The Autopsy of Jane Doe kritika – Ha csak a feléig nézed, ez az év horrorja

0 2,181

Andre Ovredal a több mint különleges, bár kritikailag elég széles skálán futó A trollvadász rendezője új filmjében ezúttal nem a hegyekbe, hanem a boncasztalhoz visz minket, a végeredmény pedig ezúttal is vegyes érzelmeket váltott ki belőlünk.

autopsy_of_jane_doe_xlg

A The Autopsy of Jane Doe, ahogy a címe is mutatja egy azonosítatlan női holttest boncolásáról szól, amelyet nem mellesleg egy apa-fia páros, Brian Cox (apa) és Emile Hirsch (fia) végez el, de nagyon sürgősen, ugyanis a helyi nyomozónak rágja a fülét a média, ez a holttest pedig nagyon nem illett a többi, egyébként egy családi ház pincéjében talált mellé.

A film nem húzza fel feleslegesen az időt, tulajdonképpen rögtön a boncolás közepén találjuk magunkat, ahogy felületesen megismerjük a két főszereplő közötti apa-fia kapcsolatot, az atmoszféra pedig remek, amelyhez sokat hozzátesz, hogy egyébként egy kisvárosi boncteremről beszélünk, amely a városka széli családi ház pincéjében lett kialakítva. Pláne akkor üt be a hangulat, amikor még a vihar is megérkezik.

the-autopsy-of-jane-doe

A dramaturgia sokáig nagyon okos, tulajdonképpen úgy érezzük, hogy mi is ott állunk a boncasztal mellett és a két főszereplőhöz hasonlóan próbáljuk meg kideríteni, hogy hogyan hallhatott meg a titokzatos szépség (Olwen Catherine Kelly), akin nem hogy külsérelmi nyomok vagy karcolások nem láthatóak, de még porszemet sem találunk rajta még nagyítóval sem – ami tekintve, hogy egy koszos pincében egy vérfürdő közepén találták – több mint különös.

A forgatókönyv nyomról nyomra, felvágott testrészről felvágott testrészre vezet minket és a történet ezen része különösen élvezhető, pedig mindössze egy egérre vadászó macska és az a rohadt csengő borzolja az idegeinket amellett, hogy arra várunk a gyönyörű tekintető Jane Doe mikor pislogja már el magát.

the-autopsy-of-jane-doe-kritika

Aztán ahogy Jane Doe mezítelen testének belseje kitárulkozik előttünk egyszerűen csak azon veszed észre magad, hogy keresed a válaszokat a lehetetlenre, na meg persze az újabb nyomokat és nem is igazán érdekel, hogy ahogy egyre beljebb jutsz Jane Doe testében úgy sűrűsödnek odakint a viharfelhők, na meg persze úgy sűrűsödnek az egyre különösebb hangok a környező pinceszobákból.

Az egész dolog működik. Engem ráz a hideg, tudom, hogy a gore- és jump scare- kedvelők is elégedetten nyalogatják a szájukat, aztán a rendező úgy dönt, hogy rejtélyek helyett elkezd mindent a szánkba rágni, de olyan lehetetlen következtetésekkel, hogy az már a CSI-epizódok magasságait idézi meg és úgy dönt, hogy itt az ideje elhagyni a szobát a hőseinknek. Nagy hiba volt.

the-autopsy-of-jane-doe-film-kritika

Szóval amikor a mindenféle félelmetesség közben apa és fia menekül, majd utóbbi azt mondja, hogy “Menjünk vissza a hullához, fejezzük be a boncolást, mert akkor tuti rájövünk, hogy hogyan győzhetjük le a félelmetességeket”, na ott van az a pont, amikor az ember tudja, hogy eddig volt érdekfeszítő, vagy különleges ez a film.

A The Autopsy of Jane Doe egészen addig több mint izgalmas, amíg a címéről szól, vagyis nyomokat keresve és találva felhentelik Jane Doe-t, de aztán valami nagyon-nagyon félrecsúszik és egészen a középszerű horrorok minden kliséjéig süllyedő finálét kapunk.

Pedig a sztori mitológiai része szerintem zseniálisan el lett találva, egy egész franchise-t fel lehetett volna húzni Jane Doe (így is félek, hogy lesz ennek még folytatása) karakterére, de az utolsó fél óra lerombolt mindent és intelligens horror helyett végül egy kifejezetten klisés, ostoba horrort kaptunk.

10/6

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet

Komment
Close