Filmsor - Mozifilmek, tévésorozatok, média

Top10: 2017 legfontosabb filmjei

Már több, mint egy hete 2018-at tapossuk, ennek megfelelően el is lepték az internetet az elmúlt esztendőt összegző toplisták. Sokan lerántották már a leplet kedvenc 2017-es filmjeikről. Épp ezért én valami hasonlóval, de azért mégis kicsit másféle cikkel szeretném búcsúztatni az  ófilmévet.

 

Az alábbi listában összegyűjtöttem azokat a 2017-es mozgóképeket, amelyek véleményem szerint az éves filmtermés legfontosabb darabjai. Akár az is lehetne a cikk címe, hogy Ha csak tíz filmet nézel meg 2017-ből, ez legyen az a tíz!

Ezek azok a megkerülhetetlen alkotások, amelyek számottevő mértékben hozzátettek a filmművészethez, igazán újszerű élményekkel gazdagítva a fogyasztókat. Nyomatékosítanám tehát a tényt, mely szerint listám nem 2017 legjobb műveit vonultatja fel, és nem is személyes legnagyobb kedvenceimet. Átfedés persze bőven akad, hiszen az ilyen témájú listáimon is szerepelnének az alábbi címek, de más indoklással, sok esetben a rangsorban elfoglalt egészen más pozícióval.

Lássuk a listát! Véleményem szerint ezen címek képviselték a legfontosabb mozgóképes eseményeket 2017-ben:

 

10. Brawl in Cell Block 99

S. Craig Zahler erőszakkultuszt teremt ebben a fakón fényképezett, brutális drámában, amely gyakran akciófilmnek álcázza magát. A videojátékokat idéző kemény bunyós jelenetek középpontjában egy olyan figura töri szilánkosra a csontokat, akit korábban egészen másféle környezetben láthattunk. Vince Vaughn már máskor is feltűnt drámai szerepekben, ám karrierje gerincét mindig is a lazább vígjátékok alkották. A Brawl in Cell Block 99 azonban olyan hitelesen ábrázolja a színészt ebben a számára egészen új szerepben, hogy az lehet az érzésünk, Vaughn filmpályát tévesztett. Ékes példa ez arra, hogy miként lehet bő két óra alatt lerombolni egy évtizedes skatulyát, és újradefiniálni egy színészt és az érzéseket, amelyeket korábban személyéhez kapcsoltunk.

 

9. Szárnyas fejvadász 2049 / Blade Runner 2049

Azért azt sejthettük, hogy az utóbbi évek egyik legjelentősebb rendezőzsenije, Denis Villeneuve nem fércművet tesz majd le az asztalra Ridley Scott gigaklasszikusának folytatásaként, ám a végeredmény minősége és lenyűgöző tartalmassága még így is igencsak meglepő. A komplex és félelmetes replikánsjelenség egészen új dimenziókat kap ebben a produkcióban. Villeneuve bebizonyítja, hogy még a legnagyobb mesterművekhez is lehet mit hozzátenni, mert egy igazán nagyszerű alkotás egyik lényeges tulajdonsága, hogy kérdéseket vet fel. Kérdéseket, amelyeket akár harmincöt évvel később is hitelesen, mély érzelmekkel övezve tud továbbgondolni az, aki nem csak csámcsog a szóban forgó dilemmákon, hanem valóban el is gondolkozik a lehetséges válaszokon.

 

8. A Viszkis

Az Ambrus Attiláról készült, fikcióval is dúsított életrajzi film megtekintését követően elsősorban hálát éreztem. Köszönetet, amiért a tehetséges Antal Nimród végre hazatért és megmutatta, hogy az elmúlt évek hazai filmreneszánszát még van hová fokozni. A Viszkis olyan filmélményt nyújt, ami persze extra emóciókat generál a magyar nézőkben, de érezzük, hogy egy egészen más kulturális közegből érkező befogadó is megkaphatja tőle a teljes értékű hatást. Mert ez a film történetvezetésben és tálalásban egyaránt a nemzetközi színvonalat képviseli. És ez az ok, amiért Enyedi Ildikó szintén nagyszerű Testről és lélekről című alkotása helyett hazai fronton A Viszkis kerülhetett fel a listára.

 

7. Az / It

Ambivalens érzelmek forogtak bennem, miután kijöttem a legújabb nagy vásznas Stephen King-adaptáció vetítéséről. Sok jelenet alatt borzongtam, ezzel tisztában voltam, de mégsem mondhattam ki egyértelműen, hogy horrorfilmet láttam. Azt is éreztem, hogy szellemesen megírt fiatal karakterekkel együtt kalandoztam a játékidő során, de tudtam, mégsem nevezhető ez igazán ifjúsági kalandfilmnek. Még nevettem is egy párszor, na de hogy ez nem vígjáték volt, az ziher. Andy Muschietti zsenije mutatkozik meg ezen a ponton, hiszen a rendező egy már nem olyan fiatal történetet tudott hihetetlen frissességgel ábrázolni, egyszerre nyújtani több műfaji világban is magasan teljesítő élményt. Különleges alkotás az Az, amelynek története nem más, mint a gyermekkor maga. Szüntelen küzdelem a sötét sarkokból ránk leselkedő félelem ellen.

 

6. Logan – Farkas / Logan

Őszintén bevallom, ez az a film, amelyről igazán egyértelműen nehezen tudom megmondani, hogy miért is meghatározó, de kiemelt fontosságával mégis a premier óta száz százalékosan biztos vagyok. De mégis, a Logan fantasztikusan nagyszerű hatásához annak lehet köze, hogy így, mindennek a végén, a karakter és Hugh Jackman alázatos leköszönésének bő kétórás pillanatában mindaz, ami az X-Men franchiseban túlnyomórészt grandiózusabb, nagyobb lélegzetvételű stílusban került tálalásra, most mélységesen emberi és megkapóan egyszerű. Végtelenül őszinte. A címszereplő szemében csillogó mély bánattal, a megkínzott gyermekek minden fájdalmával és Charles Xavier professzor utolsó, keserű jó tanácsaival ez a produkció valami maradandót ad nekünk, olyan útravalót, amit sosem felejtünk. Mert a játékidő során gyakorlatilag semmi, de semmi jó nem történik. Ám a végén, amikor mégis mindenki megleli a maga helyét a történetben és a világban, akkor a megtisztulás egy olyan fokát élhetjük meg, amellyel nagyon ritkán találkozhatunk a moziban, pláne szuperhősfilm esetében. A Logan elejétől a végéig, minden pillanatában gyönyörű film.

 

5. Birgsby mackó / Brigsby Bear

Dave McCary elkeserítően kevés reflektorfényt kapó alkotása azért megkerülhetetlen, mert mérhetetlenül ártalmatlan, kedves és könnyed, de egy pillanatig sem naiv hangon szólítja meg közönségét. A szülőkkel való kapcsolatról, a kulturális minták feldolgozásáról, és a választott hivatás iránt tanúsított feltétlen lelkesedésről szól ez a nagyszerűen szívmelengető történet. Brigsby mackó arra tanít minket, hogy nem kell elfelejtenünk, hátrahagynunk a gyermekkorunkat ahhoz, hogy képesek legyünk felnőtté válni, sőt, régi tapasztalataink, kis kori élményeink mind hozzájárulnak ahhoz, hogy teljes és fontos emberré avanzsáljunk. Dolgozzunk akár elméleti, akár fizikai, megbecsült vagy lenézett területen, csak az a fontos, hogy megtaláljuk a saját elveinket, és hűek maradjunk hozzájuk. Főhősünk esetében az elvek lelkesen megírt történetek és folyamatosan forgó kamera képében érkeznek. Mert csupán ennyi kellett ahhoz, hogy a filmművészet óriásivá és gyönyörűvé váljon. És ez az a csoda, amire meglepő módon elsőként a Brigsby mackó érez rá igazán jól a hasonló témájú mozgóképek mezőnyében.

 

4. anyám! / mother!

Na szóval itt van ez a Darren Aronofsky (nem mellesleg tizenéveim kedvenc rendezője), aki így vénségére úgy fest, tényleg megbolondult. Az anyám! borzasztó film. Borzasztó, szörnyű, fertelmes… és zseniális. Darren Aronofsky megtalált valamit, amit a hosszú évek során Pier Paolo Pasolini, Pascal Laugier, Eli Roth és társaik egyaránt hiába kerestek. A visszataszító filmélményt, ami azonban elvitathatatlanul kiváló. Az anyám! az a film, amelynek megtekintése után a legnagyobb őszinteséggel tudod azt mondani, hogy utáltad azt, amit láttál. Ugyanakkor azt is teljes bizonyossággal vallod be, hogy érzed, nagyszerű kreatív teljesítménynek voltál tanúja az elmúlt két órában. Aronofsky nincsen jól, de pszichotikus gyötrelmeit nem tartja meg magának. Minket is beleránt az észvesztőbe, és ezért valahogy utáljuk meg kedveljük is egy füst alatt.

 

3. Nyomd, bébi, nyomd! / Baby Driver

Csak remélni tudjuk, hogy Edgar Wright elindított valamit ezzel az alkotással, és nem csupán egyszeri nagy villanásról, hanem egy új korszak első, vagy inkább nulladik lépéséről van szó. A Baby Driver zenei hangulatra musicaleket megszégyenítő módon pazarul építő stílusvilága a kiváló narratív megoldások segítségével válik teljessé és nagyszerűvé. Ez egy olyan film, amiben semmi sem akkor és úgy történik, amikor és ahogyan arra számítanál. Lépten-nyomon meglep, ledöbbent, szórakoztat és a székbe tapaszt. Helyenként üdítően vicces, de máskor megrendítő hirtelenséggel vált brutálisba. Ismerős motívumokba bújtatott forradalom ez, ami négy keréken gördül ugyan, ám sokkalta inkább ravaszan manőverezik, mintsem száguld, és ez az, amitől egyedivé és megkerülhetetlenné válik.

 

2. Star Wars: Az utolsó Jedik / Star Wars: The Last Jedi

Hogyha legjobb filmes toplistát csinálnék, Rian Johnson bátor filmkísérlete biztosan nem kerülne be a Top10-be. Valahol a huszadik hely környékén táborozna le. De ha valamit, akkor azt kétségbevonhatatlanul állíthatjuk, hogy Az utolsó Jedik a huszonegyedik századi blockbuster-történetmesélés szempontjából a valaha készített egyik legfontosabb, legelgondolkodtatóbb mű. Ez a példátlanul merész Johnson fickó ugyanis fogta, minden erejével megmarkolta a Star Wars-rajongók bajszát, majd olyan erővel megcibálta, hogy a mozitermek azóta visszhangozzák a kiábrándult, dühös felhördüléseket ugyanúgy, ahogy a lenyűgözött, elismert ujjongás hangjait is. Ez az alkotás pont azért érdekes, mert nem igazán tudod eldönteni róla, hogy jó vagy rossz. Egyedül abban vagy biztos, hogy más, mint az eddigi Star Wars-alkotások. Más, de mégis ugyanaz. A rendező elképesztően fantáziadús gondolatokat és fogásokat lenget be, és habár végül megmarad az elvárt keretek között, kétségtelen, hogy a bogarat sikeresen elültette a fülünkben. Mert hatására még mindig azon gondolkozunk, hogy ezek után vajon hogyan lehet, és hogyan szabad mesélni egy olyan meghatározó és legendás történetet, mint amilyen a messzi-messzi galaxis históriája.

 

1. Tűnj el! / Get Out

Jól ismerjük a fontos szociális témákat, amelyek közül az egyik kiemelkedően gyakran tárgyalt problémakör nem más, mint a rasszizmus. Szomorú, hogy sokan csupán azért nyúlnak ehhez a kérdéshez, mert díjakat és vállveregetéseket akarnak besöpörni, miközben észre sem veszik, hogy a fantáziátlan, egy kaptafára épülő hozzáállások által vezérelt alkotások pont a mondanivaló lényegét és erejét tompítják el. Na ekkor érkezik meg gyakorlatilag a semmiből Jordan Peele, hogy példátlan eredetiséggel, horrorisztikus vígjátékkal, vagy ha úgy tetszik, komikus rémfilmmel hívja fel a figyelmet arra, ami rosszul működik a társadalomban. Ami hibás abban, ahogy az emberek megítélik egymást. A rendező feszes tempójú, letaglózó alkotásában egy egészen új narratív fogalom, mondhatjuk úgy, hogy a pozitív motivációjú rasszizmus alapjait fekteti le, amelynek további kielemzése végett akár még egy egészen új mozgóképes zsáner is születhet a jövőben.

 

Share This