Filmsor - Mozifilmek, tévésorozatok, média

Új előzetest kapott a SUSPIRIA

Dario Argento (a szexbotrányos Asia Argento apja) filmjének feldolgozását hamarosan a nagyközönség is láthatja.

0

Luca Guadagnino olasz rendező (Szólíts a neveden) Dakota Johnson, Tilda Swinton, Mia Goth és Chloe Grace Moretz főszereplésével gondolta újra honfitársa kulthorrorját.

Az itthon Sóhajok címen ismert történet újrázásában láthatjuk majd, hogyan nyel el a sötétség egy világhírű táncegyüttest, annak ambiciózus fiatal táncosaival, művészeti igazgatójával vagy gyászoló pszichoterapeutájával együtt.

A film egyik nagy érdekessége, hogy Tilda Swinton két szerepben is látható lesz, ráadásul az egyikben férfit alakít majd, igaz egy kitalált (de imdb adatlappal már rendelkező) színész alteregóval, Lutz Ebersdorf néven, de feltűnik egyébként a Sóhajok eredetijének főszereplője, Jessica Harper is a filmben.

A Suspiria alkotói egyébként azt ígérik, hogy a történet színhelyéül szolgáló berlini táncakadémiában, “lesznek, akik rémálmaikban ragadnak és olyanok is, akik csak most ébrednek fel”. Egészen vészjóslóan hangzik.

Az első film a vizualitása mellett a filmzenéjéről is messze híres lett, nem véletlenül választották Thom Yorke-ot, a Radiohead frontemberét zenei producernek, ugyanis az új filmnek is hasonló törekvései vannak.

A Sóhajok a Velencei Filmfesztiválon debütál majd, a hazai premierje pedig november 8-án lesz.

Share This