TRÓNOK HARCA 7. évad 3. rész – A nagy találkozások

0 3,977

A Trónok harca 7. évadának eddigi epizódjait egyáltalán nem érheti panasz és ebbe a sorba állt be a most vasárnapi (hétfői) 3. epizód is, amelyben tulajdonképpen hosszú évek óta várt egymásra borulások következtek be.

Trónok harca 7. évad 3. rész kritika

Az utolsó etapra az idő is kissé relatív lett. Még korábban az alkotók mondhatni romantikus túlzásokba estek az időhúzást illetően, most egyik pillanatról a másikra mesés gyógyulások, nagy utazások és eddig epizódokat felemésztő csaták peregnek le a szemeink előtt – persze nem is nagyon van okuk arra, hogy ne villámsebességgel haladjunk a végállomás felé.

Azt pedig egyelőre nagyon nehéz eldönteni, hogy ez a végállomás, a Mások ellen zajló, vagy pedig a Vastrónért folyó csata lesz-e, mert Havas Jon és Daenerys találkozásából szépen kirajzolódott, hogy ki-ki a saját háborúját vívja. Persze, ha belegondolunk, Daenerys a kezdetektől fogva a trónust tűzte ki maga elé célnak, még Havas Jon a másokkal való első találkozása óta kábé az egész emberiség túléléséért küzd.

bran and sansa stark game of thrones season seven

Az epizódban igencsak sziporkázó és ezúttal is önmagától idézgető Tyrionnak köszönhetően persze azért megtalálták a közös hangot, sőt Daenerys még egy némileg vágyakozó pillantást is megengedett Jon irányába, szóval úgy tűnik, hogy a köztük lévő kémia nem csak rajongói feltételezéseken alapul, hanem a készítők is kacérkodhatnak a gondolattal, hogy a két közkedvelt karakter közé többet írjanak, mint szövetség. (Nem mintha a Trónok harca a happy endek sorozata lenne…)

Úgy tűnik, hogy szépen lassan a tagokba szakadt Stark család sarjai is egymásra találnak, hiszen Bran és Sansa is egy képkockára került végre, már tényleg csak az hiányzik, hogy Arya is megérkezzen aztán ők hárman Jon Snow zászlója alatt ellovagolhassanak a naplementébe.

game-of-thrones-s7e3-jacob-anderson-greyworm-360x247Közben Lannister-fronton is érdekesen alakulnak az események és úgy tűnik, a nézők által is látható stratégiázások ellenére még meg tudnak minket lepni. A Makulátlanok mondhatni könnyen bevették a Caster-hegyet ennek köszönhetően, persze nem tudhatták, hogy a Lannister-sereg Égikert felé veszi az irányt, ahol kissé fura módon komolyabb ostrom vagy ellenállás nélkül, néhány helyőr hullájának társaságában bevették a Tyrellek otthonát… De legalább itt égre hivatalosan is megtudtuk ki felel Joffrey, a pöcs haláláért… És végre újra képbe került a Vasbank is, aminek köszönhetően pedig kiderült, hogy Cersei valóban jó politikusi vénákkal rendelkezik, persze ebben nagy segítségére volt családja mottója is…

Olenna Jamie Lannister és Olenna

80%
Remek!

Trónok harca 7. évad 3. rész

Szóval összességében egyáltalán nem lehet okunk a panaszra, még akkor sem, ha egy ennyi szálon futó történetben azért jócskán találunk furcsa hézagokat, vagy ellentmondásokat. Az viszont remek volt, hogy nem feltétlenül brutalizáltak, hanem ún. offscreen-halálokat raktak az epizódokba és a Caster-hegyi csata bemutatása is ötletes volt.

  • Szerintem

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet

Komment
Close