Filmsor - Mozifilmek, tévésorozatok, média

Társadalmi frusztrációk eleven rémképei – Mi filmkritika

Us (2019)

Kimondom: ez a film egy igazi mestermű.

0

Jordan Peele intelligens, társadalomkritikus horrorja, a Tűnj el! két évvel ezelőtt hatalmasat robbant a kasszáknál, és még a legjobb forgatókönyv Oscar-díját is elvitte. Sokan úgy vélték, hogy az író-rendező ezek után nem lesz képes felülmúlni önmagát, de örömmel jelenthetem, hogy a Mi–vel egészen új szintre lépett Peele. 

  • Facebook
  • Twitter
  • Google+
  • Gmail
  • reddit
  • LinkedIn
  • Tumblr

Adelaide (Lupita Nyong’o) férjével (Winston Duke) és közös gyerekeikkel (Evan Alex, Shahadi Wright Joseph) visszatér oda, ahol még kislányként átélt egy traumát, mely egész életében elkísérte őt. Az ismerős helyszínek, és a megszaporodó véletlenek ismét felerősítik benne a paranoiát, és egyre inkább úgy érzi, hogy valami a nyomában van. Alig hogy megérkeznek, a nő legnagyobb rémálma valósággá is válik: a házuk előtt megjelenik négy idegen, akik pontosan úgy néznek ki, mint ők, és a szándékaik nem barátságosak.

A Mi-re bizonyos fajta elvárásokkal érdemes beülni. Nem biztos, hogy megéri egyértelmű logikát vagy válaszokat keresni a történetben, mert a sztori inkább szimbolikus. Nem lehet nem észrevenni, hogy Jordan Peele alkotása ezúttal sem mentes a politikától, sőt, a Mi tulajdonképpen egy letaglózó, szimbólumokba csomagolt látlelete az amerikai közhangulatnak.

Érdekes, hogy Peele a testrablós horror képében egy olyan szub-zsánerhez nyúlt, ami a hidegháborús paranoia idején, az emberek akkori frusztrációira és félelmeire reflektált. Az író-rendező jól ráérzett arra, hogy manapság hasonló zaklatottság járja át a közhangulatot, csak ma már nem a kommunisták a félelem fő forrásai. A folyamatos rettegés, a politikai álláspontok között tátongó irdatlan szakadékok, és az eltérő vélemények képviselőinek végletekig fajuló ellenszenve egymás iránt mind-mind olyasmi, amivel kénytelenek vagyunk együtt élni. Úgy hiszem, valahol ez az általános paranoia és agresszió ölt testet a csatornából előmászó rémfigurákban is Peele filmjében.

  • Facebook
  • Twitter
  • Google+
  • Gmail
  • reddit
  • LinkedIn
  • Tumblr

A Mi az emberi lélek legmélyebb frusztrációit és félelmeit hozza felszínre. Bizonyára mindenki elgondolkodott már azon, hogy milyen lenne saját maga legrosszabb és legvisszataszítóbb verziója. Az ilyen gondolatokat jobb elhessegetni, mert sötét helyekre vihetnek. Abba is nehéz belegondolni, hogy olykor talán mi vagyunk az igazi szörnyetegek, és nem az, akire bőszen mutogatunk. Szóval, amikor a főszereplők önmaguk torz tükörképeivel szemben kénytelenek leülni, az talán a legrémisztőbb dolog, amit valaha horrorfilmben láttam. Főleg, mivel a játékidő előrehaladtával egyre inkább bebizonyosodik, hogy a sztori fókuszában lévő Wilson-család tagjai agresszivitásukban és brutalitásukban annyira nem is állnak távol a rémalakoktól.

Jordan Peele komótosan építgeti a jeleneteket, fokozatosan adagolva a feszültséget, és sokszor egészen váratlan helyekre visz el bennünket. Nem átall a borzalmakat egy groteszk balett-performansz keretébe foglalva bemutatni, és attól sem riad vissza, hogy véres és felzaklató képsorokat humoros jelenetekkel váltakoztasson. Sőt, néha direkt komédiába vagy trash-horrorba lép át a rendező. A művészi vágások, a tébolyító zene, és az épp a nyugodtsága miatt nyugtalanító kameramunka szintén sokat ad hozzá az egyszerre lenyűgöző és felkavaró élményhez.

Lupita Nyong’o már a paranoiával küzdő, tettre kész édesanya szerepében is a színészet magasiskoláját képviseli, de amit a karakter árnyékverziójaként a mimikájával és a hangjával csinál, az egyszerűen természetfeletti és hátborzongató. Winston Duke szintén tökéletes választás volt az eseményeket amolyan “Most ugye csak hülyéskedtek?”-tekintettel az arcán, és ehhez illő humorral szemlélő családapa szerepére. A gyerekeket megformáló Evan Alex és Shahadi Wright Joseph szintén fantasztikus munkát végeztek karaktereik mindkét verziójával.

  • Facebook
  • Twitter
  • Google+
  • Gmail
  • reddit
  • LinkedIn
  • Tumblr

Már nem készülnek olyan horrorfilmek, mint a Mi. A zsigeri, az emberi psziché mélyéig hatoló, és a legmélyebb félelmeket felszínre hozó alkotások (mint a húszas évek német expresszionista filmjei) teljesen eltűntek a kínálatból. Ezért is nagyon örömteli, hogy a Mi az aktuális társadalmi frusztrációkra reagálva nemcsak a frászt hozza ránk, de alaposan be is fészkeli magát a fejünkbe.

90%
Fantasztikus

A Mi képeitől és közvetített gondolataitól hetekig nem lehet szabadulni, és megkockáztatom, hogy sokan azonnal újra akarják majd nézni a művet. Ha Jordan Peele a következő munkájával még ennél is magasabbra teszi a lécet, azt hiszem, megszülethet a tökéletes film.

  • Szerintem
Share This