Taboo sorozat 1. évad kritika

Taboo (FX)

0 740

TabooTom Hardy és apja minden bizonnyal előbb találták ki James Keziah Delaney figuráját és majd ezt követte a köré írt történet. Ebben szinte biztos vagyok, ugyanis a Taboo annyira egyszemélyes sorozat, hogy az már fáj. Tom Hardy pedig megbirkózik a feladattal, élete egyik legnagyobb alakítását nyújtja, sőt annyira egyben van ezzel a karakterrel, hogy tulajdonképpen olyan, mintha 200 évvel ezelőtti önmagát játszaná el. Csakhogy, ami a Taboo egyik legnagyobb erőssége, az a legnagyobb gyengéje is.

A mellékszereplők ugyanis annyira érdekesek, a mellékszereplőket alakító színésze annyira jók, hogy megérdemeltek volna ennél sokkal több játékidőt, s miközben Tom Hardy egyszemélyes showját láthatjuk, a várakozásokkal ellentétben őróla mégsem tudunk meg többet annál, mint aminek végig is hittük.

Lorna Bow Taboo

Oké, az évad közepén, a rabszolgahajó elsüllyedésének kapcsán kiderült róla néhány új dolog, de én speciel nagyon kíváncsi lettem volna arra, hogyan szerezte a képességeit, mit élt át az afrikai törzsekkel leélt években és erre csupán annyi választ kaptunk, amit Delaney már önismétlő módon újra meg újra a szánkba rágott. Igen, nekem nagyon hiányoztak a flashbackek.

És azért bántó, hogy Delaney karaktere nem lett teljes, mert azzal, hogy ő uralta a képernyőt, sok-sok játékperc el lett vesztegetve, ami juthatott volna a mostohaanyának (Jessie Buckley), Stuart Strange-nek (Jonathan Pryce), Brace-nek (David Hayman), Godfrey-nak (Edward Hogg), Atticusnak (Stephen Graham) vagy éppen a sorozathoz képest pár év múlva IV. György brit királlyá váló régenshercegnek (Mark Gatiss).

Mark Gatiss Taboo

Ezek a Taboo legnagyobb kihagyott ziccerei és csak ezt követően fájhat a fejünk amiatt, hogy különösebb magyarázatok nélkül kell elfogadnunk, hogy Tom Hardy nem csak, hogy beszélget a holtakkal, de mindenkiről mindent tud és mindig mindenki előtt jár pár lépéssel.

Nekem a legnagyobb problémám, hogy nem teljesen volt világos, hogy most akkor Delaney miért is jött vissza? Az apja halálát akarta megbosszulni? A vagyonra tartott igényt? Zilpha (Oona Chaplin) miatt? Hiszen, bár a végjátékot tekintve még egyértelműnek is tűnhet, egyáltalán nem világos, hogy mi volt Delaney visszatérésének pontos oka. Sokszor az volt az érzésem, hogy bár a sorozat alkotói azt sulykolják belénk, hogy minden és még annál is több azért történik, mert Delaney úgy akarja, valójában ő volt az, aki sok esetben sodródott az eseményekkel – és a fináléra tartogatott útmutatások (levelek) ide vagy oda Delaney sokszor csak improvizált.

WARNING: Embargoed for publication until 00:00:01 on 24/01/2017 - Programme Name: Taboo - TX: 28/01/2017 - Episode: Taboo - Ep 4 (No. n/a) - Picture Shows: French Bill and Atticus. French Bill (SCROOBIOUS PIP), Atticus (STEPHEN GRAHAM) - (C) Scott Free Prods - Photographer: Robert Viglasky

Ezeket a kétségeimet sokkal jobban is eloszlathatták volna, de annyira Hardy badass-ségére koncentráltak, hogy átléptek e felett. És ha már fentebb említettük Zilphát, akkor azt is ismerjük be, hogy ő volt ennek a sorozatnak a leggyengébb láncszeme, a karakterével látványosan nem tudtak mit kezdeni az írók, csupán egy egy eszköz volt, hogy a “néger rabszolgák” és a “homokosok” mellett még egy “családon belüli tiltott kapcsolatot” is felmutassanak, hogy ezzel még nagyobb fertőnek láttassák az akkori Londont.

Az utolsó két epizódra alaposan felpörögtek az események, szerintem Jack Bauer háromszor belehalt volna abba a tortúrába, amit Delaneynek a fogságban kellett átélnie, de hát egy ideje már elég stabilan hisszük, hogy Tom Hardy egyik életcélja, hogy hasonló mémek szülessenek róla, mint Chuck Norrisról.

TABOO_EP7

Az viszont meglepett, hogy a fináléban rengeteg fontosabb szereplő odaveszett, némelyikük karakterének kibontása érdekelt volna hosszabb távon és ez nem csak emiatt érdekes, hanem azért is, mert fogalmam sincs, hogy innen merre megy majd tovább a már berendelt 2. évad.

83%
Hmmmhmmmmm (nagyon mély hangon)

Taboo (FX)

Összességében azonban jól szórakoztam, még a sokak által szidott CGI-jal is elégedett voltam, egy jelenetben sem volt az az érzésem, hogy vágásból vágásba megyünk, hanem élt és lélegzett az 1800-as évek eleji London. Hosszútávon pedig van lehetőség kiküszöbölni a fent felsorolt hibákat, hiszen ekkora hype mellett valószínűleg nem a 2. évadával ér majd véget a Taboo.

  • Látvány, korrajz
  • Történet
  • Tom Hardy

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet

Komment
Close