Továbbra is Isten nyomában – Preacher 2. évad kritika

Preacher (2017)

Véget ért a Preacher 2. évada és ugyanolyan lebilincselő mint volt.

Az AMC az elmúlt években elég erősen felvette a versenyt a konkurens csatornákkal, egyre jobb és érdekesebb sorozatokkal örvendeztet meg minket, ha nem is hibátlanok, de határozottan szórakoztatóak.

A Preacher tavaly debütált, kapott hideget, meleget és idén júnisuban vissza is tért a 2. évadával, ami viszont még mindig megállja a helyét. Lássuk, hogyan teljesített.

AZ ÍRÁS SPOILERT TARTALMAZ

Az első rész ott veszi fel a fonalat, ahol az 1. évad utolsó része abbamaradt. A főszereplő trió elhagyta Annville-t, és Isten keresésére indult. New Orleansban kötnek ki végül, ahol szembe kell nézniük pár múltbéli sérelemmel és lezáratlan üggyel, valamint lesben kell állniuk a kiszámíthatatlan jövendőbeli eseményekre is.

Joseph Gilgun as Cassidy, Dominic Cooper as Jesse Custer, Ruth Negga as Tulip O'Hare - Preacher _ Season 2, Episode 6 - Photo Credit: Michele K. Short/AMC/Sony Pictures Television

Ez az évad sem lett hibátlan, csak úgy, mint az első, ennek most egy igazi hibája volt: hogy belassult. Önmagában ezzel sem lenne baj, nem kell mindig pörögnie a történetnek, ha közben az adott rész másra viszi a fókuszt, de ez itt elmaradt. A premier utáni részek hihetetlen laposra sikeredtek, úgy is fogalmazhatnék, hogy csak lógtak a levegőben. És ez a pár rész elég volt ahhoz, hogy el is veszítsem az érdeklődésemet és félretegyem a szériát. Újra nekifeküdtem és milyen jól tettem, mert szépen ívelt felfelé a történet újra.
herr_starr2

Jesse mindenkit hanyagolva csak Isten felkutatásával van elfoglalva, amiben Tulip és Cassidy eleinte segíti, de utána már a saját démonaikkal kell megküzdeniük. Tulipnak a férjével, aki a város maffiavezére, Cassnek pedig a fiával, Denisszel, aki súlyos beteg és szinte nem is ismerik egymást.

Az évad ettől a ponttól kezdve nagyon szépen szemlélteti a trió felbomlását és a karakterek önálló fejlődését.

Az idei szezon több főgonosszal is szolgált nekünk, mindannyian megállták a helyüket, viszont különösebb izgalmat mégsem vittek a történetbe. Sokkal több pluszt vitt bele ezen a téren a Pokol-szál, azon is belül Eugene. A néző lassan lett bevezetve abba a rendszerbe, ahogy a Pokol működik és ezzel együtt rendkívül érdekfeszítő is volt, ahogy Eugene boldogul ott, mint nem odatartozó személy, valamint hogy hogyan alakul a kapcsolata Hitlerrel. Ez volt az a történetszál, ami remekül fel lett építve.
PREACHER-S2-OTN-Promo-208_02

Mint mondtam ez az évad nem a történet előrehaladását szolgálta, sokkal inkább a karakterek mélyebb megismerését. Megismerhettük a Preacher univerzum Pápáját, Canterbury érsekét, a Messiást is. Nekik mind nem volt nagyobb szerepük, de mégis jelentőségteljes volt. Ezek a kis karakterek adják meg az igazi esszenciáját annak, hogy ez a sorozat egy vallás-és társadalomkritika és paródia mix. És ennek a tálalása az, amit nagyszerűen csinálnak a készítők.

Épp ezért komolynak tűnik a történet, de mégsem az. Ha van egy érzelmes jelenet, akkor azt humorral vagy akcióval szétrombolják. Nincs bennünk a feszültség, hogy mi fog történni, mert semminek nincs meg a súlya, következménye. Pont ezért az utolsó rész sem azt a hatást váltja ki, amit ki kéne.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

82%
Magával ragadó

Nem lett hibátlan, amiben jó abban viszont zseniális. Akinek tetszett az első évad, annak ez is tetszeni fog.

  • Szerintem

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment
Close