TWIN PEAKS 3. évad kritika – Egy bement, kettő kijött, de egyik sem az. Mi lehet?

Twin Peaks (2017) 1-4. rész

0 1,366

Az HBO jóvoltából nem is egy, hanem rögtön négy átkozottul jó kávéval kezdtük a hetet, hiszen az HBO Go-n elérhetővé vált a Twin Peaks új (nevezzük harmadik) évadának első négy epizódja, ami nem hogy előhozta a nosztalgiafaktort, de egyenesen időutazást okozott.

Twin Peaks Az üvegdoboz

Az embert már akkor kirázza a hideg, amikor meglátja a főcímet, a belénk égett zöldkeretes betűket, amelyekhez most Twin Peaks nevezetességei helyett a legendás vörös szoba elemei elevenednek meg vizuálisan Angelo Badalamenti dallamai mellett. Hozzáteszem rögtön az elején, Twin Peaks nem csak a főcímből tűnt el, de mondhatni az első négy epizódban minimálisan tehettük tiszteletünket a fafeldolgozó városkában.

A Twin Peaks, mint sorozat ugyanis kaput nyitott egész Amerikára, igaz ennek alapjait már a Twin Peaks – Titkos története letette. A szokásos helyszín helyett New York felhőkarcolói, Las Vegas kaszinói, na meg egy Buckhorn nevű városka veszik át a főszerepet, igaz David Lynchtől megszokott módon lólépésben haladunk a történet megértése (vagy inkább nagyobb esetben meg nem értése) felé.

Ez már a jövő, vagy még a múlt?

Ez a kérdés többször is elhangzik az első két epizódban és valóban semmiben nem lehetünk biztosak. Még ha az időben időnként mégis (ahogy azt Laura Palmer megjövendölte e vörös szobában), abban hogy mégis melyik dimenzióban, vagy hogy mit látunk pontosan korántsem.

Ahogy azt David Lynch megígérte, az új évad megértéshez nagy szükség lesz A tűz, jöjj velem! megértésére (már ha ez tényleg megy valakinek), de ehhez hozzátenném, hogy a fentebb említett és hivatkozott Twin Peaks titkos története is hasznos alaptudást ad, segedelmével ugyanis könnyebben átláthatjuk, hogy ki a fene az a Tamara Preston különleges ügynök, aki Gordon Cole-hoz csapódott, mi lehet pontosan Sólyom öröksége vagy éppen hogyan lett a híres zöld gyűrűnek ekkora kultusza.

Albert és Gordon Cole mellett a legújabb Twin Peaks könyvben felbukkant Tamara Preston is nyomoz az ügyben
Albert és Gordon Cole mellett a legújabb Twin Peaks könyvben felbukkant Tamara Preston is nyomoz az ügyben

A Twin Peaks új évadának epizódjait (még mind a négyet) látva nem (pontosabban az előző évadokhoz hasonlóan: sem) lehet önmagában értékelni, Lynch valóban egy 18 órás tévéfilmet ad el nekünk, de most már abszolút abban a groteszk előadásmódban, amely a 2. évad utolsó részeire és különösen fináléjára is jellemző volt.

Amikor odaérsz, te már rég ott leszel

Hogy mi történt a szereplőkkel az elmúlt 25 évben, azt egyelőre csak kapiskáljuk, de ahogyan arra a 2. évad utolsó perceiben is rájöhettünk, bár a vörös szobába Cooper ment be, onnan Bob jött ki, s nagyon tűnik, hogy az elmúlt két és fél évtizedben kedvenc ügynökünknek pite, fánk és kávénélküliségben kellett leélnie az életét, ugyanis a már ott lakók vendégszeretetét élvezte.

Most már kimehet.

Eközben – az eddig látottak alapján legalábbis úgy tűnik -, hogy a napbarnított, minden gesztusában Bobra emlékeztető Cooper sajátos bűnözői birodalmat épített ki valamilyen célból és fánk helyett inkább a nőket falja, na meg előszeretettel ontja ki az életüket, ha a arról van szó.

Nicole LaLiberte és Kyle MacLachlan Fotó: Suzanne Tenner/SHOWTIME
Nicole LaLiberte és Kyle MacLachlan Fotó: Suzanne Tenner/Showtime

Egyiküknek halnia kell

Úgy tűnik, hogy Bob csak ideiglenes útlevelet kapott, 25 év elteltével vissza kellene térnie a Fekete-barlang vörös függönyei közé, hogy leváltsa a szobában rekedt Cooper ügynököt, azonban Bob nem igazán hajlandó erre, de közben azt is megtudjuk, hogy két Cooper nem fér meg egy csárdában, ami minden bizonnyal a sorozat magját adja majd.

Dougie Jones sem veti meg az átkozottul jó kávét
Dougie Jones sem veti meg az átkozottul jó kávét

Egész idáig parókát hordtál Dougie?

Csakhogy Dale Cooper visszatérése evilágba sem megy flottul, hiszen különös oknál fogva egy Dougie Jones nevű férfi bőrébe kerül (Kyle MacLachlan zseniálisan hozza azt a 3-4 különböző karaktert, akit hoznia kell), s nem igazán tudja összerakni a körülötte történő eseményeket. De nem csak ő, hanem Gordon Cole-ék sem és persze mi sem, de legalább a negyedik részben már eljutottunk odáig, hogy valami olyan történik, amire a rajongók ki voltak éhezve.

Dougie Jones egyik élete
Dougie Jones egyik élete

David Lynch ugyanis magasról tesz a rajongói elvárásokra és egy sokkal bevállalósabb, mondhatni kísérleti, univerzumbővítő sorozatot hozott el nekünk, amelyben ideig-óráig új, zömével szomorú sorsú szereplők is szerepet kapnak, hogy közelebb vigyenek minket a megértéshez, de mondanom sem kell ettől csak még jobban összezavarodunk.

Egy titokzatos milliárdos például jó pénzt fizet azért, hogy valaki New York felhőkarcolói között, egy romos lakásban egy üvegkalitkát bámuljon, amelyben állítólag időnként nem evilági dolgok jelennek meg, de ennek mi is tanúi lehetünk. (Itt jegyezném meg, hogy a Lynch-i társadalomkritika zseniálisan van jelen: New Yorkban például az átkozottul jó kávé helyett a Latte a menő…)

Eközben egy dél-dakotai Buckhorn nevű kisváros egyik társasházában brutális gyilkosságot követ el valaki, egy fej nélküli férfi testet és egy test nélküli női fejet hagyva maga után, Laura Palmer gyilkosával szemben azonban ezúttal hamar fény derül ki a gyilkos kilétére, aki Leland Palmerhez hasonlóan nem igazán van tisztában a cselekedetivel, ráadásul a gimnáziumi igazgatót alakító Matthew Lillard is hasonlóan félelmetesen vált arcot, mint ahogyan azt Ray Wise is tette.

Cornelia Guest és Matthew Lillard Fotó: Suzanne Tenner/SHOWTIME
Cornelia Guest és Matthew Lillard Fotó: Suzanne Tenner/Showtime

Ez még nem minden, hiszen ahogy említettük, az események Las Vegasban  is zajlanak, sőt itt indulnak be csak igazán, amikor Cooper (vagyis Mr. Jackpot) visszatér a mi (?) világunkba és körülbelül három csavart követően nagyjából fel is tudjuk dolgozni, hogy kicsoda ő most pontosan.

Bang Bang

Twin Peaksből, Twin Peaks hangulatából, kávéjából, cseresznyés pitéjéből és családjaiból mint fentebb is említettem egyelőre nem sokat kaptunk és az sem szorosan kapcsolódik a főszálhoz. Ha csak annyiban nem, hogy Tuskó Lady (az őt alakító Catherine Coulson végső stádiumú rákban forgatta le a jeleneteit, ami még nyomasztóbbá és szívszorítóbbá teszi a karakterét, főleg a tuskója háttértörténetét ismerve) előszeretettel hagy rejtélyes üzeneteket Sólyomnak, aki el is indul, hátha talál valamit az öreglány útmutatásai nyomán és a nyomozásba természetesen a többieket is bevonja – elő is kerül a Laura Palmer akta.

Tuskó Ladyt megható volt így látni
Tuskó Ladyt megható volt így látni

Persze a többiek, így a már nem doktor Jacoby (és legendás szemüvege), Sarah Palmer vagy éppen Bobby Briggs is feltűnnek, de ezt a nosztalgikus atmoszférát csak másodpercekig élvezhetjük ki, igaz a seriffhivatalban zajló párbeszédek (már ha Andy vagy éppen Lucy sokszor összefüggéstelen csetelését nevezhetjük annak) már pont azt a Twin Peaks-t adják, amit mi is megismertünk és amely minden groteszk jelenetével együtt hozzánk nőtt.

És a groteszk ezúttal még groteszkebb, még véresebb, vizuálisan még émelyítőbb és még elhúzottabb jelenetekkel ápol, volt olyan epizód aminek nézése után meg mertem volna esküdni, hogy az egész 5 jelenetből állt.

A Chromatics is tiszteletét tette a Bang Bangben Fotó: Suzanne Tenner/Showtime
A Chromatics is tiszteletét tette a Bang Bangben Fotó: Suzanne Tenner/Showtime

Lynch már-már a néző ingerküszöbével játszva húz el indokolatlanul egy-egy jelenetet, nagy összeget mernék arra tenni, hogy többek közt ezen jeleneteknek a sorozatba kerülésének kiharcolása (kreatív nézetkülönbségek, ugye) volt az, ami miatt végül mégsem hátrált ki a sorozatból.

Új elemként (amit először az első évadra való kikacsintásnak hittünk) minden epizódot egy a Bang Bang színpadán előadott zenés (szintipop) betéttel zár le a rendező, de ezeknek is megvan a helye, és nem csak az osztálytalálkozó jellegű jelenetek kötelezősége miatt, hanem mert mintha Lynch ezzel is odamutatna a cliffhangerre szakosodott sorozatkultúrának.

85%
Megint megtörtént.

Twin Peaks (2017)

Összességében nem panaszkodhatunk a látottakra, de meg kell hagyni Lynch tényleg magasról tesz arra, hogy mi felelne meg a nézőknek és szerintem pont ez az, ami az új Twin Peakset is különbbé teszi más sorozatoknál. A vizuális orgia (nyugi, nem CGI-ra kell gondolni, Lynch maradt a régimódi trükköknél) nekem néha sok volt, de elvitathatatlan, hogy ez is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ismét valami különlegesben legyen részünk. Mert hát: Megint megtörtént.

  • 1. rész
  • 2. rész
  • 3. rész
  • 4. rész

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet

Komment
Close