‘Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei’ filmkritika


Értelemszerűen nagyon nehéz évtizedeken át a csúcson maradni. A legtehetségesebb embereknek is vannak nehéz időszakaik, magánéleti problémáik, ötlethiányos periódusaik. Tim Burton sem hozza már az utóbbi években azt a színvonalat, amiért annak idején megszerették a rajongók (legalábbis, ha élőszereplő filmekről beszélünk, mert a Frankenweenie azért nagyon ütősre sikerült). Mint a közelmúltban prezentált egyéb alkotásaiban, úgy a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeiben is ott van a lehetőség. A szikra, ami robbanásra vár, de Burton most sem, még mindig nem tudja eléggé felhevíteni a vasat, és habár a műben kétségtelenül észlelhető a szürrealista ábrázolás mesterének egyedi stílusvilága, a katarzis végül elmarad.

MISS PEREGRINE'S HOME FOR PECULIAR CHILDREN

Jake (Asa Butterfield) nem túl népszerű az iskolában. Csak a szokásos: osztálytársai lenyomizzák, a szép lány észre sem veszi, stb… Van azonban egy nagyapja (Terence Stamp), aki kiskorában rendkívül hitelesen előadott esti mesékkel szórakoztatta. A mesék világa most visszatér a sráchoz, hiszen nagyapja rejtélyes körülmények között életét veszti, Jake pedig egy rémisztő és óriási szörnyre lesz figyelmes a helyszínen. Az ezt követő pszichiátriai kezelés során előkerülnek a régi történetek, és az elhunyt gyermekkora, egy távoli árvaház különleges gyermekek számára. Jake apjával a helyszínre utazik, hogy így lezárják a múltat és legyőzzék a traumát, ám régi romokon kívül egyebet nem találnak. Ekkor azonban a nagyfater történeteiből ismerős kisgyerekek bukkannak fel, hogy magukkal vigyék a fiút a gyermekotthon védőpajzsaként szolgáló időhurokba. Jake 1943-ban találja magát, ahol már várja őt Vándorsólyom kisasszony (Eva Green), rendkívüli képességekkel rendelkező védelmezettjei körében.

miss-peregrines-home-for-peculiar-children

Történt egyszer, hogy Tim Burton úgy gondolta, pótolni kéne valamennyit a mozis termésből. Lenyomott hát gyorsan egy X-men maratont, majd ezt megkoronázta a Faun labirintusával és az Árvaházzal. Ezt követően arra gondolt, hogy ezek a dolgok működnek. Ő is akar valami ilyesmit csinálni. Legalábbis valahogy így tudom elképzelni a mozi ötletének megszületését, bár eszmefuttatásom nyilván sántít, hiszen egy korábbi regény szolgált a produkció alapjául. Persze ettől függetlenül nem kétlem, hogy Burton ott vitte bele önálló gondolatait és saját elemi agymenéseit, ahol nem szégyellte. És valóban, hiába a rengeteg áthallás, és az igazi eredetiség tulajdonképpeni teljes hiánya, a Vándorsólyom kisasszonytörténete érdekes felütést szállít. Ehhez azért végig kell szenvednünk az extrém hosszú expozíciót, ám aztán indulhat a cselekmény lényegi része. Azonban nem sokáig lehet felhőtlen a hangulatunk, hiszen tény, hogy nagyon örülünk az időutazós sztorinak, a nagy és csúnya szörnyeknek, na meg a szuperképességekkel bíró, ijesztően fura kölyköknek, de azért azt se bánnánk ha mindezek mögött lenne valami mélység is. Legalább egy kicsi.

Mert ez a film sajnos a felszínen hiába színes, dinamikus és látványos, mert ha egy kicsit a dolgok mögé nézünk, nem találunk igazán értelmes összefüggéseket. A forgatókönyv átgondolatlan és felületes. Az időhurok ötlete közel sincs eléggé kidolgozva, a mellékszereplők jellemrajzai pedig sablonosak és hiányos hatást keltenek. Burton rajongói természetesen megtalálják majd a szerethető epizódokat, hiszen a Mester zsenije azért alaplángon ott van a jelenetekben. A látványvilág például elég szép, a történet vége felé beinduló akciózás pedig néhol egészen elborult képeket szállít. Van ráadásul egy rövidke stop-motion betét, ami engem lazán megvett kilóra, lehet, hogy Burtonnek mostanában inkább kizárólag ilyesmikkel kellene foglalkoznia.

miss-peregrines-home-for-peculiar-children-trailer

Eva Green ezúttal sajnos nem meztelenkedik, ami azért gáz, mert fellépése így kifejezetten felejthetőre sikeredett. Persze, távol álljon tőlem az az állítás, hogy a színésznő testi adottságain túl nem rendelkezik valódi tehetséggel, hiszen ez szemen szedett hazugság lenne. Viszont lehetséges, hogy sötétebb tónusú kisugárzása nem annyira illeszkedik össze az ifjúsági, illetve gyerekfilmek zsánerével. Asa Butterfield, habár jó képességű fiatal színész, ezúttal kifejezetten, sőt, meglepően gyengén alakít. Terence Stamp jó, viszont nagyon keveset szerepel, így nemigen tud érvényesülni. Aki a helyzetet menti, az a főgonosz szerepében parádézó Samuel L. Jackson, akiről biztosan állítom, hogy csak azért nincs még Oscarja, mert igazán fajsúlyos főszerepekkel nem szokták megtalálni. Továbbra is az egyik legszórakoztatóbb hollywoodi figura, minden a filmben eltöltött perce megérdemli a figyelmet.

Vannak tehát jól működő elemei a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeinek, összességében viszont nem nyújt maradandó élményt, hiszen felületes, és mivel színvonalához és tartalmi mélységéhez képest aránytalanul hosszú, még eléggé unalmassá is válik. Tim Burton reneszánsza nem ezzel a filmmel érkezik meg.

6/10.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Komment