THE EXORCIST (Az ördögűző) 2×01

Janus

0 106

Ahogy azt ígérték a sorozat 2. évada egészen új helyszínen veszi fel a fonalat, Thomas és Marcus atya ugyanis Montanaban segítenek egy megszállt fiatal nőn. A sorozat 2. évadának főszála azonban a sorozatba új szereplőként érkező John Cho-hoz köthető, aki több gyereket is örökbe fogadott és akik közül az egyiket éppen mostanság szállja meg a gonosz.

A sorozat atmoszférája ezzel együtt nem sokat változott, de várható is volt, hogy elkerülhetetlen az önismétlés valamilyen szinten, az biztos, hogy akinek az első évad sem jött be, az a második elé sem kell, hogy leüljön.

Ami az évadot megkülönbözteti az előzőtől, azok a gyerekek, akiknek köszönhetően egy igencsak hátrányos helyzetű, szerethető család áll a középpontban, nekem legalábbis egyértelműen a The Enfield Haunting jutott eszembe az alapfelállásról – lássuk be, adva van egy egészen szívszorító évad, a dramedyzésben kiváló John Cho-t sem véletlenül fújta a sorozatba a szél.

EX-S2_201-sc17-SB_0028_hires1_FULL

Az évad másik érdekes kérdése az lesz, amit már az első évadban is eléggé pedzegettek, vagyis, hogy Thomas atya azért nem minden esetben tud ellenállni a gonosz babonájának, emiatt pedig igencsak ingatag lábon áll a Marcussal való kapcsolata.

Hiányérzetünk elsősorban az első évadban belengetett globális összeesküvés folytatásának elmaradása miatt lehet, bár az is csak azért, mert eléggé félbehagyottnak tűnik az a szál.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment
Close