Visszatekintés: Arrow 5. évad 8. rész – Invázió!

A nagy DC crossover 3., bár valójában inkább csak második részében is az időhúzása volt a szerep, bár meg kell hagyni, hogy emlékezetes 100. epizódot készítettek a nagy alkalomból.

arrow-5x05-invasion

Persze a legtöbb sorozatnál általában mindig jól sülnek el a filler-epizódok (bár a The Walking Deadből éppen ezért hátrálnak ki egyre többen), ezzel együtt A zöld íjász elmúlt 3 évadának epizódjait elnézve félő volt, hogy még ezt is el tudják rontani. Nem sikerült nekik, remélem hamar rá is ébrednek, hogy sokkal több olyan epizódra lenne szüksége a sorozatnak, amelyben az írók teljesen szabadjára engedhetik a fantáziájukat.

Bár a crossover-vonalon, a Dominátorok elleni harcban nem jutottunk sokkal előrébb (sőt, khm), azért nagyon remek kis múltidéző, sorozatösszefoglaló epizód volt ez, amely során akit csak lehetett visszahoztak 1-2 jelentre, akit meg nem azt minimum megemlítették, vagy legalább a szelleme ott lebegett Oliver Queen vállai felett.

Az is remek volt, hogy végre Oliver Queenen volt a hangsúly, még akkor is, ha a többiekre is fontos szerep hárult, végre megvolt a kellő hierarchia és dinamika a karakterek közt. És még a kémia is, ugyanis nem csak Laurel és Oliver közös jeleneteiben volt érzelem, de Thea és Oliver párbeszéde rendesen megvolt töltve drámával, kár, hogy javarészt leginkább ezen spórolnak az alkotók. (Pedig sokkal olcsóbb jó drámát írni, mint a sok feleslegesen ugrabugrálós “harci” jelent).

arrow-5x08

Persze olcsó húzások ebben az epizódban is voltak. És igazából az időhiányra sem lehet fogni a dolgot, de amikor Vadkutya kijelentette, hogy mennyire megveti a metákat, majd két perccel később már el is fogadja őket… na ott bicska nyílt a zsebemben. Egészen egyszerűen ezzel teszik tönkre a karaktereket. Oké, ahogy lejutottak a hajóról is kabaré volt, de legalább behozták az előző részből kihagyott Legendákat…

De ezt félretéve tényleg hosszú évek óta a legjobb Arrow-rész volt és nem dühöngök azért, hogy nem vitte előre a crossovert, mert végre kreatívan oldották meg a dolgot és annyi érzelem szorult belé, amennyit utoljára talán az első részekben tudtak felmutatni.

arrow-5x08-recensione-invasion-crossover

Így legalább a nagy összecsapás a Legends of Tomorrow-ra maradt, ami egyértelműen egy sokkal akciódúsabb epizód lesz és amely egyértelműen a legjobb DC-sorozat mostanság.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Komment