Trilógia lesz a Jurassic World


Eddig is sejtettük, de most maga a Jurassic World 2 rendezője jelentette be, hogy egy trilógia középső darabjának tekinti a filmjét.

A spanyol J.A. Bayona eddig gyakorlatilag hibátlan rendezői karriert tudhat maga mögött: 2007-ben még otthon forgatott rejtélyes thrillert Árvaház címen, 2012-ben pedig már Naomi Wattsszal és Ewan McGregorral dolgozta fel a 2004-es indiai-óceáni cunamit A lehetetlenben – mindkét film nagy kritikai siker lett.

Most épp Szólít a szörny című adaptációjával járja a fesztiválokat (ami egyébként hasonló sikernek néz ki), de természetesen nem tudja elkerülni a következő mozijával kapcsolatos kérdéseket sem, így egyre több szó esik a Jurassic World 2-ről.

“A Jurassic World egy trilógia, amit Colin Trevorrow álmodott meg. Most írjuk a második fejezetét, és nagyon érdekes, hogy hova vezet a történet” – mondta a főleg pletykákban utazó Latino Review-nak.

A Jurassic World folytatása 2018 nyarán kerül a mozikba, a két főszereplő (Chris Pratt és Bryce Dallas Howard) biztosan visszatér.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Komment