Titkolt álcák, álcázott titkok – Szólíts a neveden filmkritika

Call Me by Your Name (2017)

Meleg szerelem Észak-Olaszországban

0 122

Luca Guadagnino romantikus drámája, a Szólíts a neveden 2017 eleje óta újra meg újra említést kap a filmes médiumok hasábjain, rendszerint szuperlatívuszok által övezve. A miskolci Cinefest után február 8-án a magyar mozik végre széles körben is bemutatják a filmet.

 

A történet 1983-ban, Észak-Olaszországban játszódik. Elio (Timothée Chalamet) kiélvezi a nyarat, könyveket olvas, fürdik a közeli tóban, barátaival bulizik. Amikor régészprofesszor édesapjához új asszisztens érkezik az amerikai Oliver (Armie Hammer) személyében, hamar barátság alakul ki közöttük. A kapcsolat egyre szorosabbá válik, majd csakhamar szexuális és érzelmi vonzódássá érik.

Guadagnino nem rohan sehova. James Ivory forgatókönyvíró kimért cselekményvezetését okos fokozatossággal építi fel jelenetről jelenetre. Ez persze kétélű fegyver. Tény és való, hogy ennek köszönhető a Szólíts a neveden sallangmentes, őszinte közlésmódja, a számos, hiteles jelenet. Valóban, ez egy finoman részletezett, óvatosan szókimondó film, ugyanakkor meglehetősen lassú is. Nem feltétlenül túlnyújtott jelenetekről van szó, inkább arról, hogy bizonyos dramaturgiai szintek közé túlságosan sok lépcsőt épített a direktor, így akadnak azért fölösleges képsorok.

Ám többségben vannak a tartalmas, hatásos, de nem szájbarágós epizódok. Guadagnino nagyszerű, helyenként egészen lenyűgöző szimbolizmussal dolgozik. A kerékpárral kirándulni induló főszereplők egy leheletnyi narratív váltást követően egymás mellé húzódva tekernek tovább a napfényes távolba húzódó úton a játékidő derekán, mintha itt adnák meg kölcsönösen egymásnak és saját maguknak is az engedélyt arra, hogy nyíltan felvállalják a közöttük feszülő vonzalmat. Ehhez hasonlatos elem a légy, amely a történet több pontján feltűnik. Mintha véletlenül lenne ott, ide-oda száll Elio körül, de mégis elkerülhetetlen, hogy észrevegyük. Mintha valami háttérben húzódó, elfedett, ignorált vonást jelképezne. Például a fel nem vállalt homoszexualitást.

A Szólíts a neveden azonban elsősorban nem is az azonos neműek szerelméről szól, bár kétségtelen, hogy ezzel a különösen érzékletes példával mutatja be üzenetét. A produkció leginkább a tizenéves fiatalság nagy változásairól, a személyiségfejlődés meghatározó válaszútjairól mesél. Arról az életszakaszról, amelyben az egyén identitásvilágának összetevői egymásnak feszülnek, hogy ezáltal lehulljon a lepel, és kiderüljön, hogy mi az, ami valódi titok, és mi csupán az álca. Az ember ekkor fedezi fel önmagában, hogy melyek azok a mélyen gyökerező vonások, amelyeket ki kell teljesítenie ahhoz, hogy önmaga lehessen, és ilyenkor lesz képes meghatározni a személyéről alkotott kép valótlan elemeit. A Szólíts a neveden nem más, mint egy újabb coming of age történet

Igen, a vezető toposz a meleg szerelem, amely meglehetősen érzéki tálalásban jelenik meg. Legalábbis a játékidő nagy részében. Érdekes, hogy Guadagnino – talán az autentikusabb eredmény elérése érdekében – néhol kifejezetten extrém, sőt, talán azt is mondhatjuk, hogy provokatív húzásokat eszközöl. Ezekkel a momentumokkal azonban az a probléma, hogy a történet általánosságban vett rendkívül elegáns, lágyan romantikus atmoszféráját erősen megtörik. Az Armie Hammer mellkasán csillogó ondó valahogy nem illik az összképbe.

 

80%
Szuper

A Szólíts a neveden tehát nem tökéletes és igazság szerint nem is magával ragadó filmélmény. Viszont mégis kihagyhatatlan, hiszen elsőrangú bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a részletesen kidolgozott, precízen végigvezetett narratívát generáló, egyedi és intelligens filmnyelv még ma is létezik.

  • Szerintem