Vonat Busanba, avagy a Zombi Expressz


A 9gag-en olvastam, hogy a Z világháborúnak kellett volna olyannak lennie, mint a Vonat Busanba című filmnek, és bár nevezett oldal látogatóinak véleménye finoman szólva sem minden kritika origója, azért van benne némi igazság.

train-to-busan-photo-3

Persze, a “gaggerek” nagyjából bármilyen baromságot képesek piedesztálra emelni (pl. Suicide Squad), szóval nem kell minden szavukat elhinni, csak mert valami tetszett nekik. A Filmkocka alapszabálya, hogy a tetszés nem azonos a minőséggel, és ha alaposabban megnézzük, akkor a Vonat Busanba ugyan nem rossz film, de azért számottevő újdonsággal sem szolgál, nagyjából mindent láttunk már korábban (kivéve talán a film eleji szarvasos jelenetet), de azért ezzel együtt egy nagyon korrekt zombimozival van dolgunk – ráadásul Miskolcon a 13. Jameson Cinefest is műsorára tűzte, ami nem kis dolog.

A történet

Az elfoglalt befektetési tanácsadó, Seok-Woo elhatározza, hogy születésnapi ajándék gyanánt elviszi elhidegült kislányát a volt feleségéhez Busanba. Már a vonaton ülnek, amikor az utaskísérő mögött felugrik egy menekülő, sebesült nő, aki nem sokkal később szörnyű kínok között meghal – ám néhány pillanattal később vérszomjas szörnyetegként tér magához, és őrjöngve ugrik rá a neki segíteni próbáló másik utaskísérőre.

Az induló szerelvényen ragályként terjed el a pusztító kór, melynek hatására a halottak életre kelnek és mindenkit megölnek, aki a szemük elé kerül. Kiderül, hogy az egész országban ugyanez a helyzet, egyre több az áldozat, ám ezzel arányosan az élőholtak száma is növekszik.
A vonaton egy maroknyi túlélő próbál menedéket találni, de minden állomáson hasonló állapotok uralkodnak – a hírek szerint azonban Busan még biztonságos, ezért a mozdonyvezető elhatározza, hogy a városig már sehol sem állnak meg.

traintobusan_trailer2_og

Zombi epxressz

Amikor a 9gag rajongói dicsérik ezt a filmet, szerintem a zömük arra gondol, hogy jól néznek ki benne a zombik; ahogy hörögnek, rohannak az emberek után, rájuk ugranak és megharapják őket, szóval csupa olyasmit tesznek, amit a filmes zombik általában.

Sang-ho Yeon produkciója persze ennél többről szól, igaz, a mondanivalót (már ha van) viszonylag ritkán szokta az átlagember észrevenni, pláne, ha egy kiadós zombihentelésre ül be a moziba.

A Vonat Busanba társadalomkritika, melynek lényege, hogy a mai ember túlságosan sokat ad a kinézetre, csak a felszín számít, de legbelül mindenki ugyanolyan ösztönlény, stb.

train-to-busan-zombie

Sajnos, elég buta módon (és a nézők értelmi szintjét lebecsülve, bár talán nem ok nélkül) mindez konkrétan kimondásra is kerül, ami azért nem szerencsés, mert még a legminimálisabb agymunkától is megkíméli az embereket.

A szereplők és a köztük lévő viszonyok átlagosnak mondhatók, csakúgy, mint a különféle karakterek “magándrámái” (pl. a két idős hölgy, az izmos férfi és a várandós felesége, stb.), az egymás közötti játszmák, és persze van személyiségfejlődés is, önfeláldozás, megváltás, szóval tényleg kimaxolták az írók a lehetőségeket, melyek egy ilyen sztoriba beleférnek.

A színészek játéka jó, a pálmát a gyerekszereplő viszi, aki különösen a film legvégén alakít óriásit.

train-to-busan-crying

Személy szerint hiányoltam azt, hogy nem derül ki a “zombikór” eredete, csak egy homályos utalás történik rá, aminél azért lehettek volna alaposabbak (és eredetibbek) az alkotók.

Ha már mindenképp a Z világháborúval kell összehasonlítani, akkor a Vonat Busanba annyiban jobb, hogy itt nincs nyoma megfeleléskényszernek a nézők és főleg a gyártó stúdió felé, nem akarhatták az utolsó wont is kipréselni a produkcióból, hanem “csak” egy izgalmas zombifilm volt a cél, amin lehet izgulni, a szereplőknek pedig lehet drukkolni. Mondjuk, abban is van valami, amikor azt mondják, hogy olyan, mint a Snowpiercer, csak zombikkal, de hát senki sem tökéletes.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Komment