cloverfield hullámait igyekezett meglovagolni.

A 10 millió dollárból készült Skyline-ban azonban nem egy titokzatos, látszólag céltalan, csak rombolásra vágyó óriásszörny elől menekültek hőseink (vagy inkább hősünk, hiszen igencsak egyszemélyessé vált a film), hanem a robotikus, csápos, amolyan Falling Skies-os űrlények elől, akik nem csak elfoglalni akarták a bolygót, de ha már Falling Skies, akkor igába hajtani az emberiséget. Szóval eléggé izgatottan vártam, hogy mit sikerül kihozni a Skyline folytatásából, különösen annak epizód végi (számomra) hatalmas katarzisélményét tekintve. Hát nem azt amit vártam…

A Strause testvérek (Colin és Greg) a folytatásra már nem maradtak a rendezői székben, a helyükre az első filmen még csak producerként, rendezői minőségben ezen a filmen először dolgozó Liam O’Donnell érkezett, aki saját forgatókönyve alapján készítette el vízióját. A főszereplő Eric Balfourt pedig egy menőbb (az egyik legmenőbb) karakterszínészre, Frank Grillora cserélték. A cselekmény meg… Hát na az, ami igazán odavág.

A cselekmény nagyjából az első filmmel egy időben rajtol, csak éppen más helyen és más szereplőkkel mutatja be a megszállást. Az idegenek itt vannak, gyorsabban szipkázzák űrhajóikba az embereket, mint Magdi anyus a Mátyás király téren tette azt a porszívózás közben a porszemekkel.

Szóval a cselekmény. Hát van itt minden Nagyjából háromszor vált stílust film, de olyan irányváltások ezek, mintha három különböző filmet néznénk egymás után. Los Angelesben kezdünk, itt éli mindennapjait az exzsaru Mark (Frank Grillo), aki éppen a fiával metrózik (Jonny Weston), amikor beüt az idegeninvázió. A film ezen pontján azt hihetnénk, hogy az első filmhez vagy a Cloverfieldhez hasonlóan egy föld alatt menekülős túlélő filmhez van szerencsénk. Természetesen szép sorjában jönnek a töltelék karakterek, a “vörös ingesek”, akik a legkiszámíthatóbb módon veszítik életüket. És aztán jön a végső szippantás. (Valószínűleg az író rendezőnek is. De lehet volt ez “aranylövés” is.)

Ugyanis a film egy hirtelen váltást követően már egy idegenűrhajón folytatódik, igaz ekkorra már a teljes stáb meghalt, valószínűleg még a díszletmunkások is, de persze az eyecandy faktorért felelő metróvezetőnő (Bojana Novakovic) és a vak néger (nem néz bele a csalogató fénybe!!!) még életben van (a mexikói, akit természetesen Garciának hívnak már nincs :(), ahogy Frank is, aki most már tényleg nagyon-nagyon dühös az idegenekre.

A film ezen a ponton annyira zsúfolttá válik, hogy szinte követhetetlenné válnak az események és itt már bizony tényleg nekünk is szükségünk van némi tudatmódosítóra, hogy tartani tudjuk a lépést a rendező gondolatiságával. Jön némi mitologizálás, némi utalás az első rész főhősére (Jarrod!) és persze egy kislány, akinek további életútja kísértetiesen hasonlít a Falling Skies hasonló módon született kislányának életútjára. Na de semmi spoiler!

Mert aztán jön az alászállás. (Szintén szó szerint értendő módon.) Valamelyik ázsiai (talán indonéz, talán vietnámi) diktatúrában landolunk (tényleg nem emlékszem, mondták, de itt már nem tudtam a feliratokra koncentrálni), ahol A rajtaütésből ismertté lett Iko Uwais és Yayan Ruhian is felbukkan, hogy aztán Markkal (és a metróvezetőnővel!) karöltve LEKARATÉZZÁK az idegeneket. LEKARATÉZZÁK. Ha kell, akár kéz nélkül is. (Persze a rendezés itt már végleg kapkod, az operatőr lekésik 1-2 jelenetről, a pénz pedig elfogyott. Legalábbis egy ennyire monumentális, ennyi űrlényt felvonultató fináléhoz mindenképpen. És persze az sem mellékes, hogy közben valami random, légből kapott idióta tudományos és technológiai magyarázattal feltalálják Az török idegen áfium invázium ellen való orvosságot.) Legalábbis a reményt, amiért megéri tovább küzdeni.

Mi pedig abban bízhatunk, hogy ezzel még nem ért véget a Skyline és reményeink szerint ebből trilógia lesz, merthogy most azonnal látni akarom a folytatást. Nem a katarzis élmény miatt, hanem azért, mert ilyen filmek szükségesek ahhoz, hogy könnyebb legyen a holnap.

 

100%
"Nagyszerű"

Egyébként olyan 10/4-et ér, de hát elfogult vagyok és persze abban is bízom, hogy Liam O'Donnell-hez valahogy eljut az értékelés és ennek hatására készít még egy folytatást.

(Tessék megvárni a stáblista utáni, stáblista végén lepergő jeleneteket!)

  • Szerintem
Close