Filmsor - Mozifilmek, tévésorozatok, média

Szórakoztató kis apróság – A Hangya és a Darázs filmkritika

Ant-Man and the Wasp (2018)

A Marvel bulizni hív minket az apokalipszis után.

0

A két grandiózus csapatmozi közé ékelődő A Hangya és a Darázs nem vállal sokat, de nem is vártunk tőle semmi megváltót. A Hangya legújabb kalandja egy jóleső kis akció-vígjáték, ami a Thanosszal való drámai csata szünetében sikeresen lazítja el a néző idegeit.

Scott Lang (Paul Rudd) házi őrizetben van, mert segített a bűnözőnek nyilvánított Amerika Kapitánynak. Csendesen tervezgeti szuperhősködéstől mentes életét imádott lányával, ám betoppan két régi ismerőse, Hank Pym (Michael Douglas) és lánya, Hope van Dyne (Evangeline Lilly), akik a segítségét kérik: csakis az ő közreműködésével menthetik meg Pym 30 éve a Kvantumtérben raboskodó feleségét, Janetet (Michelle Pfeiffer). Feltűnik azonban két gonosztevő, akik igencsak megnehezítik a mentőakciót, mivel meg szeretnék kaparintani az öreg doktor laborját.

A lila titán súlyos csettintése után a Marvel úgy gondolkodott, hogy szelídebb vizekre evez, és egy kicsit megnyugtatja a sokkhatást átélt nézőket (akikre biztosan vár egy újabb kemény menet a Bosszúállók 4. részében), ezért aztán újabb filmet készített a legkisebb hőssel, Hangyával és társaival, akik hozták a formájukat. A Hangya és a Darázsban nem a világ a tét, nincsenek nagy mélységek és hatalmas karakterdrámák. A film egyszerűen csak szórakoztatni akar – és bizony tud is.

Az önfeledt móka alapját most is a figurák és a környezetükben lévő tárgyak kicsinyítése és nagyítása adja. Ez a játék egyrészt remek akciókat, másrészt jó néhány ütős poént eredményez, amik közt vannak már látott, minimális módosításon átesett gegek (ezúttal nem Thomas, a gőzmozdony, hanem Hello Kitty szabadul el), de teljesen új humorbombák is: ott van például Scott iskolai látogatása, amin garantáltan borulni fogsz.

A színészgárda is sokat tesz hozzá a kellemes hangulathoz. Úgy érzem, Paul Rudd komikus vénáját nem használták ki teljesen az első részben, itt azonban teljes mértékben a felszínre törtek adottságai. Evangeline Lillynek jót tett, hogy karaktere most már nem egy karót nyelt üzletasszony, Hollywood egyik legöregebb rókája, Michael Douglas pedig tényleg nem a marketing kedvéért mondta, hogy imádja a Marvelt és a karakterét: az ezüstsörényű legenda érezhetően szereti, amit művel, lubickol a feleségét megmenteni kívánó Hank Pym szerepében, Ruddhoz intézett beszólásai pedig most is frenetikusak. A show-t azonban ezúttal is Michael Pena nyúlja le, aki egyszerűen képtelen nem ellenállhatatlanul szószátyárkodni.

Azért azt is el kell mondani, hogy ez a film is elköveti a Marvel-mozik többségében előforduló hibát: nincs egyetlen valamirevaló főgonosza sem. Walton Goggins karaktere csak egy piti maffiózó, bár legalább humoros a csávó, amiben nagy szerepe van a kiváló karakterszínész Gogginsnak is. A dimenziókat váltó, és ezáltal a falakon átrohanó Szellem érdekesebb alak, az őt játszó Hannah John-Karmen pedig mindent belead a szerepbe, de nem bontják ki túlságosan a figurát, háttértörténete sebtiben elmondott, ezért a mutáns leányzó hatástalan marad.

A gyenge antagonisták, továbbá a könnyedén megoldódó helyzetek miatt bátran mondhatjuk A Hangya és a Darázsra, hogy egy súlytalan alkotás, de mivel mindenki nagyon lelkes és jól érzi magát a kamerák előtt, ezt el lehet nézni neki, és hát én nem gondolom, hogy a Végtelen háború után minden Marvel-mozinak komolykodni kéne. Különben is, a jövő évben megint jön egy epikus ütközet, amire muszáj volt rápihenni egy ilyen kis ártalmatlan, tét nélküli lötyögéssel.

70%
Tetszetős

Hangyáék ezúttal sem veszik komolyan magukat, és ez most is baromira jól áll nekik. Filmjük ötletes és kacagtató, kellemes kikapcsolódás, ám ennél semmivel sem több. Azonban ennél most nem is kellett több.

  • Szerintem
Share This