‘Timeless’ pilotkritika – Végre egy időutazós sorozat! Csak nem jó.


Végre valahára kaptunk egy időutazós sorozatot, üröm az örömben, hogy olyan spórolósra vették, hogy még egy kanadai koprodukcióban készült SyFy sorozat is szebb látványt mutat.

timeless

A Timeless sorozat mondjuk nem kis előélettel érkezett meg a tévébe, hiszen jelenleg is tart a szerzői jogi vitájuk, ugyanis az El ministerio del Tiempo (Az időminisztérium) című spanyol sorozat készítői szerint Shawn Ryan és Eric Kripke tőlük nyúlta az ötletet a sorozathoz. És ha már szóba került Shawn Ryan, el nem tudom képzelni, hogy az ember, aki életet adott Chicagonak a The Chicago Code-ban hogy a fenébe tudott kiadni egy olyan sorozatot, amelybe szinte belelógnak a díszletek.

A legnagyobb gondom ugyanis ez a sorozattal: egyszerűen túl mű az egész. Főleg egy pilot esetében megbocsáthatatlan, hogy neki álltak spórolni és nem hogy elegendő statisztát, még megfelelő díszletet sem készítettek. Pedig a szereplők szinte egytől egyig ismerősek, még a mellékszerepekben is. A Rectify-bél kötelességek alól felszabadulva nem csak Clayne Crawford talált magának országos sorozatban főszerepet, hanem a másik tesó is, ugyanis itt Abigail Spencer alakítja a női főszereplőt, mellette pedig Matt Lanter és Malcolm Barrett  tölt be hasonló szerepet.

TIMELESS -- "Pilot" -- Pictured: (l-r) Malcolm Barrett as Rufus Carlin, Abigail Spencer as Lucy Preston, Matt Lanter as Wyatt Logan -- (Photo by: Joe Lederer/NBC)

Már az is érdekes a csapat összetételét elnézve, hogy a múltba egy négert és egy nőt küldenek (ismerve a múlt nem is faji egyenlőségeit). A szereplőkhöz visszakanyarodva, az évad egyik “rosszfiúját” (?) Goran Visnjic alakítja, de felbukkan a sorozatban Paterson Joseph (The Leftovers), Sakina Jaffrey (Mr. Robot, Sleepy Hollow),  Chad Rook (Cult), Claudia Doumit (Scandal) és a The Flash Patty Spivotját alakító Shantel VanSanten is.

A történet szerint egyébként néhány rosszfiú betör egy amerikai milliárdos titkos laborjába, ahol meglovasít egy időgépet, amivel egészen a Hindenburg léghajó katasztrófájának időpontjára ugornak vissza. Szerencsére kéznél van egy másik időgép, ebbe pedig egy félrészeg kormányügynök, egy történelemprofesszor és egy “mérnök” kell, hogy beszálljon, hogy megmentse a múltat és persze a jelent a paradoxonoktól. A csapatépítés kábé három mondat, ugyanennyi küldetéstudatot adni a főhősöknek, akik ugye élből elutasítják az időutazósdit, de nyugi, két jelenettel később már ők is az 1930-as években tengődnek, hogy aztán kiszámítható fordulatok után visszatérjenek a saját idejükbe.

hindenurg

A Timelessben nem is ez az összecsapottság a legszomorúbb, hanem a párbeszédek és persze maga a tény, hogy a pilotot az a Neil Marshall rendezte, aki korábban a Black Sails első része mellett Trónok harca epizódokat, Hannibal epizódot, idén pedig egy Westworld epizódot is rendezett. Hogy ő ezt a büdzsét, ezt a forgatókönyvet látva hogy mondhatott igent, az számomra elég nagy rejtély.

A pilot összességében nem tetszett, a Timeless szabályrendszere ellenben igen (nem utazhatnak olyan időbe, ahol már egyszer léteznek), ahogy arra is kíváncsi vagyok, hogy milyen következményekkel jár a szereplők által elindított pillangóhatás. Azonban ennél sokkal grandiózusabb epizódokat és történetet kellene produkálnia egy országos sorozatnak.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Mutasd a kommenteket (1)